Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-07-01 / 7. szám
godtan várom halálomat, mely már soká nem késhet. Nem is késett ! Junius 18-án 75 éves korában szenvedéseitől megváltotta. Temetése 20-án délután 3 érakor folyt le a zsúfolási megtöltött nagy templomban a hol ravatala felett az egyházmegye két jegyzője Gajdács Pál tótkomlósi lelkész tét, alóli rótt magyar halotti beszédet tartott, inig a mély gyászba vont papiakon s a temetőben Reviczky László kondorosi lelkész imádkozott. Legyen emléke áldott, de ébresztőnk is, hogy : Tartsunk ki az Ur szolgálatába. Munkálkodjunk mit? tart nappalunk ; így jutunk békesség birtokába, Nem furdal vád hogyha meghalunk : Áldott legyen itt emlékünk S nála biztos örökségünk ! P - cs S—a. Az evangéliumi Ige tudományának főoltára. Ily ezimmel lesz illetve a magyarhoni ág. h. ov. egyház egyetem theologiai akadémiája azon igazgatói körlevélben, melyet a novezett akadémia értesítőjében az uj igazgató, I)r. Masznyik Endre, intéz a magyarhoni ág. h. ov. kér. egyház összes gyülekezeteihez. Miután e beszéd nem csak a tho- logiai hallgatókhoz, hanoin a gyülokezet tagjaihoz is szól s bizonyos irányelveket is képvisel, szabad legyen azokhoz —sineira etstudio —nekünk is hozzászólni. Azt hisszük, hogy nem végzünk felesleges munkát, ha az egyházunkat mozgató nehéz kérdések tisztázásához mi is készülünk hozzájárulni/ és még a tudomány „főoltára mellől“ hangoztatott nézetek bírálatától sem rettoniink vissza. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a bibliai positivismus hangsúlyozása mellett nincs egy szóval sem omlités téve n confessionális alapról, amoly megadja egyházunk sajátos jellegét és létjogát. A gyülekezőtök érdeke az, hogy confessionális alapon álló theologiai tanintézetet tartsanak fenn ; mert külömben küldhotnék theologusaikat a budapesti, kolozsvári ref. theologiai intézőtökbe is, amelyek szintén a bibliai positivismus álláspontján állanak. Egyházunk nehéz kérdéséhez — a nyelvkérdéshez is hozza szól az igazgatói boszéd. Nagyon sajnáljuk, ki kell jelentenünk, hogy ezen nehéz kérdés tisztázásához egy cseppot sem járulnak hozzá az ovangcliomi Ige tudománj’ának főoltára mellől hangoztatott szavak ; mert azok nagyon homályosak és egymással teljesen ellentmondók. Hangoztatva van nem egy igaz elv, do ezt nyomban agyonütik a reá következő korszerű frázisok. Legnagyobb baj a rettenotes ellenmondás. A szerző is iszonyatos rákfenének nevezi egyházunkban a nemzetiségi kérdést s erős a meggyőződése, hogy o kérdés evangeliom ellenes és azt tényleg evan- geliomellenes elemek tartják napirenden. Nyomban ez állítás után néhány sorral lejebb elösmori azt, a mit a jogaikért küzdők zászlóikra Írtak: „Az anyanyelv joga magával az ovangyoliomi protos- tantismussal vele született jog. Ki e jogot a gyülekezettől elveszi, az elvette attól az ovangeliomot/ E kijelentés homlokegyenest ellonkozik azzal, a mit az igazgató ur fentebb mondott, mert o kijelentés szerint nem követ el ovangoliom ellenos dolgot, a ki az anyanyelv jogát védi, lévén az : „az ovangcliomi protostantismussal volo születott jog/ És őzen „evangeliomi protostantismussal velő született jog“ alánján küzdők talán még som evangélium ellenes öleinek akkor, a midőn népük nyelvét művelik, a midőn arra törokesznek, hogy népük jövendő lolkészoi és tanítói bírják a nép nyelvét. Ezen követelésük nem méltánytalan akkor, a midőn összes felekozeti középiskoláinkban, melyeknek fenntartásához ők is hozzájárulnak, gyülekezeteik nyelve még mint tantárgy sem udatik elő. „A hazafiság nincs nyolvhoz kötve, csak a hazához.“ Ez is régen hangoztatott tiszta igazság, ezért mondotta már báró Eötvös József azon jolon- tőségteljos szavakat : „Mindon akadály melyet az egyes nemzetiségek kifejlődésének elébe gördítünk: azon mértékben, melyben czélboz vezet, c hazat legszebb reményeitől fosztja meg.'1 (ü. Eötvös J. „A nemzetiségi kérdés- Pest, 1865 40 I.). „A hazafiság nincs nyelvhoz kötve“ kótsorral e kijelentés után semmivé, üres szólammá teszi e kijelentést azon állítással: „s ki a hazát, az kell, hogy sze- j rosso, ismerje, tudja a haza nyolvót is/ Ez azután u valósággal aczélontúl lövés. Századokon át a latiu nyolv volt az államnyelv, vagy is a hazanyelv s akkor csak a kiváltságosok egy részo tudta a latin grammatika és syntaxis szabályait. A török és tatár elleni harezban, védve az édes hazának hatarait százezren és százezren haltak ol, anélkül, hogy csak az olső declinatio nominativusát is tudtak volna — azok talán nem voltak hazafiak ? nem voltak jobb hazafiak, mint azok, a kik félre vonulva, biztos odúban, Írtak és szavaltak gyönyörű latin ódákat ?! A hazanyelv is anyanyolv — ez ismét oly axióma, a mely új világraszóló felfedezésként tűnik fel. Az anyanyelv az, amelyro az anya tanított- és annuk holyos ismereto alapján vagyunk képesek holyesen elsajátítani az állam hivatalos nyelvét és más nyelveket, molyok lehetővé teszik azt, hogy más emberekkel is érintkezzünk, hogy ismereteinket bővítsük. A hazaszorotot velünk szülotott szeretet, ép úgy mint szüléink, kedveseink . szeretető is. Krisztus sirt Jeruzsálem fölött és az Üdvözítő ezon tényét hozza fel az evangéliumi Ige tudományának főoltára mellől hangoztatott igazgatói boszéd a divatos hazaszeretet védelméro. Krisztus nem tartotta szükségesnek, hogy bonünket hazafiasságra tanítson; mórt tudta, hogy a haza szoretotet Iston szivünkbe oltotta, ő ezen érzést, mint minden természetes érzést, az evangéliummal megszentelni igyokozott. Krisztus sirt Jeruzsálom felett, pedig Jeruzsálem minden lakója kifogástalan hazafi volt, az akkori ! fogalmak szerint, rajongott nomzoto és hazája szabadságáért. Nőm e szorotet hiánya fölött sirt az Üdvözítő, hanoin affélét, hogy a szeretőt túlzó, exclusiv volt, hogy ennek rendoltok alá mindent — még az isten igéjét is, elfoledték és rosszúl magyarázták az ó-test. azon parancsát: szeresd felebarátodat mint ton magadat, miután a zolotisnms tetőpontján csak a zsidót tartották felebarátjuknak