Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)
Zsinati tárgyalások - Ötödik ülés, september 29-kén
A vegyes iskolaügyi küldöttség szinte Budán september 23-kán b. Prónay Gábor elnöklete alatt, s Fülöp Gábor tollvivése mellett munkálkodott. Ezen kidolgozott javaslatok nagyobb részt szóról szóra elfogadtattak, s törvényekké hozattak. Ha az 1791-ki zsinat kanonai szerencsésebb eredményüek, s positiv érvényűek, több gondot vélnénk forditani e2en eló'munkálatokra, mi annál könnyebb volna, mert az eredeti jegyzőkönyvek kezeinknél vannak. Miután azonban az emiitett kanonok csak történelmi becsűek, s miután föladatunk inkább a zsinat, mint a kanonok történelmét megirni, nem bocsátkozunk a javaslatok és kanonok összehasonlításába, s a hozott törvények indokolásába, vagy bírálatába. Negyedik ülés jegyzőkönyve : 19. Előteijeszté ő excellentiája az elnök úr, hogy az előbbeni pont nyomán, a javaslatok a helvét hitv. testvér urakkali vegyes küldöttségekben, újólag fölveendők, s a munka teljesen kidolgozandó. Mely célból kiküldettek: 1-ör a felsőbbség szervezetére : mgos Balogh Péter egyetemes felügyelő, Badvanszky Ferenc, Matkovics Pál, Po ngr ácz Imre, Szontágh Sámuel, Perlaky Dávid, Sztraka János és S ehr am ko Pál. 2-or az iskolai szervezet kidolgozására: mgos b. Prónay Gábor, b. Podmaniczky József, b. Prónay Sándor, H a m a Íj á r Márton, N i k o 1 a y Sámuel, B á t h Mátyás, Schvartner Márton és Podkonitzky Ádám urak. 3-or az egyházi fegyelem kidolgozására : Pongrácz. Boldizsár, Fejérváry Károly, Sólyom István, Hrabovszky József, Nagy István, Institorisz Mihály, Liczy Kristóf, Valaszky Pál. 4-er a házassági ügyek kidolgozására : J usth György, Leho czk y György, Császár Ándrás, Domokos Fe-