Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-01-30 / 1. szám
14 való átadásának barátja a helyi lelkész. Elvárja az esperességi hatóságtól, hogy az iskolát egyházunk számára megvédelmezi. Igen érdekes ezen számban Krizko Pál czikke, amelyben közölve egy középkori okiratot, annak alxpján leirja, miként átkozták ki az egyházból a bzovi prépostot, Pált. A kizárás oka az volt, hogy az illető vonakodott tizedkárpótlás fejében a korponai papnak 44 aranyat kifizetni. Ünnepélyes mise alkalmával 1444-ben felolvasták 8 pap és a gyülekezetei jelenlétében több templomban a kiátkozó okiratot s harangzúgás kiséretében a földhöz vágták az oltáron égő gyertyákat. A „Religio“ 2-ik számában a következő sorokat olvassuk: „Nagy Kérdés. Magyar protestáns atyánkfiáihoz megfejtés végett. Miért haragszanak ők reánk katholikusokra, miért tartják ők a kath. egyházat, mint a „Sárospataki Lapok“ mondja, „régi ellenségünknek?Miért? Van-e okuk ? S mi hát vájjon ez a nagy ok ? A feleletet várjuk.“ Azt hiszük, hogy a „Sárospataki Lapok“ megfelelnek. Mi szeretnénk a „Religió“ kérdését megfordítani s azt kérdezni: „nem tartanak-e bennünket a rom. kath. klérus tagjai ellenségnél is rosszabbnak ? Nincs e szivükben irántunk szikrája sem a gyűlöletnek ? Nem tagadják-e meg tőlünk a keresztyén nevet? Ha a hatalom kezeikben lenne, nem szednék el ma is templomainkat és iskoláinkat ?“ — Mi protestánsok nem haragszunk a kath. hívőkre s ha azok közül némelyik gyűlölettel viseltetik irántunk, azt nem tudjuk be neki hibául, hanem azoknak, a kik ezen gyűlöletre nevelték őt. Mi az egyes katholikus hívőt nem is tartjuk ellenségünknek s hitében megbotránkoztatni nem akarjuk (Róm. XIV 1—3) s csak is a je- zuitizmus szellemétől áthatott felsőbb és alsóbb klérus a mi ellenségünk. Ugyancsak a fentneve/ett lap a csabai patro- nátusra vonatkozólag a 7-ik számban azt mondja : „Csaba városa, különösen a csabai katholikusok nagyon jól tudják, mivel tartoznak az apostoli királynak és a bibornok püspöknek. Épen azért a szellőztetett feltevéseknek csak reprodukálása is sértés lenne rájuk nézve.“ Nos, Csaba nem szorul a „Religió“ tanácsára; mert annak képviselőtestülete egyhangúlag, tehát a katholikus képviseleti tagok is, elhatározta, hogy az adományozott pat- ronátust el nem fogadja és a bibornok püspök levelét, melyben a várost a pályázat kihirdetéséről értesíti, egyszerűen vissza küldte. A „Religió“ loyalitásból leczkét óhajt adni nekünk s ugyancsak a lap 6-ik számában megemlékezve Pápay Istvánról, a loyalitás következő szép példáját adja : „Azokat a josephinisztikus szellemű leczkéket a király ajkain a kath. papság küldöttségeihez nem fogjuk Pápaynak feledni soha. Már a gondolat is, hogy világié m- bér, király, adjon vallási elvek és vallásos szellem dolgában püspököknek utasítást, igazi jozephiniszt.i- kus, „sekrestyés,“ ukázos gondolat.“ Tehát vallásos szellem dolgában a király a püspököknek tanácsot nem adhat, — de megfordítva a püspökök világi, jogi dolgokban adhatnak tanácsokat — ez a correkt felfogás ! A b.-csabai r. kath. patronatus. Egy ministeri rendelet, mely mélyen belenyúl az egyházi élet legérzékenyebb kérdéseibe, s mely kíméletlenül érinti a protestánsok vallásos érzületét; tartja nehány hét óta izgatottságban a legnagyobb magyarhoni ev. egyház hiveit. Ez a rendelet bizonyára széles körben, hazaszerte nagy érdeklődést fog kelteni, s hisz- szük, hogy mindenütt méltó felháborodást íog előidézni, Csaba, ez a négy ötöd részben ág. h. ev, hívekből álló s 56,000 lelket számláló város még 1846 óta, a mikor a még akkor majdnem tisztán ev. vallásu jobbágyság a kath. földes uraktól megváltakozott, birtokában volt a r. kath. egyház feletti patronatusnak, nyakába varrván azt neki a kath. földe* urak a nőikül, hogy a földbirtokot is, melynek pedig a pat- ronátus elválhatlan tartozéka, szintén kiadták volna kezökből. S a mellett, hogy a patronatus szokatlan módon, egyszerűen az örökváltsági szerződés által, hárult át a jobbágy községre, j azt a község birtokában nem erősítette meg sem a kath. egyházi főhatóság, sem a legfőbb kegyúr, a király. De azt, hogy a község hordozza a terheket, s egyszer, 1861-ben gyrkorolja a pap választás jogát is, tűrte a nagyváradi r. k. püspök. Csak a mióta Schlauch ült a váradi püspöki székbe, kezdte feszegetni a patronatus jogi természetét, s hol elismerte, hol nem ismerte el a községet patronusnak, a szerint a mint terheket kellett viselni, vagy jogokat gyakorolni. Végre a kérdés kiélesedett 1889. ben, a mikor kath. urak beavatkozására felsőbb rendelet folytán bele ment a község az u. n. közbirtokossággal, mely a megváltakozott jobbágyságnak jogutódja, s a nyert községi jogok — köztök a patronatusi jog — és vagyonok birlalója volt, — a jog és vagyonrendezésbe. De ez a kérdést nem fejtette meg, sőt csak élesebb confliktusra vezetett, a mikor a város az időközben elhalt plebánus helyét választással, illetve praesentalással akarta be tölteni. A nagy-váradi püspök a praesentát el nem fogadta, a közoktatásügyi minister pedig a vá
