Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1895-01-01 / 1. szám

evangélikus EGYHÁZI SZEMLE. MEGJELEN HAVONKÉNT EGYSZER. Felelős szcrkosztő és kindó : SZEBERENYI LAJOS ZS ág. h. ov. lolkész H.-Csahán. Első évfolyam. 1. Szám. Előfizetési Felhívás ! Egyházunkat szerető, annak helyes fejlődését és előmenetelét szivén hordozd férfiakkal tanácskozva és általuk bátorittatva, elhatároztam ezen lap kiadását és szerkesztését. Ezen elhatáro­zásra indított engemet evangyéliomi egyházunk szeretete, ebből kifolyólag az aggódás annak jövője iránt, ha vállvetve, szövetkezve nem emeljük újból érvényre az evangyéliomi, az egyházi érdeket, szemben a jelenben romboló, kísértő, sajnos, — egyházunkban immár önkényes hatalomra szert tett politikai ezélzattal. l)Bogrummnm^tt a melyhez ezen lap szerkesztésénél feltétlenül ragaszkodni óhajlok, a következő sorokban adom. A mai álliberalisnfus, politikai túlzásra hajlandóság és anyagias gondolkozásmóddal telitett időben felette szükséges, hogy egyházunk alapelveihez szigorúan ragaszkodjunk és őrizzük meg hamisittatlanul az őseinktől öröklött drága kincset Nyíltan valljuk tehát, hogy egyedül he­lyesnek és Krisztus evangyélioma szellemének leginkább megfelelőnek tartjuk azt a reformáeziót, a melyet Luther kezdemény'ezett és vitt keresztül s mely'nek köszöni keletkezését és létét hazai ág. h. ev. egyházunk is. Egy házunk symbohkus köny’veiben kifejezett elvekhez és tanokhoz nigaszkodunk és ha e téren bármely eltérést, ingadozást, hűtlenséget tapasztalnánk, az ellen ha­tározottan óvást emelünk. Az egyházi közigazgatás terén bármily szempontból elkövetett visszaélést és törvénytelensé­get kérlelhetetlenül ostorozunk, védve gyülekezeteink jogait egyesek és többek túlkapásaival szemben, nem félve a hatalmasoktól, nem keresve a népszerűséget, de mindenek előtt és felett az igazságot! Hazai ág. h. ev. egyházunk nehéz kérdése a nyelvi kérdés. Egyházunk helyzete e te­kintetben, úgy szólván, az egész világon egyredül álló, a mennyiben másutt az egyházkorinány zat a nyelvek szerint oszlik meg. Főtörekvésünk leend egyházunk egyuségét megőrizni; de e mellett az anyanyelv jogait úgy is mint a reformáczió egyik elvét és vívmányát, úgyr is mint országos törvényeinkben biztosítottat védjük és tiszteletben tartjuk. Ápolni óhajtjuk teljes odaadással a nyelvek különfélesége daczára a testvéries egyházi viszonyt. Az egyházat nem tekintjük az állam puszta eszközének és igy nem fogunk azokkal tartani, a kik a „hazafias“ ürügy alatt készek egyházunk egységét- feláldozni, készek azt radikális, liazafiaskodó társulattá alakítani. Meggyőző­désünk, hogy egyházunk akkor tesz igazán hazafias szolgálatot, ha sajátos egyházi hivatásának él és az evangyéliom ügyét szolgálja igazán és híven. Különös figyelmet kívánunk fordítani iskolaügyünkre, védve a felekezeti isko­lát minden ponton. Különös súlyt fektetünk lelkész- és tanitó-képző intézeteinkre, hogy *-------------------------------* A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztő és kiadóhoz intézendők *-------------------------------* f ír Csaba 1895. Január. * Előfizetési ár Egész évre . Fél évre *-

Next

/
Thumbnails
Contents