Evangelikus egyházi szemle, 1896 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1896-08-30 / 8. szám

128

régi békési esperesség í 893-ban, három szavazat ellenében elhatáro/.ta, bogy e kérelemnek hely ne adassék. Losonczon millenniumi emlékül a közgyűlés elhatározta, hogy ezentúl kizárólag magyar nyelven tartassák az istenitisztelet. Szemlakon, hol a tót és német hívek a leg- nagyobb békességben éltek, újabban szintén nyelvi torzsalkodások vannak, mert a német hi vek felbujtogatva egy demagog által azt óhajtják, hogy a tótok külön váljanak, Orosházán már 40 év előtt még azúrvacsorát sem akarták kiszolgáltatni tótúl azon indokolással, hogy az illetők tanuljanak magyarul. E nyelvi erőszakosságok és torzsalkodások szégyenét képezik egyházunknak. Hirdessük mindenkinek az igét azon a nyelven, a melyen kívánja s örüljünk bármely nyelven is óhajtja felebarátunk hallani az igét, a fő, hogy azt hallgassa, szeresse és megtartsa.

Szomorú eset az, a midőn a legnagyobb előzékenység az egyház kormányzat részéről hiábavaló; mert a hívek semminemű nyelven sem akarják hallani az Isten igéjét. A csabai egyház filiáján, Ottlakán, a hívek nagy kis- sebbsége orosházi származású s ezek számára elrendeltetett, hogy minden 2-ik vasárnap magyar istenitisztelet tartassák, mely azomban a legtöbb esetben hallgatók nélkül maradt; mert a szoczializmus által lelkesített hívek ekként reménylettek megszabadulni az egyházi adótól!

Ha az evangeliomi, a keresztyén útról letérünk szomorú helyzetbe jutunk. Egy epizt'd, melyet egy barátunk beszélt el, talán az ügy megvilágositására szolgál. A Nagyvárad-szegedi vonalon utazva három utas szállt be a vasúti kupéba : (gy szarvasi származású tót, egy orosházi magyar és egy Sáros megyéből származó pápista. Az első utas előadta, hogy mennyire fáj neki, hogy agg szülei, kik tótnyelvtt isteni tiszteleten szeretnek részt venni s régi otthonukban buzgó látogatói voltak az Úr házának, Csorváson kénytelenek nélkülözni azt. Az orosházi gazda egykedvűen hallgatta a panaszt, mig a sárosi pápista atyafi nagy lelkesedéssel megszólalt : „lám csak legjobb az nálunk katholi- kusoknál, mert itt nincs sem magyar, sem tót, sem német, senkinek sem kedveznek, latinul végzik a misét!“ Az ilyen leczke az egyszerű sárosi napszámos szájából nem igen válik díszére egyházunknak — ha még a korlátolt pápista atyafi is előnyben érzi magát velünk szemben !

Felekezeti béke. Még emlékezünk, mily melegen hangoztatták az egyházpolitikai javaslatok barátai, hogy azok elfogadása a felekezeti béke föltételét képezi. A felekezetközi viszonyok sohasem voltak vadabbak mint épen napjainkban. A prozelitadühöt korlátozó 1868 LIIIik törvényczikk meg vau változtatva s azóta megiudúlt a csatározás minden ponton

Nem régen az Iglóhoz közel fekvő Mar- kusfalván egy vegyes házasságból származó pápista gyermeket nem akart eltemetni a plébános addig, a mig a gyernmk ev. apja át nem tér pápista hitre. Az apa e szemtelen követelést vissza utasította s a gyermeket ev. pappal temettette el. A mi páp. atyánkfiái eme vak szűkkeblűsége neveli nagygyá mindkettőnk: ellenségét: a szabadkőműves páholyok és börzék liberalismusát,

A VI. szabad királyi városi esperesség f.

hó. 6-án Kis-Szebenben tartotta közgyűlését, mely alkalommal Bánó József esperességi felügyelő lemondott hivataláról, látva, hogy az egyházpolitikai alkotásokat illetőleg elszigetelten áll nézetével. A jeles és minden sorában igaz elnöki beszédből sajnálatunkra csak a következő részletet közölhetjük :

„A múlt évi esperességi gyűlésen, de mint képviselő, országgyűlési felszólalásaimban elmondtam nézetemet az úgynevezett egyházpolitikai kérdésekről, Én ezen törvényeket nem csak az országra nézve tartom vószthozóknak, de különösen protestáns egyházunkra, valóságos romlásnak. — Uraim, nagy szót mondok, de kimondom. Kétszáz év óta, sőt P áz m á n ideje óta nagyobb veszély nem környezte a magyar protestáns egyházat, mint most. A Thu n-korszakot, a pátens idejét, az 1859-et sem lehet ehhez hasonlitani. Mert az önkényes és törvénytelen eljárás ellen, akkor mint egy ember támadt fel az egész magyarországi protestáns egyház és támogatta még a katholikus egyház sympathiája is. — Ilyen körülmények között az eredmény kétséges nem lehetett s az csakhamar be is következett és a magyar protestáns egyház diadallal és megerősödve küzdötte le az ezernyolczszáz ötvenes és hatvanas évek nyomorúságait. Mert hiszen igaz az, a mit a haza bölcse Deák F e- rencz egy beszédjében mondott, hogy : a mit a hatalom erőszakkal vesz el, azt egy jó alkalom visszaadhatja, de a miről önként mond le a nemzet, azt vissza szerezni a legnagyobb nehézséggel és rázkódtatással jár.

Hát tisztelt uraim, a protestánsok nemcsak a törvényhozásban, de mint egyház is, azt lehet mondani ellenzés nélkül, önként mondott le sarkalatos jogairól, különösen az 1868. 53. 12. §-nál. Belenyugodott, sőt az egyházpolitikai törvények összességét és az ez által teremtett uj állapotot ujjongva üdvözölte. És éppen ez a baj, ez a veszedelem. A vezérlő férfiak a kérdéseket a szabadelvűség mezébe tudták öltöztetni és ezenfelül a szegény protestáns egyházaknak anyagi előnyöket helyeztek kilátásba. Sőt voltak, kik az egyházpolitikai törvények elfogadását első lépésnek kürtölték az egyházi javak