Evangelikus egyházi szemle, 1896 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1896-03-20 / 3. szám

betűvel sem neveztetnek, melynek szentesitési záradékát a horvát bán ellen nem jegyzetté, bemutatván, sem akkor szóbelileg, som eddig rendeletileg horvát-szlavon-dalmátorsrágok bánja nem utasította a lelkészeket e törvény meghirdetésére. — Sőt mi több, f. éy november 11-én a liorvat ország- gyűlés vallás- és közoktatásugyi bizottságában a bán világosan kijelentette, hogy horvatorszagbau a pátens bir érvénnyel, és hogy a magyurorszagi tör vények itt semmi jogerővel nem bírnak. Hozzanak ott bárminemű törvényeket is, ezeknek hatálya csak a magyarországi illetőségűek re terjed ki és minket nem érinthetnek.

Igaz, hogy a kihallgatás alkalmával oda nyilatkozott a bán, hogy ő a status quo anté-t, nem állitva, sem kutatva, váljon törvényes és üdvös-e, mindaddig főn fogja tartani, niig más állapot nem teremtetik. De azt ne várjuk, hogy ő, vagy a hor vát kormány fogja az uj állapot létesítését kezdeményezni, ennek, úgymond alulról, az egyházakból kell kiindulnia, a kormány pedig a megteremtett uj állapotot meg fogja erősíteni és megvédeni.

1894. május hó Z en 14,380. sz. a. megjelent a bán rendelete, melvben kijelenti, hogy az 1803. okt. 4. és 5-ki zágrábi gyűlés hatarozHtat tudomásul nem veszi, u status quo ante fenntartunk mind addig, miglen törve nyes utón más status nem te- remletik.

Ezzel szemben három égető kérdésre kell feleletet adni :

1. Melyik az a bizonyos status quo ante?

2. Mikép képzelendő urna bizonyos kívánatos uj status V

3. Melyik ama törvényes út, mely az uj status megteremtéséhez vezessen ?

A régi status oly zavart és szánalmas egy állapot, hogy ezt csak hallgatagon el kellett, de örök időre el nem lehet tűrni. — És nem képzelhető, hogy ezen állapotot a ban fentidézett rendeletével megerősíteni akarta volna. A status quo anie-ra hivatkozva természetesen nem érthető alatta az időközben teremtett uj zsinati állapot sem, mert a zsinati törvények felettünk nem rendelkeznek és itt jogéi övei sem birnak. — Ily viszonyok között a horvát-szlavonországi ev. egyházak joggal követelhetik, hogy eme chaotikus szánalmas helyzetnek vége ejtessék, törvényesen és egyetemlegesen szer- veztessenek.

A második kérdés: mikép képzelendő ama bizonyos kívánatos uj status ? — Hogy uj statusra szükségünk vagyon, ez oly világos mint a nap, és ezt a magyarhoni egyházi hatóságok is elismerik, és elismeri a horvát kormány is. E kérdésre Hor- vát-Szlavonország vallás és közoktutásügyi autonómiájára való tekintettel, csak egy felelet adható : egy autonom országos evang. egyház szervezése, mely az ország által elismertetik, belső ügyeiben és alkotmányában független

Ez lenne a kérdés természetes és elvitázha- tatlan megoldása, miről már az 1866. évi horvát országgyűlésen is, szó volt. (Lásd 1866. mártius 14-ki tárgyalást.) És e kérdés megoldásánál határozottsággal és tárgyilagossággal kell eljárni, mivel félintézkedésnek semmi czélja, sem értelme nincsen.

A harmadik kérdés , melyik ama törvényes út. mely az uj status megteremtésére vezessen ?

Kiváncsiak vagyunk, hogy kormányunk melyik utat tartja törvényesnek, miután az 1803. okt. hó 4. ós 5-ki zágrábi kqnventen megkezdett utat el nem akarja ismerni. Es nekünk mégis úgy tetszik, hogy a megkezdett út az igazi, és czélhoz fog vezetni.

Ez ép oly könnyen, mint egyszerűen bizonyítható. lit egyöntetűen kellett eljárnunk. Utat és módot kellett találni, melyen a különféle alapon álló horvát szlavonországi ov. egyházak, egy közös akiiót fejthessenek ki, — A közös út, melyre pe- d'g valamennyi egyház léphetett, nem más, mint a törvény útja - Három, ez országban érvényes törvényre támaszkodva, hozták meg egyházaink u horvát-szlavonországi ev. egyház alakítását kimondó határozatot, melyet a kormánynak benyújtva, támogatást és elismerést remény lettek. Hogy nőm úgy történt, nem u mi hibánk ! Egy út és mód lett volna még, melyen számtalan kiserlel tétetett már, de eredményre soha sem vezetett, és ez lett volna a magyarhoni evang. egyházi hatóságtól az eddigi, bar ideiglenes kötelekből való elbocsáttatást kérelmezni es ennek, egyetértésével a horvát szlavonországi ev. egyház szervezését keresztül vinni.

Ámde ezen út téves volta már az eiső pillanatban szembeöIlik, mivel nemcsak hogy a magyarhoni ev. egyháznak ezen egyházak felett gyakorolt, bár abnormális, hézagos és horvát-szlavonország autonómiája szempontjából hallgatagon eltűrt provizóriuma, semmikép sem adja meg a jogot, hogy a magyar egyházi hatóság ez országi evang. egyház alakulásain bárminemű, legkevésbbé döntő és luuarozó befolyást gyakorolhasson — (mint pld. a berlini Oberkirchenrath, mely jelenleg a belgrádi ev. egyhúzbun administrativ néhány ügyben a felügyeletet gyakorolja, mit sem tehetne, ha Szerbiának eszébe jutna, egy szerbországi evang. egyházat szervezni) — hanem lehetetlen is, hogy ezen útra oly egyházak (Zágráb, Eszék) lépjenek, melyek eddigelé sein tartoztak a magyarhoni evang. egyházhoz, és igy onnan nincsen mit kérelmezniük Itt pedig egyöntetű eljárásra volt szükség.

Bármely oldalról is tekintsük ez ügyet, kell hogy mindenki belássa, hogy az 1893. okt. 4. és 5-iki zágrábi gyűlés a törvényes és helyes utat tartotta es a magyarhoni ev. egyháznak komoly megfontolás után arra az elhatározásra kellett volna jönnie, hogy az ez országi evang. egyházat no- mes törekvéseiben nem gátolni, vádolni és csúnyán gyanúsítani, hanem támogatni és a megengedett módon gyámolitáni, szent kötelesség.

Tiszta, szent meggyőződésem az, hogy a hor- vát-szlavonországi evang. egyházak rendezésének törvényes útja, vallás és közoktatási ügyekbon autonom ezen országok törvényhozó testületének tanácstermén, — tehát az országgyűlésen vezet keresztül.

Es ha a bán nyilatkozata szerint, alulról, tehát az egyházakból kell a kezdeményező lépésnek kiindulnia, úgy ez egyházak első teendője, hogy az ország törvényhozó testületéhez forduljanak.

É czélból f. é. augusztus hó 14-én a horvát- szlavonországi ág. h. evang. egyházak képviselői Uj-Pázuán közös értekezletre jöttek össze, mely gyűlésen a horvát-szlavonországi ev. egyházak rendezésének égető szüksége egyhangúlag elismertetett, és tekintve azt, hogy a magyarhoni ev. egyház évek hosszú során át kérelmünket rideg kö- I zönnyel, soha behatóbb figyelemro nem méltatta, a