Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)
Zsinati tárgyalások - Negyedik ülés, september 21-kén
munkálata, hol az egyházi kormányzat alapjául venndő fő elvek megvitattattak. Melyben bizonyos részben változtatások történtek ezen zsinat által készitett javaslaton, azonkívül a kanonok szélén megint lényeges megjegyzések tétettek. IV-ik ülés, September 21-kén Az ülés kezdetén, majdnem a tegnapi vitának folytatása következik vala, ha az elnök a fonalat azon megjegyzéssel meg nem szakiíja, miszerint tegnapi napon e tárgy mindkét részről elegendőleg meg volt vitatva, s más ügyekre is forditandó a figyelem. Ezen, némelyeknek kedves, másoknak meg kellemetlen vita szerencsés elhallgattatása után, mindenekelőtt a szabad királyi városok egyházainak kérdése merült föl : vájjon az esperességi hatóságnak vetessenek-e alá, vagy mint eddigelé független egyházi kormányzattal bírjanak? E részben, bár mellette és ellene sok mondatott, bizonyos határozat nem hozatván, az ügy későbbi tárgyalásra hagyatott, a mint hogy a VII-dik ülésben elő is került. Elővétetett a vegyes bizottság által készült 2-ik kánon, mely így hangzik : „Cum utrique confessione addicti, sese mutuo pro fratribus agnoscant, et fraternam quae inter eos ab initio obtinuit, conjunctionem colere, atque etiam arctius adstringere cupiant, neque ulla in eo, quod régimén attinet, contraria principia habeant, utraque Synodus in eo coaluit, ut ecclesiae ambarum confessionum, salvis dogmatibus et ritibus, cuique confessioni propriis, in regimine ecclesiastieo et constituendis sibi superioribus, saltem in essentialibus uniformitatem observent." Elolvastatván ezen kánon, arról lett szó, hogy az egyházi szertartások s egyetemes konsistorium, s egyéb zsinati tárgyak ügyében vegyes bizottságok kiküldendők. Az elsőre nézve azok, kik a helvét hitv. testvérekkel az egyesülést e