Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1898-02-28 / 2. szám

10

télén és államellenes elemeket A denun- ciálásnak tá#? kaput nyitnak — s hogy az -államellenes4* jelzővel mily könnyelműen dobálódznnk ép napjainkban, mindnyájunk előtt általánosan ismert dolog. Nekünk nincs módunk, nincs syndikátu- sunk egy-egy ártatlan szenvedőért felrázni az egész világot.

Talán a mai kormánynál zárt fülekre talál a piszkos denunciáns — de mi lesz akkor, ha majd egy ultramontán kormány kezébe kerül a hatalom !?Ha majd a késő jövőben akadnak felülről rendezett panaszok? De nagyon kiváncsiak vagyunk, yaljon a legliberálisabb urak a kongnia rendezésénél is kitejtik és érvényesítik e gyönyörűséges „spiczli“ rendszert?

Minden egyes kéoviselőválasziás rettegett kritikus korszaka lészen a szegény államilag segélyezett ág. h. ev. lelkésznek. Tudjuk mily helyzetben vanaz állami hivatalnok ez időben. A törvény nem érinti az ő függetlenségét s mégis kezdve a konduktortól a törvény szé k i bíróig, az ország egy i k végéről a másikra kénytelen sokszor vándorolni a „legszebb alkotmányos jog gyakorlatára.“

Azt hisszük elég világosan kifejtettük álláspontunkat. Esperességeink, kerületeink megnyilatkozhatnak s talán a politikai szempont ez életbevágó kérdésnél nem fogja elhallgattatni az egyházi érdeket s nem fogjuk e kérdésnél is kényelemszeretetből lelkiismeretünk szavát elhallgatatni — lesve a hatalmasok mosolyát !

Azok pedig, kik az ág. h. ev. egyházban elfoglalt hivataluk alapján foglalnak helyet a főrendiházban - ismét alkalmat nyertek egyházszeretetük bebizonyítására, az igazság melleit való tanúskodásra.

Egyházunk méltán elvárja annyi csapás és csalódás után, hogy helyt állnak s koczkára téve mindent — állásukat is, az egyház igazát teljes odaadással védelmezik — s nem leszünk oly szomorú szerep szerencsétlen tanúi, a milyet szemléltünk az egyházpolitikai harczok kiizd- terén egyházi féríiaink részéről.

Alföldi.

Boldog kimúld?.

Nincs boldogabb kimúlás annál, mint ha az ember halálakor István vértanúval akként szólhat: „Uram Jézus, vegyed magadhoz lelkemet.“ Tegyük fólrelohát bűneink és érdemeink lajstromát és akként egyodül Isten kegyelmében bízva, haljunk meg.

(Luther „Tischreden“ II., 2093.)

A leghelyesebb cselekedet.

Sohasem cselekszünk jobban és szentebbül mint akkor, ha nem tudjuk mit és mikent cselekedtünk. Sohasem cselekszünk bölcsebben, mint éppen akkor, a midőn azt hisszük, hogy bolond dolgot követtünk el. Az erő az erőtlenségben lesz hatalommá. A szenvedés a legjobb cselekedet és tett. Sohasem cselekszünk rosszabbul, mint ha tudjuk azt, hogy mit és mily sokat tettünk, mert ilyenkor azutan szinte elkerülhetetlen, hogy önmagunknak ne tetszelegjünk. A hir és dicsvágy árjában elrontjuk jócselekcdotünkot s nem tiszteljük és dicsőítjük Istent akként, mint kellcno az ige azon szavai szerint: „a mikor erőtelen vagyok, ugyanakkor erős vagyok“ (II. Kor. 12., 10.) — A mint ezt jól lathatjuk Jónás. Illés és más kiváló szenteknél. (Luther „Tischreden“ 2095.)

A Herzog- féle reálencyklopaedia új kiadása.

Il-ik kötet.

Irta. I)r. Daxer György.

Az egyház és dogmatörténet terén az ókorba v ez et, közelebbről a keresztyéneknek a zsidókhoz és pogányokhoz való viszonyával ismertet meg az „Asinarii“ czikk. Az „Arnobius* és „Auonius rhetorokról* irt czikkek meg ezen két ember személyében mutatják a keresztyénség és pogányság küzdelmét, melyben végre is a keresztyénség maradt a győztes. Mind kettő a keresztyénség ellensége volt, de később a keiesztyenségre tértek át, ha nem is hatoltak be soha annak teljes mélységébe.

„Aurelian“ római császárról Klostermann, kiéli tanár irt. Ezen czikk még az üldözések idejébe visz bennünket, bár maga Aurelian valószínűleg nem volt a keresztyének üldözője. Az Arkadiusról irt czikk — Schultze greifs- waldi tanár tolából — a ketté osztott római birodalom korába, nevezetesen a keleti császárságba helyez, melynek első császárja volt Ar-