Evangélikus Egyházi Értesítő, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-12-31 / 4. szám
68 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ Milyen az ifjú lélek küzdelme? , A jó és rossz közti választásnak küzdelme egy ősproblémája az életnek. A küzdelem mindig megvolt, csak a küzdelem külső feltételei, viszonyai változnak. Ilyen változott viszonyok közé került a mai ifjúság. A múlt század tudományos vívmányai vasút, villamosság, gyáripar, önkormányzat, parlamentárizmus mind megbolygatták a régi rendet. Különösen a materializmus vakító hatással volt népünkre. A régi patriárkális oszlopok összedőltek, új rend még nem alakult ki s ezen átalakulásban legtöbbet szenvedett az ifjúság. A fiatalkorú bűntetteseknek a száma ijesztő módon nőtt. 1899-ben Goszler német hadügyminiszter azt mondá a német birodalmi gyűlésen, hogy minden 5-ik újonc egy büntetett egyén. A hadügyminiszter ezen szomorú statisztikájának hatása alatt létrejöttek Németországban a fiatalkorúakra vonatkozó törvények s az állam minden eszközt megragadott, hogy úgy egyesek, mint hatóságok ifjúsági egyesületeket alapítsanak és a meglévő kér. egyesületek támogatása által az ifjúság el- vadulását megakadályozzák. Milliós tételeket vesznek fel az állami költségvetésekbe, hogy ezzel a hazafias és keresztyén szellemű ifjúsági egyesületeket, mint az ifjúság nevelőeszközeit, támogossák. Dryander, porosz udvari lelkész (Generalsuperintendent) ezeket mondá papságának: „Ha nem sikerül a serdülő ifjúságot azokban a kritikus években (15. életkortól 21-ig) az egyház vezetése alatt megtartani, az egyház nem lesz képes mint népegyház érvényesülni." Veszélyben van-e minálunk is a serdülő ifjúság ? ítéljen mindenki belátása szerint. Tény az, hogy a nemzetközi szociáldemokrata párt felismerte a tanoncidőnek nagy fontosságát s a jelen évtől kezdve nálunk Magyarországon minden nagyobb gyárvárosban ifjúsági egyesületeket szervez. Hogy mily szellemben óhajtja a szociáldemokrata párt vezetni az ifjakat, erre szolgáljon felvilágosításul a „Kezdődjék meg a munka“ című cikk kivonata, mely az „Ifjú munkás“ című lapban megjelent (1913 szept. 1.). Rövid kivonata a következő: „Múlóban a nyár. Az ősz felé megyünk. Hazatérőben vannak az egész esztendő pihenése után nyaraláson semmittévő urak. Megnyílnak az iskolák . . . A mi számunkra megnyílnak az iskolák, kezdődnek az új fáradalmak. Az egész napi keserves munkánk után esténkint megint az iskolába kell mennünk, állítólag azért, hogy tanuljunk, valójában azért, hogy némelyikünk a tanulás egy-két órájában félálomban kissé kialudja magát, némelyikünk meg gondolatokat kapjon ennek az állapotnak a nagy gyalázatosságáról Tisztán látjuk a mai rend gyalázatosságait, tudjuk, hogy milyen sok tennivaló van a tanonciskolái oktatás terén is a szociáldemokrata mozgalom számára. Látjuk a javítás módját, de látjuk egyúttal a rettenetes nehézségeket is. . . Megnyílnak az iskolák, ismét el kell kezdődnie a szervezeti életnek. A tikkasztó nyár útját állotta a gyakrabban való összegyűlésnek, az ifjúmunkások szervezeti élete legfölebb egy-egy kiránduláson, esetleg égy egy értekezleten nyilvánulhatott meg... Meg kell teremteni az ifjúmunkások erős, hatalmas szervezetét. „Az Ifjúmunkás“ körül tömöríteni kell ennek az elnyomott országnak legelnyomottabbjait, a tanoncokat! . . . 4. sz. A fővárosban kell kezdődnie a munkának . . . Itt vannak azok az iskolák, ahol néhol százával gyűlünk össze, egy szakmájúak, ismerősök, ismeretlenek . . . Mink tanoncok ismerjük a legjobban a társaink szenvedéseit és vágyait, mink férünk hozzájuk a legjobban, mink szerezhetjük meg a legjobban a szervezetünk számára. És ezt a munkát el kell végezni! Gondoljunk arra, hogy egyre többet beszélnek a hivatalos és leginkább felekezeti tanonc-otthonok alapításáról, a klerikálisok, a keresztény szociálisok egyre jobban mozgolódnak. Tűrjük azt, hogy a testvéreink, akik ugyanannak a nyomorúságnak a részesei, amely minket serkent küzdelemre, az istenes bámészkodás- nak, a tehetetlen jámborkodásnak a rabszolgái legyenek ? . . . A fővárosban szervezőbizottság van, amely köte- lességszerűen a vidéki ifjúmunkásoknak is készséggel áll rendelkezésére minden tekintetben. Ne csak a budapesti gyárakban folyjanak az értekezletek, ne csak a fővárosi tömeglakásokban és iskolákban, a környéki munkahelyeken érjék egymást a felvilágosító, tanító, agitációs megbeszélések, hanem a vidéken is, a nagyobb városokban éppen úgy, mint a kisebbekben . . .“ S miképen akarják a szociáldemokraták szervezni az ifjúságot? Érre vonatkozólag következőképen írnak: „Itt az idő! Teljes erővel hozzá kell látnunk az ifjúmunkások szervezéséhez, még mielőtt sikerülne ez a felekezeteknek. Ehhez azonban a szakmák erkölcsi és anyagi támogatása szükséges. Megtérül ez később bőven! . . . Adjanak a szakmák az ifjúmunkások részere könyveket, hogy tanulhassanak (elég szerények vagyunk!) és a pártszervezetek tartsák kötelességüknek, hogy most, az iskolaévkezdetekor a körzetükbe eső iskolákkal érintkezésbe lépjenek; alakítsák meg az ifjúmunkások csoportjait, delegáljanak a csoportokból felnőtt elvtársat, aki az ifjúmunkások központjának elvei szerint vezetné a tanoncok értekezleteit . . . Igazán megéri ezt a csekély fáradságot. Mert semmi pénzt, semmi időt sem volna szabad kímélni, ha a jövő mozgalmát kellőképen meg akarjuk alapozni. Ez az, amit az ifjúmunkások szervezőbizottsága teljes joggal elvárhat a szakmáktól és a pártszervezetektől és amit ezeknek a saját érdekükben is sietve kellene végezniök. Hiszen az ifjúmunkások szervezőbizottsága túl aj dón képen a szakmák és pártszervezetek munkáját végzi akkor, a mikor a tanoncok, a szociáldemokrácia jövendő katonái, az ifjúmunkások oktatásán dolgozik! . . .“ Mily érzülettel viseltetnek a szociáldemokraták az egyház iránt? A németországi szociáldemokrata párt nem elégszik meg azzal, hogy támadja az egyházat, hanem gyűléseket rendez, amelyben egyenesen felhívják az elvtársakat az egyházból való kilépésre. Október 28-án négy ilyen gyűlést tartottak Berlinben „tömegsztrájk az egyház ellen“ cím alatt. Ezután még néhányat más vasárnapokon. Liebknecht szociálista az egyház ellen való tömegsztrájkot elsőrangú politikai kötelességnek mondja. „Az egyház (értve a porosz államegyházat) — mondja — nem vallási intézmény, hanem politikai, az uralkodó osztály egy intézménye, a mili- tarizmusnak egy vára, az osztályállamnak egy eszköze. Különösen a kultuszminiszter befolyása vészt-
