Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1900-12-30 / 12. szám
178 A század végén. ív 19- század temetésénél mi is egy perezre megállunk a «Írnál, melybe temetjük a letűnő századot. Elmúlt, többé vissza nem tér; de az idő nagy tengerében e esep is becses tanúságot és okulást rejt magában. A század végén mi is megfigyelhetjük a zsoltáriró azon szavait: „Tanítsd meg, Uram, hogy tudhassuk a mi napjainknak számát, hogy járhassunk bölcs szívvel.“ (Zsolt. 90, 12.) Visszatekintünk a letűnt időre, s ezen visszapillantásnál csak hazai országos egyházunk körén belül maradunk. A letűnő század kezdetén mintha jobb nap derült volna egyházunkra. Az üldözés megszűnt ; de teljes szabadságunk még nem köszöntött be. A felsőbb nemesség nagy része elhagyta a szegény egyházat. A papság helyzete nyomott volt, hogy némileg megjelenhessen a világ előtt, szüksége volt a nemes származású inspektorra. És ezen esetleges külső dologból származott az „ikerelnökség“, egyházunk ezen utólérhetlen specialitása, a későbben elhatalmasodó „kyriarchia“ alapja. A lelkész és gyülekezet egymásra utalva, közösen védték az egyházat. Külső részletes alkotmány nem volt; — a régi, pár szóból álló kánonokat tisztelték. Nem voltak sok segéd személyzettel ellátott püspökeink, csak a régi superin- tendensek. Nép- és középiskoláink szegényes épületekben voltak elhelyezve. Az államsegély még nem kisértett. Cfyülési jegyzőkönyveinket hűségesen lemásolták. Nem került ki még a nyomdából az a rémsége«, senki által nem olvasott, vékony és vastag füzet, melynek neve „jegyzőkönyv.“ Népünk ragaszkodott hitéhez akkor, a midőn lelkészeinknél majdnem általánosan elterjedt a rationali smus. De az a rationalismus nem ölte meg sem a lelkészeknél, sem a híveknél az egyéni kegyességet ; mert a rationalismus uralma alatt is a család fö olvasmánya volt a biblia és énekeskönyv. A negyvenes években már a nyelvkérdés előre veti árnyát. A superintendensek népüket védik, a miért azután éles kritikának teszik ki ezen eljárásukat. ±íz unió réme is kezd kisérteni. És az unió fő- harezosa nyíltan be is vallja, hogy őt tisztán politikai elv vezérli, a midőn az ev. és ref. egyházak egyesüléséért küzd. az Absolutismus uralma alatt egyházunk ismét nagy érdeklődés tárgya lesz. Nagy politikai eszköznek használják fel egyházunkat, s e politikai szereplés majdnem életébe került. Egyesek és gyülekezetek nagy áldozatokat hoznak, hogy középiskoláinkat és azok függetlenségét megóvják — s néhány évtized múltán nevetnek a régiek elvei felett, odaadják, kínálják nép- és középiskoláinkat az államnak. Beköszönt az alkotmányos korszak. Egyházunk teljes szabadságot élvez. És e szabadságban legsiralI sabb állapotba jut egyházunk. A gyűlések politikai areopággá lesznek. Hiú és a világdicsősége után ) epedő lelkek megvádolják három nyelvű egyházunkat az extasisban lévő uralkodó közvélemény előtt. Egy évben három püspökünk hal el. Már a kö- ; vetkező évben egy hatalmi szóra létesül a zsinat, ( létre hozva elég vaskos törvénykönyvet és utána a ; szabályrendeletek egész özönét. Megkezdődik a paragraphs korszak mind azzal, a mi a külső para- graphusok után szokott következni. Jön ismét uj korszak, a melyért, kivéve az egyetemes felügyelőt, a felsőbb ikerelnökségek a legnagyobb hévvel és buzgalommal küzdenek. Az egyházpolitikai törvények szentesítést nyernek. A század utolsó öt esztendejében már ez „áldott“ intézmény boldogítja hazánkat, joizek nyomában járó egyházi • bajokkal szemben még mindég „ideiglenes utasításokkal“ védekezünk, melyeket azonban szerencsére, talán egy két liberális papot kivéve, sehol sem tarta- ) nak meg. a szekták özöne zúdul felénk. A lélekhalászat i megindul minden ponton. De a liberális frázisok ál- ; mából felocsúdni nem akarunk. Felsőbb gyűléseink az önvédelem legelemibb eszközeit, a legenyhébb egyházfegyelmet is, mereven visszautasítják. Megpróbálkoztunk a lefolyt században szegénységünkön önmagunk segíteni. Lelkész és tanító árvákat segítő egyesületek keletkeztek. A hatvanas évek elején alapították az egyetemes gyámegyesületet. A zsinat alkotása az egyetemes nyugdíjintézet és közalap. Ez utóbbi nehéz terhet ró gyülekező- teinkre, és bármily neheze i adózik is népünk, üdvös intézmény lenne, ha filléreink onnan nem jutnának felesleges középiskolák és jogakadémiák czéljaira. A század végén megcsendül az állami pénz a lelkészi fizetések kiegészítésére. De a segély lassan jön s bizonyára nem fogja azt eredményezni, a mit : sokan vártak. Egyházi autonómiánkon ismét nagy rést ütöttek a körültekintő politikusok. A század elején ez autonómia nyomott viszonyok között tengődött, de a század végén már csak foszlányai vannak. E század elején theologiai intézeteink szegényes viszonyok között buzgó papságot neveltek. A lelkész jelöltek felkeresve a külföldet, a leghíresebb tudósok lábainál ültek. Ma már van egyetemes theologiai akadémiánk ; de azért nem mondhatjuk azt, hogy lelkészképzésiünk ügye ma talán magasabb fokon állna mint a század elején. Uj pályák nyíltak meg, melyek nagyobb anyagi jutalommal kecsegtetik az oda hajló ifjút — mig a múltban a szegény emberek legkiválóbb fiai lettek papokká. Iskola ügyünk is nagyot haladt a letűnt században. Daczára az államosításnak, iskoláink száma háelején volt. De váljon belső értékében is annyira i haladt-e a letűnő században ev. iskolánk, az nag
