Evangelikus egyházi szemle, 1896 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1896-04-20 / 4. szám
65 nazarénus s baptista szektákat is (csupán unitáriusok nincsenek) s mindnyáját a lakosság lélekszá- ruában is meglehetős erősen képvisolvo, itt, espo- rességünk területén mind ogyütt látni, volök közelről érintkezni. Vidékünk nyelvi s vallási eme tarkabarkasá- ga által hazánk összlakosságának a képét — érzelmeit, gondolkozását, szokásait — is elénk tárva láthatjuk s ezt a sokféle népet itt, mint valami kiállításra összehozva, igv egymás mollett ha mog- figyoljiik, maguktartásából némi következtetést vonhatunk könnyen arra a szellemro, a moly áthatja, vezeti hazánk lakosságát általában. A polg. házasságra vonatkozólag itt az a tapasztalásunk, hogy ahhoz a nép valamenynyije csak kényszerűségből tud hozzátörődni; mindazonáltal olleno való semmiféle agitatiora nem gondol. A polg. házasságkötéshez a házasulok rendszerint kezdettől tisztességes ruhában jelennek inog; a szokásos lakodalmi, illetve esküvői ruhadiszt azonban ez alkalommal - használni nem szokták, som nászközönség nem megy velők, csupán két tanú s a fiatalabb házasuloknál az atya, vagy anya, vagy gyám is; a házassági anyakönyv aláírását a háza- | sulók s tanúik megtagadni nem szokták. S mindez rendszerint a saját maguk emberségéből minden kínálás nélkül — akár pro, akár contra a saját maguknak a mondottakra nézve kezdettől ilyen felfogása után indulva, történik igy. Agitatiot, vagy tüntetést tehát a polg. házasság ellen itt a népnél nem venni észre, egyrészt azért, mert oldott kévének a sorsa lévén helyzete, nincs tömören együtt egy faj s hitfelokezet sem s a meglehetős bizalmatlanság folytán, melylyel egymás iránt viseltetnek, bizony az se lehetetlen, hogy egyik a másikra hajlandó rá fogni, hogy miatta, avagy épen az ő kedvéért kellett a polg. házasság s azért lett behozva ; másrészt azért sem, mert hisz’ hova tovább mi minden újnál uiabb bajt ért már meg, a mely által már eléggé el van készülve rá, hogy „folytatása következik“ s akarva nem akarva szinte ülőre is hozzá idomitódik még más bekövetkező viszonyokhoz is, a melyekről azt mondja : „nem szeretem ezeket.“ Tény továbbá, hogy a népben az ő ép, tiszta, egyszerű felfogása, a melyet nem tudnak holmi magas olméleti okoskodások össze-vissza zavarni, azt a meggyőződést érleli meg magára vallására nézvo, a melyen a polg. házasság által csorbát lát ejtve, hogy a vallási dolgok a fölsőbb intéző köröknél már mint olavultak nagjron kovesot kezdenek nyomni a latban; do érezve e tekintetbon tehetetlenségre kárhoztatott holyzetót s a szabad vélemény nyilvánítása érvényesülésének — a libo- ralismus meghamisításával — korunkban oly anyi- ra lenyűgözött voltát, csupán magába rejtett vigasztalva kesorgéso foglalkoztatja egész valóját. Mi nálunk ilyennek találom a helyzetet, minden faj 6 hitfelekezetnól egyformán. Ebből következtetve a minori ad május, nem tudok oly jövőt jósolni a hazánk felső vidékein itt ott folszinro kerülő néppártnak, vagy hasonló irányzatú egyéb mozgalomnak, hogy a jelon viszonyok között egész hazánkra kitérieszkedőlog számbavehető tényezővé válhatnék valaha, hiányozván althoz kellő száma a vezetőszerepre hivatottaknak. Ám abból viszont, hogy a népnél a polg. házasság intézmónyo iránt lelkesedést ópenséggel nem veszünk észre, leven annak szorinte a hitközöny a gyűlölő oka, a melyre nézvo szereti hinni, hogy azt a vallás saját bolső, ereje egyszer mégis majd csak meg fogja tömi s igy azzal a remény nyel is szereti kocsogtotni magát, hogy a polg. házasság intézinényo se fog fenn- állaui soká, — ebből kövotkoztetve, azt hiszem, hogy daczára minden országos fényes liberális gyű- lósozésnek, a néppel általában szinte igy vagyunk a hazában mindenütt, a polg. házasságról való vó- lokedése tekintetében. Hogy a nép a mindenütt jelentkező nagymérvű hitközönyben látja a polg. házasság létrejöttét, ez neki el nem vitatható orős meggyőződése, a mely tápot nyor abból a sokszori kesorü tapasztalásából, hogy a társadalom magasabb osztályainál, a mikor csak alkalma van azokkal érintkezni, mai napság ugyan — igen igen ritka kivétellel — már nyomát sem látja semmiben az igaz vallásos érzületnek, de annál többször lépten nyomon tűnik szemébe a vallás semmibe vevóse s számos olv jelen ség, trágár bőszed s cselekmény, a mi vallás erkölcsi érzületét mélyon megbotránkoztatja. Mint jellemző esetot a nép felfogásának az illustrálására, mennyire nem kedvező véleményt alkotott magának a polg. házasságról, mennyire idegenkedéssel nézett annak oléjo, érdekesnek találom megemlíteni, hogy az én egyházamban még ezelőtt két évvel, mikor a nép a polg. házasságot novéröl hallomás utján már ismerni kezdte, egy leányra, a ki akkor ogy-- olőbbi nejétől törvényesen elválasztott — férfival lépett házasságra (s az ilyen eset itt nag}’ visszatetszést szülve híveim közt első Ízben fordult elő), gúnyból a néptől ez az epithoton száradt rá : „civilka" s annyi szúrós megjegyzést hallott magára a néptől, hogy szinto elég sok félelmet is állt ki a népnek elleno irányult ingerültsége folytán. Vallás-erkölcsi élotót közelről érintő fontosabb dolgokban népünk nem szeret semmi újat. S oz jól is van igy. Vullás erkölcsi óloto addig áll erős alapon, a inig ez igy van. Valóban méltó csodálkozását halljuk itt uton- utfélen a népnek a felett, hogy mire volt jó tula j- donképen a polg. házasság behozatala ; hisz' tud- vást tudja, hogy ha valami igényol reformot a közjó érdokében, ott vannak régi — társadalmi, köz- igazgatási s közgazdasági bajaink elég nagy számmal; miért orvosol ott, a hol baj nincs?!*) Sok- , szór hulljuk pl. méltó panaszát a vadházasságok; ollen is, már a hol vannak ; ez a viszás, közer- kölcsromboló állapot igényclno már igazán rendszabályozást; valamint az a visszás állapot, hogy sok házastárs rövidebb vagy hosszabb ideig, vagy végleg kónyo-kedve szerint hagyja el házastársát, a mely bajok előtt az állam tétlenül szemet húny s az egyházat, midőn saját hatáskörében azok megszüntetésén, orvoslásán munkál, ebbeli munkájának sikertelensége esetén minden segítség nélkül hagyja, vagy oly segédkezésben részesíti, a miben nincs semmi köszönet s a rósz példa kövotósóro vérszemet kapnak mások is. De hát a hol igazi fontos erkölcsi érdekről van szó, ott látjuk sokban a törvény valóban pótlásra szoruló hézagosságát. A polg. házasságról szóló törvényben nem lát a mi népünk egyebet, mint fölösleges hivatal s ezzel az úgy is már túl sok költsóg-teher-szaporitást. *) Milyen egészséges észjárás oz Torontálion, tízork-
