Székács József kiad.: Bányakerületi utasítások (Pest, 1871)
Negyedik rész. Utasítás elemi iskolatanítók számára
25. Eletet az erkölcsiség és illem szabályaihoz alkalmazza. Λ veszekedő tehát, izgató, részeges, iskolai és templomi kötelességeiben hanyag, kóbor, botránkoztató, parázna az illető egyházi hatóság által teendő vizsgálat után hivatalától elmozdittatik. 26. A tanitó a pap ügyelete alatt áll; ez okból iránta nemcsak tisztelettel, hanem engedelmességgel is viseltessék. 27. Az egyházból távozandó, e szándékát a pappal eleve tudassa, s a távozás szükségességét terjeszsze elő. 28. A tanítási időtartam rendszerint évenként 8. hónap. Ha a gyülekezet a nyári szünidő alatt vagy a vasárnapi iskolákban is kívánná iskoláztatni gyermekeit, ettől (ha csak hiványilag már nem kötelezte magát) — külön jutalmaztatása mellett, ne vonakodjék. 2t). A hol a tanitó, a helyi sajnos viszonyoknál fogva, egyszersmind községi jegyző is : ezen utóbbi szolgálatát csak a tanítástól szabad óráiban teljesítse. 30. A tanítói nehéz pályán is szükséges levén az öntökéletesedés, kívánatos, hogy tanítói értekezletek és olvasó körök alakuljanak — körlelkészi őrködés mellett, — s ezeknek tagja legyen minden tanitó. 31. írva levén, hogy a ki az övéiről és főképen az ő háznépéről gondot nem visel, az a hitet megtagadta és a hitetlennél alábbvaló, minden tanitó köteles az özvegy és árvaintézet tagjává lenni. 32. Segédet csak az esperes tudtával és beléegyeztével fogadhat. 33. Más gyülekezetbe átköltöztekor az egyházhoz tartozó kertekben és szőlőkben nemes fák tenyésztése által kifejtett szorgalma és áldozatai némi pótlására, más részről az ott létező gyümölcsfák kártékony kiirtásának meggátlására szabályul szolgáland, hogy az idősebb, minden esetre 10 éven fölüli fákat bántatlamd utódjára hagyni köteles, a fiatalabb, 10 éven aluliakra pedig utódjával, kinek a vételnél elsősége van, magán szerződésre léphet, vagy pedig azokról tetszése szerint rendelkezhetik. Ugyan ezen jog és kötelezettség illeti az özvegyeket is.