Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-08-01 / 8. szám
114 is a nyugalom ideje. A család együtt van. A házi asszony is el volt foglalva. Az ebéd, igaz, egyszerű volt, nehogy visszatartsa a templomba menéstűi, — ám dolga mégis volt. A betegekről is meg kellett emlékeznie, a kik ma különös igényt tarthatnak a ház konyhájára. De a délután nyugalma összehozza mindnyáját — a szobában vagy az almafa alatt, vagy a kerti lugasban. A lelkész most egészen családjáé. És övéi közt ő az ünneplő gyülekezetének lelke : az ő nyugalma áthat emerre, az ő nyugalma által nyeri ez az ünnephez szükséges nyugalmat. Joggal kívánhatjuk, hogy azon lelkész, a ki szivén hordja, hogy- gyülekezete a vasárnapot megülje, e napon a községet és annak határát szükségtelenül el ne hagyja. Ha utazik, ha ellátogat a közeli városba, vagy lelkésztársakhoz, vagy közeli földbirtokosokhoz, ha erdőbe rándul — egyszersmind gyülekezetének is elviszi vasárnapja felét Ahelyett, hogy a csendes megünneplésben jó példával előljárna, ő plántálja gyülekezetébe a nyugtalan lótás-futást mezőre, városba, s megfosztja az ünnepi napot dicsétől. Mert akaratlanul is lelkésze után igazodik az egyház. Az ő eljárása, az ő szokásának komoly állandósága mélyen vésődik be az egész nemzedék szivébe. Ha ő lót-fut, úgy hívei is sietnek a sokfelé kínálkozó élvezet után s ezzel meggyalázzák a szent napotHa ő otthon van, példát mutat arra, miképen kell pihenni a tova rohanó időben. Az első esetben ront, az utóbbiban épít. Azért tanácsos, lehetőleg a házban és kertben maradni. A városi lelkész szombaton tegye meg a sétát övéivel, hogy vasárnapon biztosan otthon lehessen. A falusi lelkész, ha szombat este lehetetlen volt a lent vág}' a vetést stb. megtekintenie, tegye meg vasárnap, de szorítkozzék csupán a legszükségesebbre. Tudja a gyülekezet bizonyosan azt, hogy a lelkész vasárnap mindig és mindenki számára otthon van. Tanácsos az is, hogy csak a legszükségesebb beteglátogatásokat tegyük, a többit halasszuk hétköznapra. Mert a község gyermekei, a kik szolgálnak mint cselédek vagy szolgák és erre a napra hazajöttek látogatóba a gyári munkás, a ki ma ünnepel, a napszámosné, a ki csak ma tud illően öltözködni, mind biztosan otthon találja lelkiatyját, mind meggyőződjék arról, hogy az ő lelki atyjuk nem teszi magát a világgal egyenlővé. O magának pedig e megszorítás csakhamar nem lesz terhére, hanem örömére és a régi költővel (Hartmann von der Aue) vidám szívvel fogja vallani: Die Welt lacht mich betrüglich an Und winket mir; Oft bin ich als ein dummer Mann Gefolget ihr. Dem Wege bin ich manchen Tag Gelaufen nach; Da Niemand Stätte finden mag, Da eilt ich nach ; Nun hilft mir, Herre Christ — Das mir Gefährlich ist, Dass ich mich dem entsage Mit deinem Zeichen, das ich trage. — Ha a belső örömnek más forrása nem is volna, a legtöbb esetben a család veszi körül az asztalt és örül, hogy e délutánon osztatlanul és hosszabban látja körében a családatyát. A beszélgetés, felolvasás vagy előadása valami jó könyvnek, avagy komolyabb zenének összetartja a családtagokat azon vidám békében, a mely az Isten ajándéka. Hiszen nem bűn, ha vasárnapon is kötünk vagy himzünk, a mi egyházunk sohasem magyarázta a harmadik parancsolatot oly szűkkeblűén. De nincsen ellenére az evang. szabadságnak, ha komoly nők a nap tiszteletére kezüket is pihentetik és a szokatlan által, a szorgalmas kezeknek rá parancsolt nyugalom által,,ismételten arra emlékeztetik magukat, hogy az Úr köztük van. Ha király lép be a szobába, megkívánja a tiszteletet, hogy azok, a kik fogadják, félre tegyék a munkát, mert meg kell hajolni előtte és szavára készen állani. Ép úgy illő, hogy a család áhitatos nyugalomban töltse a napot, mindig készen állván annak fogadására, és különös imádatára, a ki köztünk vagyon. Az asszonyok, igaz, megkímélik magukat a kíntól, melyet a kezek pihentetése okoz, avval, hogy e napon a szegényeknek és a pogány gyülekezeteknek kötnek. Szép az, de más napon is elvégezhető. Szebb és lélekemelőbb a kezek pihenése. A ki a papiakba jön, nem tudja, hogy a szegények számára dolgoznak és nem kéréséiből. De a teljes pihenés építőleg hat reá. — Azonban eltekintve attól, hogy a mi házunk komoly magatartásával sem sikerülne bizonyságot tennünk a mi borzasztó vasárnap-szegő népünk előtt, már csak a saját házunk kedvéért is örülni fogunk, ha azt vasárnapi díszben is látjuk. Hiába, a csekélység sem jelentéktelen. Nagy és kicsiny mutassa azt az egy és ugyanazon szellemet, mely az egészet áthatja. Ép oly kicsinyesnek mondhatná valaki, ha a lelkész azt kívánja, hogy vasárnapon a zongorán ne játszanak táncz darabot. Ha Isten szelleme van a házban, lassan magától elmarad az. Igaz. De sohasem él valamenynyi családtagban oly élénken e gondolat, hogy nem volna szükség egy vezető, intéző szóra, egy biztos, minden egyes fölött álló, de minden egyest emelő rend feláll- litására. Épp oly kicsinyesnek lehetne mondani, ha a lelkész felnőtt fiainak sokat megtilt, a mit hétköznapon megenged nekik, és mégis, ily apróságok nagyon jellemzőek S a papiak az egyház és gyülekezet-é is, a kik lakják, kettős felelőséggel tartoznak, mert messze el világít a papiak élete, Borzasztó és a gyülekezet véneinek bosszúságául és megbotránkozásául szolgál, a falu legényeinek pedig bátorító például, ha a papiakban a felnőtt fiúk lármát csapnak, mint egykor Éli fiai. Még inkább kicsinyesnek mondhatná valaki, ha a lelkész, nem mondom a háziasszony, leányai ruházatára ügyel ; mert a háziasszony rendszerint hamar elhagyja a divatot, hisz ő a férfi segítő társa. De a papiak fényljék nemcsak illem, hanem egyszerűség által is. Bizony igaz, hogy nem egy papi házban a leányok hiúságban és fényűzésben az apa fejére nőttek. Az ellenség nagy, a hiúság mélyen befészkelt, vasárnapon pedig leginkább merészkedik fejét kidugni, mert e nap jobb ruhát,kíván. Kívánja, azonban csak Isten dicsőségére. És e nap a zárt együttlét, a nyugalom, az áhitat, minden hasson közre, hogy lássék az asszonyok tiszta élete a félelemben „kiknek ékessége ne legyen külső, mely vagyon a haj fonásban, arany viselésben vagy szép kelme felöltésében, hanem a szívben elrejtett ember,