Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-12-31 / 4. szám
4. sz. 79 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ tőlünk egyrészt a szemben épült „Anker-udvar* óriási méretei, másrészt az építés alatt álló szomszédos, három utcára néző nagyarányú épület miatt. Igaz, hogy a templom és az egyházi épületek telkei igen nagy értéket képviselnek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az a német ajkú testvéregyházzal közös tulajdonunkat képezi s hogy a kisajátítás esetén várható összegből velük osztoznunk kell. Sót a vagyonnak egyrésze iskolai célokat is szolgál s azokat iskoláink fenntartására és kifejlesztésére kell fordítanunk, másodsorban számolnunk kell a Luther által megindított hitjavítás (reformáció) négyszázados évfordulójának 1917 október 31-éré beköszöntő nagy ünnepére. Az egész ország evangélikus népe méltóképpen készül e napon ünnepelni. Az egyetemes egyház gyógyíthatatlan betegek befogadására egy atrgalomháza megalapításával kívánja e napot megörökíteni.' Mi, a székesfőváros evangélikus vallásé lakossága legméltóbban egy új templom alapjának megvetésével vehetnénk ki részünket az ünnepből. A budapesti ev. egyház országunk első egyháza s mint ilyen kell, hogy elsőhelyen álljon e nagy nap megörökítésében is. Ezt pedig úgy valósíthatja meg, ha semmi áldozattól vissza nem riadva, Deák-téri templomát újjáépítteti. Hiszem, hogy a székesfőváros tanácsa s ennek élén álló zseniális és nagyszivü polgármestere: Bárczy István dr. méltányolni fogja egyházunknak egy századon át a haza és a főváros javára hozott — nem egyszer erejét meghaladó — nagy kulturális áldozatokat s nem fog elzárkózni egy évszázad által megszentelt templomnak a mostani helyén való fölépítésének lehetőségétől. Csak harmadsorban szabad arra gondolnunk, hogy ha a mostani helyen való építkezés lehetetlenné válnék, hol építsük fel új templomunkat? A kilencvenes évek közepén, mikor a szomorú emlékű Űj épület a főváros tulajdonába ment át, szó volt arról, hogy az új palotasorok között építtessék fel ami templomunk, cserébe a Deák-téri templomért. Bárkitől is jött ez az eszme, a mi szempontunkból szerencsés volt, mert a főváros egyik legelőkelőbb helyén, méltó környezetben épült volna fel s egyike lehetett volna a főváros legszebben elhelyezett templomának. Ez az életrevaló eszme akkor azon dőlt meg, hogy az a hely a mostani Szabadságtér, akkor még messze ki esett a forgalomból s hogy különösen a VII., VIII. és IX. kerületben lakó evang. híveink által nehezen lett volna megközelíthető. Az azóta bekövetkezett események azonban igazolják, hogy ez volt egyike a legszerencsésebb eszmének, mert a templom építésének kérdését egyszersmindenkorra megoldotta volna s mert ma már sem a IV., sem az V. kerületben alkalmas templomtelket nem kaphatunk. Ily körülmények között nézetem szerint legalkalmasabb helyül kínálkozik a székesfőváros tulajdonát képező — s mint hírlik, beszüntetendő — Mária Terézia nevű laktanya helye az ÜllŐi-út és a Ferenc-körút sarkán. E hely mellett szólnak a székesfőváros 1905. évi népszámlálási adatai, melyek szerint a József- és Ferencváros területén 12 ezernél több evangélikus hívünk lakik; tekintve továbbá mind a két városrésznek a Deák-téri templomtól való nagyobb távolságát s különösen a Józsefváros belsejéből való nehezebb hozzájutást, tekintettel végül a mindkét városrészben levő kath. intézetek és templomok nagyobb számára — minden egyéb más fontos s e helyen feszegetni nem alkalmas okok miatt — legcélszerűbbnek vélném az említett laktanya helyén az Üllöi-úl és és Ferenc-körút sarkára építeni az új templomot még azon esetben is, ha a Deák-téren sikerül templomunkat újjáépíteni. Véleményemet a fentemlitett okokon kívül támogatja az a körülmény is, hogy az a hely minden oldalról alkalmas közlekedési eszközökkel könnyen megközelíthető s a hitélet fejlesztésére, ébrentartására igen alkalmas. Korunknak úgy szociális mint gazdasági viszonyai — különösen oly nagy városban, mint Budapest — egyenesen megkövetelik, hogy az egyház .menjen a maga hívei után s a nekik legalkalmasabb helyen nyújtson módot lelkiszükségleteik kielégítésére. Ha ezt nem teszi, önmagától idegeníti el híveit, sőt egyenesen az ellenség karjaiba kergeti. Egyházunk érdekeinek ugyanaz felelne meg leginkább, ha minden városrészben építhetnénk egy-egy kisebb templomot. En hiszem, hogy még a mai vallástalannak s az egyház iránt közönyösnek mondott korban is akad annyi evang. hivő, amennyi egy szerényebb méretű templomot megtölteni képes. Példa reá a fasori templomunk, mely a vasárnap délelőtti, de délután is egész éven át tartani szokott istentiszteleteken megtelik áhitatos hallgatókkal.1 Persze ennek a tervnek útjában állana a pajzsos férfiú : a szegénység; ez a kerekkötője minden nemes szándéknak, jó törekvésnek és elóhaladásnak. De ennek dacára sem tartom lehetetlennek. Gondoljunk csak vissza egyházunknak kétszáz esztendőn át vívott nehéz küzdelmeire, hogy hány templom és iskola épült azokban a nehéz időkben. E sorok olvasói közül — velem együtt —• bizonyára nem egynek lelkében még ma is megcsendül egy kedves hang, mikor egy-egy csendes téli estvén, barátságos meleg szobában, az asztalt körülülve áhítattal hallgatta a gyermeksereg az apa elbeszélését a múlt idők viszontagságairól, küzdelmeiről, melyekben elődeinknek, hitükért, vallásukért oly sokat kellett szenvedniük. S a komoly szavak alatt a szemekből lepör- gött könny nyomán mily buzgón hangzott fel az ajkakon : „Erős várunk nekünk az Isten“. Ezeket az istentisztelet számba menő áhitatos órákat visszaállítani úgy vélem legalkalmasabbnak, ha a szülők által a gyermekek lelkét ismét közelebb hozzuk egyházunkhoz s a hitélet fejlesztésére s intenzivebb ápolására alkalmas helyeken templomokat építünk. Korunknak minden szentet becsmérlő szelleme erőszakkal igyekszik kitépni a lelkekből az élet iránytűjét, a hitet s ezzel megsemmisíteni a jobb, nemesebb életvágyakat és törekvéseket. De — hála Istennek — még ennek dacára is akadnak elegen, akik híven őrzik lelkűkben apáik hitét s boldogok, ha hallhatják Krisztus hamisítatlan tiszta evangéliumát. Ezekhez a buzgó hívekhez szólok, kérve támogatásukat abbeli törekvésünkhöz, hogy fővárosunk mindazon városrészében — ahol annak szüksége mutatkozik — építhessünk egy-egy kisebb templomot. A felvetett eszmét úgy gondolom megoldhatónak, hogy egy-egy buzgóbb hivő (férfi, nő) magára vállalna egykét utcát s az ott lakó evang. híveket meglátogatva s Őket az eszmének megnyerve 10—20 filléres havi szelvény elárúsításával gyűjtögetne az építendő új 1 A fasori templom nagyon szerencsés helyen, az evango likusok által legsűrűbben lakott városrészben épült. Az Erzsé bet körút, a Teréz-körút, Podmanitzky-utca, Városliget és Rá kóczi-út által határolt területen lévő fővárosi és állami iskolákban, tehát aránylag kis területen van 027 növendékünk, nem számítva e nagy számba az ev. fögymnasium növendékeit és a prot. árvaházat. E gyermekseregnek megfelelően legalább 7500 evangélikus lélek van azon a kis területen, nem számítva e lélekszámba az V., VI. és VII. kerület külső részében lakó híveinket. Ennek következtében arra a helyre nagyobb templomot kellett volna építenünk. A többi külső részekben kisebb templom is megfelel. Szerk.
