Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)

Zsinati előkészületek

perintendentiak Ítéletének, kifogás nélkül, alávethető legyen. Ezt kérjük és kívánjuk. Igen kedves lenne nekünk, ha a bírálat akkép eszközöltetnék, hogy a hol módosítások tétet­nek, a bizottság eredeti javaslatát is látnunk lehessen. A zsinatra küldendő követek számában megegyezünk méltóságoddal, hogy püspökön és a kerületi felügyelőn kí­vül, minden kerület hat egyházit, és ugyan annyi világit küldjön. A szabad királyi városok, (kerületünkben öt van) birnak azon joggal, egyenként egy egyházi és egy világi képviselőt küldeni. Hiszem azonban, hogy az általam tett javaslat nyomán, Ruszt és Kőszeg a sopronyi-, Komárom pe­dig a győri követekben megnyugszanak. Egyébként gondo­lom, hogy minden honunkban létező gymnaziumból is egy követnek helyet adatni kellene. Ezen levél ekkép végződik: A többit, mik részint a vegyes egyetemes gyűlés (értsd a pozsonyi országgyűlési, mind a két hitfelekezetből alakúit testületet) jegyzőkönyvében foglaltatnak, részint méltóságod levelében rendeltetnek, megtartani, s maga módján végre­hajtani el nem mulasztom. ­A bányakerületi felügyelő Radvánszky János, a zsinat ügyében több levelet intéz a főfelügyelőhöz, nevezete­sen april 18-án írja: a zsinatra küldendő követek iránt vég­leges jelentést nem adhatok, nógrádiak, zólyomiak és hon­tiak beleegyeztek az általam ajánlott számban, s erről írás­ban tudósítottak. À lyturgiát illetőleg, habár a folyamod­ványban nem érintetett, de miután a papi hivatal rendezése, mint a zsinat főtárgya ő felségének bejelentetett, a lyturgia pedig leginkább papok gondja, véleményem szerint, tehe­tünk ez ügyben is kísérletet. Ha pedig rosz következménye­ket észlelnénk, elodábbozhatjuk. A mi püspökünk épen most vél egyházi látogatást megkezdeni. Minthogy pedig a többi papok is, a zsinati előkészületekkel foglalatoskodnak, s ma­gának a püspöknek is készülni kell, valamint azon egyház­látogatási különbsége miatt is, nemcsak hogy nem folyta­tandónak, de jövőre nem türendőnek vélem, valameddig ez ügyben is bizonyos szabály ki nem dolgoztatik, s egyforma­ság be nem hozatik. Ha ez méltóságod véleményével talál-

Next

/
Thumbnails
Contents