Székács József kiad.: Bányakerületi utasítások (Pest, 1871)

Hatodik rész. Utasítás segédpapok számára - Hetedik rész, Utasítás papok számára

— 14 — által aláírva, az egyház pecsétével ellátva, a fizetés az illeti) espe­rességi jegyző által bele iktatva, az egész pedig a fő, vagy ales­peres által megerősítve van. Ilyen hiványért a gyülekezet az es­perességi jegyzőnek 1, az esperesnek vagy alesperesnek pedig 2 frtot fizet. 8. Ha 3 év lefolyta előtt akarná elhagyni gyülekezetét, ezt csak ugy teheti, ha az elhözatalára tett költségeket aránylag megtéríti a hivó gyülekezet annak, melyből eltávozni készül, ki­véve, ha törvényesen mozdíttatott el. 9. Segédet csak az esperes tudtával s beleegyeztével fo­gadhat. 10. Mint a negyedik rész 33. §-a. 11. Mint a negyedik rész 34. §-a. 12. Halála után özvegye vagy kiskorú árvái az esperes­ségben fennálló szokás szerint még félévi vagy évnegyedi lakást és jövedelmet húznak akkor is, ha a megürült hivatal ezen meg­határozott időnél előbb töltetnék be. Ha pedig féléven s illetőleg évnegyeden túl is üresen maradna a hivatal, az időközi jövede­lem a papi özvegy- s árvaintézetet illeti, ez a félévi s illetőleg év­negyedi fizetésről akkor is értetvén, ha özvegy vagy kiskora ár­vák nem maradnának. MÁSODIK SZAKASZ. A pap kötelességei a tanokra nézve. 1. A pap tanitása a szentirattal s nyilvános ág. ev. hitval­lásunkkal mindenkor megegyező legyen, alapjául évenkénti fel­váltással a szokásos evangyeliomok és epistolák szolgálván. De szabadságában áll minden 3-ik évben, vagy alkalomszeriileg más­kor is, szabadon választott alapigékből prédikálnia. 2. Rábizonyulván, hogy egyházi beszédeiben az evangye­liomi egyháznak szentirat- és ágostai vallásszerü tanaitól eltérő­leg tanit, vagy azokat egyenesen ostromolja, hivatalától elmoz­dittatik.

Next

/
Thumbnails
Contents