Evangélikus Egyházi Értesítő, 1914 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1914-04-15 / 1. szám

EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 1. SZ.

20

is nyílt kérdés. Mindenesetre ritka példa a világ- történetben, hogy férfiak egy oly hatalomról, mint amilyen előzőleg a Sun kezében volt, önként ismét lemondjanak, mivel az a meggyőződésük, hogy a hazának ezzel a szolgálattal is tartoznak.

A „Die evang. Missionen“ című lap nyomán.

A németországi kilépési mozgalomról.

A budapesti napilapokat végig járta az a hír, hogy Berlinben 50,000 evangélikus kitért az egyházból s hogy ez a mozgalom nőttön nő. Egyes napilapok úgy tüntették fel ezt a mozgalmat, mintha az csakis az evangélikus egyházat érintené s mintha az a túlságos nagy egyházi megadóztatásnak következménye lenne. A kitérési mozgalomnak ily beállítása téves és a valóságnak meg nem felel. A kitérési mozgalom érinti nemcsak az evangélikus egyházat, hanem minden keresztyén felekezetet s a zsidó hitközséget is. A statisztika kimutatta, hogy még Berlinben is aránylagosan annyian jelentették be a róm. kath. egyházból való kilépésüket, mint az evangélikus egyházból. Persze az újságírók csak az 50,000 evangélikust látták, ami magában véve impozáns szám, de nem látták a római egyházból kilépők ezreit. Tudvalévő dolog, hogy Berlinben 9 evangélikusra esik egy római katholikus. Ennek következtében a 3 milliós nagy evangélikus berlini egyházból látszólag nagyobb tömeg vált ki, mint a római egyházból. Pedig a statisztika kimutatta, hogy a róm. katholikus egyházból számarány szerint épp annyian, ha többen nem térnek ki, s lesznek felekezetnélkiiliekké, mint a mi egyházunkból. Mi e kitérés oka ? A mai materialisztikus, hitetlen világnézet az egyik ok. Németországban ma már az istentagadók egy külön egyesületet alapítottak ; a „Bund der Konfessionslosen“ és a „Monistenbund“. Ezek támadják a keresztyén egyházakat ott, ahol tehetik. A másik ok a szocialdemokrácziának az a tanítása, hogy a kér. egyházak a mai elavult, a munkást kizsákmányoló polgári társadalomnak legfőbb támaszai; tehát, ha az egyházakat gyengítjük, megtörjük a kizsákmányoló mai államot is. Liebknecht szocialista az egyház ellen való tömegsztrájkot elsőrangú politikai kötelességnek mondja, „aki a porosz egyház tagja, támogatja a minisztériumot“, „lépjetek ki tehát a porosz rendőregyházból“.

Ezekből látható, hogy nem az egyházi adó az oka a kitéréseknek, hanem két ellentétes világnézetnek a küzdelme. A modern pogányság támadást intéz a kereszténség ellen.

Van-e okunk félni?

A kilépési mozgalom rendezői nem érték el azt az eredményt, amit reméltek. Mindazonáltal a mozgalom komoly jelenség. Berlinben a porosz kultusz- miniszter által a porosz képviselőház elé terjesztett jelentése szerint kiléptek 1908 január 1-től 1913 január 1-éig:

1908

11,486 evang.

1,491 kath.

86 zsidó

1909

6,568 „

1,509 „

25 „

1910

3,288 „

320 „

1911

4,131 „

144 „

n

1912

6,491 „

1,565 „

85 „

Összesen

31,967 evang.

5,029 kath.

196 zsidó.

1913 január 1-től 1913 december 1-ig bejelentette a berlini törvényszéknél összesen 20,521 egyén a kilépést. A szociáldemokraták lapja a „Vorwärts“ csalódott, amikor állította, hogy 1813-ban 40,000 kilépett. Hasonlóképen nincs joguk a centrumujSágoknak dicsekedni azzal, hogy a katholikus egyházat a kilépési mozgalom nem érinti, mert a fenti kimutatás igazolja, hogy a lakosság arányában minden felekezetből kilépnek.

Dr. Pfennigsdorf, a bonni egyetem tanára, a következőképen nyilatkozott e mozgalomról: „Ha százezren kilépnek is., az evangélikus egyház nem megy tönkre. Csak egy tisztulási folyamat megy végbe az eddig visszahúzó, holt teher kiválása által. Sokkal jobb, hogyha küzdelem folyik az egyház ellen, mintha lenézően nem törődnek vele. A küzdelem olyan erőket fog mozgásbahozni az egyház belsejében, melyek eddig gyakran haszon nélkül forgácsolónak el. Az egyház csak növekedhetik a küzdelemben, bármily komoly helyzetbe kerüljön, mert a közönyösség megtörne . . . Minden mozgalomnak van valami oka, teljes komolysággal kell tehát ennek a kiindulópontját is megkeresni. És akkor azt látjuk, hogy a kisebb gyülekezetek alig szenvednek valamit a kilépési mozgalom miatt azért, mert ezekben minden egyháztag az evangélium életerejéről személyesen és kézzelfogható módon győződhetik meg. A legjobb eszköz tehát az egyházelhagyás ellen a kisebb gyülekezetek szaporítása. Szakítanunk kell tehát mindenekelőtt azzal a rendszerrel, amely szerint egy nagy gyülekezetről az egyházi élet szempontjából már gondoskodva van, ha elegendő lelkésze van arra, hogy a hivatalos kötelességek elvégezhetők legyenek. Egy lelkésznek, ahol az másként nem történhetik, legfeljebb 10,000 leiekből álló kört volna szabad adni, de még akkor is gyülekezeti testvéreknek, ápolónőknek, segítőknek és városi misszionáriusoknak egész seregét kell mellé segítségül állítani. A nagyvárosi lelkésznek középpont gyanánt kellene állani a segítők és segítőnők között, akiket ő inspirál, vezet és akikkel gyülekezetét tervszerűleg erősíti, építi. Sokkal intenzívebbnek kell tehát lenni a „felkereső munkának“ : a belmissziónak. Nem szabad senkinek hosszabb ideig betegen, vagy vigasz és támasz nélkül maradni, úgy hogy a keresztyén gyülekezet kezét ne nyújtaná felé. Hogy ez önként vállalt munka legyen? Helyes, ha így is el lehet érni a célt, de feltétlenül szükséges a tervszerűen rendezett egyházi szervezet. Ha a szociáldemokrácia az apró segítőknek tízezreit tudta megteremteni és munkába állítani a maga tévedései érdekében, akkor nekünk sokkal inkább kell tudni az igazság, a szeretet és az evangélium szolgálatára a segítők egész seregét állítani. Egy asszony velem szemben azzal okolta meg kilépését, hogy hat hétig volt nehéz beteg és senki nem törődött vele. Az elfogadott jótéteményt már nem lehet olyan könnyen elfelejteni, ha másképen nem, úgy mint tövis marad meg a lélekben. Vájjon elég erős és áldozatkész lesz-e egyházunk ahhoz, hogy a szeretetnek ilyen szervezetét megteremtse ? Ettől függ minden.

Ezeket a szavakat nekünk is meg kell szívlelnünk s különösen a nagy gyülekezetekre több gondot kell fordítanunk. Ha egy gyülekezet vagy lelkészi kör 10,000 léleknél nagyobb számmal bír, kettéosztassék. A lelkészek mellé pedig diakonokat és diakoninőket kell alkalmazni. Csak így biztosíthatjuk mi magyarhoni evangélikusok egyházunk jövőjét.