Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)

Zsinati tárgyalások - Második ülés, september 15-kén

drága időt gyümölcsözőbb tárgyaknak áldozni. Hosszasb vi­tatkozás után az elnök ezen egyesülést megkisérlendőnek mondta, s nem akar az eredmény fölött a munka megkez­dése előtt kétségbe esni, miután nincs a dogmákról szó, mi az egyesülést akadályozhatná ; a budai zsinat óhajtását pedig egyszerűen elvetni nem lehet, annyival kevésbé, mert tudva van, hogy maga az ügy, nem sikerülés esetén is, semmit sem veszít. Ily ügyesen felfogva a dolgot, az ellenfél is, kevesek kivételével, helyesléssel fogadta az elnök beszédét. A miért is, a megkisérlendő unió ügyében azonnal kiküldettek : b. P r ón a y Sándor, P o n gr ác'z Imre és Boldizsár, F ejé r­váry,Gömöry, Káldy, Sólyom, a lelkészek közül pedig: Institorisz, Schramko, Nagy, P e rl aky, Ham a 1­jár, Molnár, Vallaszky és Nikolai, ezeknek köte­lességük, a helv. hitv. testvérek küldöttségével közösen dol­gozni, s így lett vegyes bizottság. Hátra maradt, még há­rom ügyet megalapítani, t. i. a házasságit, iskolait és pénzügyit. E részben is elágaztak a vélemények; az egyik rész a teljes zsinati ülésekben kívánta ezen ügyeket tárgyalni, vagy kerületi tanácskozmányokban ; más rész pedig a munka nagyságát, s az idő kimélését, különösen pedig a nyilvános gyülésekeni hosszas tárgyalást szem előtt tartva, küldöttsé­gekre vélte bízni, s C3ak ez után nyilvánosan tárgyaltatni. Tihanyi a szónoklat nagy hevével kívánta meg­győzni a zsinatot, hogy vegyes küldöttségek neveztessenek ki, s a két zsinat által megbízott férfiak közösen működ­jenek. Ezen véleményt a zsinat nagyobb része, az t. i., mely a külső egyesülést ohajtotta, a tettleges egyesülésben meg­fontolást tanácsolva elfogadta. Ezt szigorúan megtartandónak leginkább Rad­vanszky Ferenc kívánta annyira, hogy a küldöttségeket is tisztán, a helvét hitv. testvérek kizárásával, akarta kine­veztetni. Igen hosszasan tartott a vita, s végtére is az hatá­roztatott, hogy addig is, míg a vegyes küldöttségek iránti előítéletek eloszolhatók, tiszták neveztessenek ki. A miért is a házassági ügyben megbízattak: T i h a ny i mint elnök,

Next

/
Thumbnails
Contents