Evangélikus Egyházi Értesítő, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-08-15 / 2. szám
44 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 2. SZ. szívű adományukkal megindították azt az erős mozgalmat, amely arra fog vezetni, hogy főgimnáziumunk a kor színvonalán álló szertárakhoz és tornateremhez fog jutni. A tanári kar, a tanulóifjúság vállvetett munkával résztvett a mozgalomban, minden alkalmat felhasznált, hogy az alapot növelje és a kezdeményezők évenként megismételt 2000, illetve 400 koronás adományával együtt az alap ma 21,758 K 69 fillérre növekedett. Arról már fentebb volt szerencsénk beszámolni, hogy a kérdés lehető gyors megoldásához a közoktatásügyi m. kir. kormány is hozzájárult akkor, amikor a beruházási államsegélyként két részletben összesen 300,000 koronát engedélyezett. Özv. Ganz Abrahámné a testvéregyházak részére végrendeletileg 1000 koronát hagyományozott, Bock Máténé pedig egyháza iránti szeretetének és ragaszkodásának adott kifejezést, amikor a templomépitési alap javára, ugyancsak végrendeletileg 500 koronát adományozott. Főgimnáziumunk iránti szeretetiiknek tanujelét adták dr. Szontagh Félix egyh. képviselő úr és neje, szül. Hokk Leona úrnő, akik korán elhunyt György fiuk, a főgimnázium volt növendékének emlékére egy 2000 koronás ösztöndíjalapítványt létesítettek, amelynek kamatjövedelméből évenként az a főgimnáziumi tanuló ösztöndijazandó, aki a természettudományokban kiváló haladást mutat fel. Főgimnáziumunk érdemes tanára Ráth Arnold úr, korán elhunyt Géza fia emlékére tett nagyobbik alapítványát újabbi 500 koronával növelte, úgy, hogy ennek az alapítványnak állaga ma 1748 K 83 f-t tesz ki. Ohrenstein Henrik úr ez évben is, mint már néhány év óta, a főgimnázium igazgatójának 300-koronát bocsát rendelkezésére, hogy ezt az összeget kisebb összegekben a főgimnázium szegénysorsú növendékei között karácsonyi ajándékként ossza szét. Az 1900. évben érettségit tett ifjak összejövetelük alkalmával 350 koronát adtak át a főgimnázium igazgatójának azzal a kéréssel, hogy ezzel az összeggel növeltessék az a 200 koronás ösztöndíjalapítvány, amelyet az elhunyt szülei, elhunyt volt iskolatársuk, Weisz Gyula emlékére létesítettek. Az elhunyt hozzátartozói a volt iskolatársak kérésének teljesítése helyett újabb 200 koronát adtak át az igazgató úrnak azzal a rendeltetéssel, hogy a tanulótársak 350 koronája ezzel az összeggel kiegészítve, külön ösztöndíj- alapítványként kezeltessék. A Tabitha-nőegylet nemcsak az iskolánkat látogató 12 fiú- és 12 leánynövendéket látta el meleg téliruhával, hanem a régi gyakorlathoz híven, egy pályamű díjazására egy 20 koronás aranyat és egy ösztöndíjra egy 10 koronás aranyat adományozott. A főgimnáziumi tanulók segélyezésére és ösztön- díjazására Szabolcsi Miksa úr 100 K-t, Herczel Ber- nát úr 100 K-t, egy Névtelen 50 K-t, dr. Fabinyi Izidor úr 40 K-t, Dénes Lajos úr 20 K-t, az elemi és polgári iskolai tanulók részére ugyanerre a célra a német egyházközség női szövetsége 20 K-t, a Deák- téri Iskolatársnők Egyesülete 50 K-t, Fenyvesi Vécsey Arthur úr 68 K-t, Újhelyi József úr 50 K-t, Vécsey Leó egyházi képviselő úr 30 K-t, dr. Moravcsik Ernő Emil úr 20 K-t, Katona Gyuláné, Taub Vilmosné és Nöszler Ignácné úrhölgyek pedig 10—10 koronát adományoztak. Ulbrich Ede magyar presbiter úr a főgimnáziumi természetrajzi szertár lepkegyűjteményét egy doboz és külön 152 drb lepkével gyarapította, özv. dr. Roxer Gyuláné úrnő Nagykanizsáról, elhunyt férje, főgimnáziumunk volt növendékének akarata szerint értékes ásványgyűjteményét engedte át a főgimnáziumi természetrajzi szertár részére, a Budapesti Korcsolyázó- Egylet pedig 50 pár korcsolyát ajándékozott a szegénysorsú tanulók részére. Gállik Lajos úr a fasori templom részére a gyámintézeti perselyeket adta ajándékként. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy mindazoknak a nemesszívű adakozóknak, akik egyházunkat és intézményeit áldozatkészséggel támogatni szívesek voltak, egyházunk hálás köszönetét ehelyütt is kifejezzük. De nem mulaszthatjuk el ez alkalommal sem, hogy rá ne mutassunk arra, miszerint a tá- mogatársa nagy mértékben rászorultunk, mert a főgimnázium építéséből kifolyólag még mindig több mint 100,000 K-nyi költségre nincs fedezetünk. Hit- sorsosaink áldozatkészségébe vetett erős hitünk reményleni engedi, hogy a hozzájuk intézett az a tiszteletteljes kérelmünk, miszerint a még fedezetlen összeg törlesztéséhez hozzájárulni szíveskedjenek, nem. fog eredménytelenül elhangzani és egyházunk ily- képen meg fog szabadulni attól, hogy ezután a nagy tartozása után kamatokat lesz kénytelen fizetni. Iskoláink beléletére térve át, jelentjük, hogy a főgimnázium tanári karában változás nem állott be; a tanári kar tagjai nagy buzgósággal vezették a reájuk bízott tanulóifjúságot, aminek legjobb tanúbizonysága az, hogy az I. félév végével a tanulóifjúság előmenetelét illetőleg az előző évinél is kedvezőbb eredményt mutathattak fel. A vallás- és közoktatásügyi miuisztérium engedélye alapján a tanárjelöltek már néhány év óta a reájuk nézve kötelező egy gyakorlati évet, a felettes egyházi hatóság hozzájárulása esetén, főgimnáziumunknál is eltölthetik. Ez évben is megadtuk erre az engedélyt és az illető tanárjelölt urak részben a betegség vagy egyéb okból akadályozott tanárok helyettesítését is ellátták. A tavaly életbeléptetett fizikai gyakorló órák intézménye a hozzáfűzött várakozásnak mindenben megfelelt; a tanulóifjúság nagy örömmel vett részt a fizikai gyakorlatokon, amelyek elméleti tudásukat a gyakorlattal egészítették ki. Ez évben úgy a VII., mint a VIII. osztály tanulóit Sulek József tanár úr volt szíves vezetni, akinek buzgó fáradozásáért ehelyütt is köszönetünknek adunk kifejezést. A főgimnázium felsőbb osztályainak tanulói részt- vettek a Komáromban megtartott középiskolai tanulók tornaversenyén, ahol derekasan megálltak helyüket. A reformáció és március 15-ének évfordulóját úgy a főgimnázium, mint az elemi és polgári iskolák tanulóifjúsága szokott módon kegyelettel megünnepelte. A tanári kar ez évben is folytatta a nyilvános előadásokat, amelyeken a kijelölt tanár úr óráit a tanári kar többi tagjai végighallgatják és a szerzett tapasztalataikat megbeszélik. Ez az intézmény a tanítás egyöntetűségét és ezzel a tanítás sikerét hathatósan előmozdítja, Az alumneumban a folyó évben is több szegénysorsú növendék részesült ellátásban. Kellemes kötelességünknek teszünk eleget, amikor az alumneum vezetése körül kifejtett önzetlen lelkes fáradozásáért Mikola Sándor tanár úrnak a testvéregyházak őszinte köszönetét és elismerését ezúton is kifejezzük. A főgimnázium tanári karának kérelmére, családos tagjai részére ez évre családi pótlékot szavaztunk