Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1900-11-30 / 11. szám
172 sőt talán még árt is a fa fejlődésének. Ámde so- ; kaknak véleménye szerint még festőiebbé teszi a fát. S ezek a részben mohával fedett, tekervénye- < sen és ellentétes irányban fejlődni látszó ágak mégis mindannyian egy czél felé törekszenek: a meny- nyei világosság, az égi napfény felé. A fához nem j tartozó moha idővel lehullhat, az az ág, melynek nem jut elég világosság, elszáradhat, a fa pedig [ megmarad a maga erejében s ágainak különböző ) irányú fejlődése mellett is egységes élettel bir. A keresztyén egyházak úgy tűnnek fel élőt- tem, mint egy közös eredetű nagy nemzetség, ,a mely idő folytában számos családra szakadt. És i ha jogos a törekvés, hogy minden családnak meg ; legyen a háza, a melyben az feltalálja otthonát, mely megvédi az idő viszontagságai ellen, koránt sincs az kizárva, hogy a közös eredetű, habár szá mos családra tagozódó nagy nemzetiséget a bal- ; sors ismét úgy összehozza, hogy családi házaikat ] közös védelmül egy közös fallal, közös bástyával \ veszik körül. ' \ A keresztyén egyházak széttagoltsága meg- \ neheziti azon nagy czél elérését, mely minden egy ; háznak magasztos feladata: az emberi szeretet ; gyakorlásában nyilvánuló Isten iránti szeretet 1 ' — Mert a vallás és erkölcsösség azonossága a ke- > resztyénség lényege. — Ha a keresztyén egyházak egymás között is versengenek, mily nehéz azoknak ’ a közös ellenségek ellen védekezniük 1 Pedig mennyi a keresztyénség ellensége! Az anarchismus, a ni- j hilismus, a materialismus és végre a mi mindezek mögött rejlik: t. i. az emberszeretet gyakorlásában nyilvánuló isten iránti szeretet keresztyén elve ellen feltámadó és irányuló önzés. Nem volna-e jobb, ha az egyházak az egymás f ellen folytatott küzdelemben vagy versengésben kifejlett erőt inkább a közös ellenségek ellen for- ditanák és javukra használnák fel ? Találunk példát korunkban a minden korlá- tot áthidaló, egyetemes, uralkodó hitre nézve is. : Van korunknak olyan egyetemes és uralkodó hite, mely minden egyház dogmái mögött uralkodik; ez a hit a végtelen haladásban való hit. ü.mde e hit- ; nek értéke kétes, miként egy Ízben erre e helyről utaltam az anyagi világban. Mert, ha a haladás j fogalmával elfogulatlanul és behatóan foglalkozunk, el sem tudjuk azt képzelni hanyatlás nélkül. Nem egyéb e kettő, mint egy és ugyanazon mozgásnak ; más álláspontról való szemlélése. Ismét egy hasonlattal élek. Mikor nekünk úgy látszik, hogy a nap fejlő az égen, a. földteke más pontjain lakók számára | ugyanakkor lenyugszik, leáldozik. Egy és ugyanaz j a mozgás, avagy látszólagos mozgás emelkedésnek és hanyatlásnak látszik. Csak az álláspont más, a melyről azt szemléljük. Avagy ha feltesszük, hogy egy ember kény- télén egy terhet hordozni, a melynek alakja olyan, \ hogy azt csak egyik vállára helyezheti s ha azt ' aterhet soká kell hordoznia, természetesen időnkint áthelyezi egyik válláról a másikra, mert egy vál- Ián örökké viselni nem volna képes Midőn egyik \ válláról áthelyezi a terhet másik vállára, bizonyos j megkönnyebbülést érez, ámbár a teher, a melyet hordoz, nem változott. A megkönnyebbülésnek ez a látszata az, mit ! az emberi társadalomra nézve haladásnak neve- \ zünk, ha t. i. e szóhoz nemcsak a mozgást, hanem az állapotok javulásának a fogalmát is kötjük. Avagy ha a két karú emeltyű mozgásáttekintjük, minél magasabbra emelkedik a nyugvó súlypont fölé az emeltyű egyik karja, nem fog-e szükségkép ugyanannyival alább szállani annak másik karja? Az anyagi világban a haladástól el nem választható a hanyatlás. Minél nagyobb a fény, annál sötétebb árnyékot vet az. A haladás, amelyet az emberiség a keresztyén időszámítás, 19. századja alatt elért, kétségkívül igen nagy. Ámde, hogy ennek mi az értéke, az kitűnik abból, hogy a haladás fogaim i maga az anyagi világban minő viszonylagos! Más haladás az, amelyre törekednünk kellene, más haladás az egyházak czéija. Haladás az egyházak részéről és általában vaíódi haladás csak az, ha az egyházak megközelítik a keresztyénség örök igazságait, Haladás lesz az, ha az igazi keresztyének száma megszaporodik, azoknak a száma, akik felismerik, hogy az igazi keresztyónségnek az emberi szerotetben kell megnyilvánulnia. Ennek a haladásnak az előidézése, ezoknek az eszméknek a terjesztése, feladata a mi evangéliomi egyházunknak is. Ezért arra kérem, hogy midőn egyetemes egyházunk közgyűlést tart, ne elégedjünk meg azzal, hogy évről évre összejővén, évről-évre az egyház közigazgatási ügyeit szabályszerűen elintézzük, hanem tartsuk mindig szem előtt egyházunk magasztos feladatait is. Igyekezzünk oly külső szervezetet adni az egyháznak, a melyen belül és a melynek engedelmével minél több sikerrel mozdíthassuk elő a keresztyénség magasztos elveinek érvényre jutását. Neveljünk mindenkit a szeretetben s akkor biztos hittel és reménységgel tekinthetünk a jövőbe. Még egyszer üdvözölve egyházunknak ezen közgyűlésen megjelent tagjait, megnyitom a tanácskozást. Az egyetemes felügyelő, szemben az ezidei prot. és nem prot. gyűléseken elhangzott riadókkal a szeletet és egység felé törekvés hangján szólott Mi épen a jelenben, eltekintve a beszéd dogmatikai tarthatatlanságától, korszerűnek nem tartjuk azt. Midőn körülöttünk mindenütt megfujják aharczi riadót, akkor éppen nekünk, kik épen csak a jogos önvédelemre szorítkozunk, nem szabad az áltole- rantia álláspontjára helyezkednünk. Föltétlenül tiszteljük a nemes báró mély, vallásos egyéniségét — és ha a beszéd csak mint egy kegyes lélek magánvallomása állna előttünk, vagy pusztán mint tudományos értekezés, nincs reá szavunk. De az egyetemes felügyelő úr, mint az egyházegyetem főképviselője szólott és igy ki kellett volna emelni egyházunk eonfessionalis jellegét, sajátságát, mely nem állítható a többi keresztyén felekezetek mellé, hanem azok fölé. Nem lehetünk szemben a materialismussal és misziliszmussal egy csata sorban azokkal, kik a mi megsemmisétésünket a materialismus és nihilizmus megsemmisítése fölé helyezett czélul tűzték ki.
