Evangélikus Egyházi Értesítő, 1915 (8. évfolyam, 1-3. szám)

1915-01-20 / 1. szám

4

EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ

1. SZ.

rendelet lehetetlenné teszi annak megalakulását éppen a fővárosban. A protestánsok még mindig nem bír hatnak ingatlannal s ez a tilalom ránehezedik a telkekre, nem engedi meg, hogy a protestánsok foglalkozzanak azzal az elérhetetlen messzeségben lévő gondolattal, hogy ők itt, a fővárosban templomot szerezzenek, gyülekezetét alapítsanak.

Ekkor támadt egy erőslelkű, erősakaratú férfiúban a fővárosi evangélikusoknak egy olyan vezérük és pártfogójuk, aki szüntelenül bátorította, buzdította és összetartotta őket s ezzel egyengette útját a reménységnek, hogy sorsuk jobbra fog fordulni. E férfi volt az egyesült pest-békési esperesség akkori felügyelője : Pongrácz Balthazár. 1731-ben született s Pest mellett, Péteri faluban lakott. Kiválóan képzett, művelt férfiú volt, mély vallásos érzéssel, melegen érző szívvel megáldva Istentől Ismeretségben volt Kaunitz és Laudonnal, ami csak hasznára volt a pesti protestánsoknak. Hivatásánál fogva, mint jogtudós, többnyire Pesten időzött s alkalma volt sok evangélikussal találkozni, őket segíteni, buzdítani, de külön is felkereste őket, felébresztene és ébrentartotta bennük az ő szívének legkedvesebb gondolatát, hogy Pesten egy evangélikus egyházközséget kell alapítani.

Valószínűleg az ő hatása alatt történt, hogy két evangélikus férfi, bizonyára hosszas tanakodás után, engedélyért folyamodott, hogy Pesten házat vehessen Dr. Grlosius Sámuel orvos és Ambrózy kir. tanácsos voltak ezek s oly szerencsések voltak, hogy még a folyamodás évében 1783-ban, engedélyt kaptak ingatlan vételére, hivatkozással arra, hogy a türelmi rendelet értelmében ez mindenkinek, valláskülönbség nélkül, megengedhető.

Ezzel a jég megtört, a Lipót-féle tilalom érvényét elvesztette és 1784-ben Doloviczényi András ügyvédet, mint elsőt a protetánsok közül a városi tanács tagjává nevezték ki és egy év múlva az evangélikus Werthes Frigyes a teljesen katholikus egyetemen tanár lett, — amik kétségtelenül bizonyítják azt, hogy a fordulat megtörtént s a protestánsokra nézve a fővárosban annyira kedvezőtlen viszonyok gyorsan kezdenek megjavulni.

Ekkor az isteni gondviselés Pongrác mindinkább valószínűnek feltűnő kedves gondolatának megvalósításához kiváló segítőtársat küldött egy olyan férfiúban, aki az igazi polgárságnak valódi reprezentása volt, éppen olyan befolyásos és népszerű lefelé, mint Pongrác felfelé; önérzetes, kötelességteljesítő, minden széphez, jóhoz és igazhoz vonzódó lélek. Ez volt Liedemann János Sámuel, ki 1756-ban született Iglón, iskoláit Lőcsén végezte, honnan atyja Berlinbe küldte kereskedelmi iskolába. Ő azonban sokkal inkább vonzódott a papi pályához, be is iratkozott a theológiára, azonban atyja szigorúsága keresztezte ezt az elhatározását. Haza kellett jönnie és 3 évig atyja kereskedésében kellett praktikus ismereteket szereznie. Majd Bécsbe került, hol 8 évig volt, mint egy nagy cég levelezője, később üzletvezetője. 1786-ban elhatározta, hogy visszatér hazájába, s eddigi társával önállósítja magát.

A pesti kereskedők egyesülete protestáns voltuk miatt sok akadályt gördített útjukba, de Liedemann erős energiája legyőzte azokat. 1786-ban megkapták az engedélyt egy rőföskereskedés és egy szállító-üzlet megnyitására és Liedemann még ez év szeptember 1-én, mint első a protestánsok közül, a pesti polgári esküt letette. Nagy műveltsége, erős akarata, igaz protestáns gondolkozása csakhamar az evangélikusok figyelmét is felé fordította.

Pongrác felügyelő lankadatlanul folytatta eszméjének terjesztését, s csakhamar újabb segítséget nyert egy buzgó és kegyes hölgyben : Beleznay Miklós, a porosz háborúból ismeretes generális özvegye, született Podmaniczky Anna Mária bárónő volt ez. Nagy vagyonnal bírt, házát és estélyeit királyi hercegek is felkeresték és az ő társadalmi állásának kiválósága, összeköttetései, párosulva valódi emberszeretetével és vallásosságával, hivatottá tették őt arra, hogy evangélikus hitrokonainak nyomott lelki életén segítsen. Őszinte, nagy örömmel fogadta Pongrác terveit, oly lelkesen karolta fel, hogy nemsokára ő lett a középpontja mindama reményteljes törekvésnek, mely a gyülekezet megalapítását igyekezett megvalósítani. Házában gyülekeztek össze az evangélikusok előkelő emberei, s ott mondották ki határozottan azt, hogy most már hozzákezdenek a terv megvalósításához. A vezetők tisztában voltak a nehézségekkel, melyek reájuk várnak, hiszen a türelmi rendelet is feltételekhez kötötte a templomépítési engedélyt, ők pedig nem tudtak volna 100 evangélikus családot kimutatni. De tudták azt, hogy a türelmi rendelet nem annyira éppen a 100 családra, mint inkább arra fekteti a fősúlyt, hogy az adófizetők meg ne terheltessenek az egyházi adományokkal, és ezért nem kételkedtek abban, hogy ha ki tudják mutatni azt, hogy a szükségletekre az adófizetők megterhelése nélkül is van elég fedezetük, előkelő összeköttetéseik révén megnyerhetik az engedélyt.

így határozták el azt, hogy az előkelő és vagyonosabb evangélikusok jószívűségéhez és hitbuzgósá- gához fognak fordulni a szükséges összegek felajánlása végett. Elsőnek Beleznayné ajánlott fel az isten- tiszteleti hely és a lelkész lakása évi bérének fedezésére évi 300 forintot, majd Pongrác felhívása következtében csakhamar újabb összegeket jegyeztek, úgy hogy rövid idő alatt évi 700 forint biztosítva volt, s ekkor már gondolhattak a kérvény beadására.

1787 ápr. 28-án adta be a kérvényt a helytartó- tanácshoz Nizsnyánszky Györg}r ú. n. vallásügynök. A kérvény nagyon ügyesen volt megszerkesztve. A közjó érdekében kérte a teljesítést, hivatkozva arra, hogy ha az evangélikusok Pesten istentiszteleteket tarthatnak, az hasznára lesz az egyetemnek, hova eddig sok protestáns szülő éppen azért nem küldte gyermekét, mert nem akarták vallás nélkül hagyni őket a fővárosban, — fel fog lendülni a kereskedelem és az ipar, ha megengedik, hogy az evangélikusok is munkálkodjanak, — jó hatással lesz a katonaságra, melyben több száz evangélikus van, akik eddig a messze levő Cinkotára jártak templomba. A hivatalnokok között is sok evangélikus van, kiknek lelki szükségük, hogy vallásuk szerint tisztelhessék az Istent. Mindezeken felül pedig közülök senkit nem fog terhelni semmi költség, mert mindent a nemesség visel.

Ezt a kérvényt különös kegy gyanánt a helytartó- tanács már három nap múlva a vármegyei bizottságnak adta át megvizsgálás végett s július 19-én megtörtént, amit oly sok remény és aggodalom között vártak: a kérvény kedvező elintézést nyert! A kérelmezőknek megengedték, hogy Pesten vallásukat szabadon gyakorolhassák, azonban további intézkedésig megtiltották, hogy templomot építsenek, hanem arra kötelezték őket, hogy istentiszteleteiket bérelt helyiségben tartsák, a költségeket csak a nemesek viseljék és hogy az alkalmazandó lelkésznek a beteg katonákat Pesten és Budán is kötelessége lesz minden külön fizetés nélkül felkeresni.