Evangélikus Egyházi Értesítő, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-12-31 / 4. szám
EVANO. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 81 4. sz. társainak szószólója és az adakozókat, mint neki hálára kötelezetteket, mivel őket a kegyelete» cselekedetekre s ezáltal örök üdvösségük keresésére figyelmeztette s ha valaki megtámadta, hogy már megint kér, azt mondá neki: tőlem a szerencsétlenek többet, többször és szivetszaggatóan kérnek. De hálás is volt az adományért. Soha nem felejtett el egy fillért is megköszönni. Ezt tekinté legkedvesebb feladatának s fájt lelkének, ha az ismeretlen adakozónak egy jó szót sem mondhatott. Szigorú volt intézeteiben, megvárta mindenkitől, hogy kötelességét híven s lelkiismeretes pontossággal teljesítse, de szigorúságát mindig a szeretet hatotta át. Magának, magáért nem követelt semmit. 0 maga a kedvességbe öltöztetett alázatosság vala. Mintegy 10 évvel halála előtt nagybeteg volt. Senkisem hitt felépülésében, csak ó maga s nem csalódott. Fölépülve újult erővel fogott ismét munkához, a siker, mely kisérte fáradozását, a hit, mely lelkesítő, növelte erejét. Az utolsó napok. 1009-ig munkált teljes erővel. Ekkor a diakonissa- intézet ünnepélye után széliitötte. Nyelve megbénult. Azt gondolá a halál közel. Nem félt tőle. Felkészülve várisi. Ilyenkor rendesen a 27. Zsoltárt olvastatta fel: Az Űr az én világosságom és szabadítom: kitől féljék? Az Ur az én életemnek erőssége. Kitől rettegjek ? stb. Ez volt az ő családi imádsága. Nem baj, mondá a körülte állóknak félig bénult nyelvvel, ha én már nem is szólhatok, az alapokat leraktam, futásomat elvégeztem, ti építsetek tovább! Még családja tagjainak sem engedte, hogy egyhuzamban fel óránál tovább legyenek mellette. Menjetek kedveseim dolgotokra! Nekem ti már keveset használhattok, az idő drága, munkálkodjatok magatok s embertársaitok javára! E szavakkal távolítá el látogatóit. Nagy elhatározásával diadalmaskodott e nyavalyán is. Nyelve megoldódott. Újra tudott szólni. Mily nagy volt öröme, mikor az első Miatyánkot érthető szóval elmondotta! A járása is megjött lassanként. Addig biztatta, addig erőltette magát. — „Rest fiú szedd össze erődet! Előre öreg!“ szokta mondani, — míg gyámollal eljárogatott. 1909 májusában üdülni az erdőbe kívánkozott Két gyermeke s egy öreg hű szolgája volt vele. Itt a kedves lhilenius doktornő házában Marc nevű orvosa hamar mentesítő a betegségével járó fájdalmaktól, de fürgeségét, erejének acélosságát többé vissza nem nyerhető. Meggyengült s megtört testben s lélekben. Többnyire tolókocsin járt s jó ideig csak aprólékos dolgokat végzett. A természet dolgaival foglalkozott legszívesebben s azokban Isten jóságát és hatalmát látta mindenütt. Retkeibe nem volt tanácsos visszamennie, azért a Bieleteldhez közellevő Eichhotban üdült még két hónapig. Visszatérve Retkeibe társaságban s ártatlan szórakozásban igyekezett felejteni betegségét. Délutánonként meglátogatta tolókocsiján az intézeteket s volt mindenkihez egy kedves szava. Mennyi hála, mennyi szeretet nyilatkozott meg iránta, midőn az ő ápoltjai viszontláthatták ! Legszívesebben Magdalába ment az idegbajos nők közé. E szerencsétlenek most leginkább érdekelték. Jó reggelt kedves gyermekeim! Ez volt rendes megszólítása. Rövid isteni tiszteletet tartott köztük. Keze, mellyel megsimogatta, szava, mellyel megáldotta, az istenige, melyet nekik hirdetett új világosságot gyújtott, új életerőt öntött e szerencsétlen telkekbe. Különös kegyelme volt a gondviselésnek, hogy az utolsó félévben amennyire gyöngült a test, oly mértékben növekedett munkaképessége s lelki ereje. Második fia segítségével majdnem minden előbbi dolgát végezhette újra. Ezúttal leginkább a missziói ügyek érdekelték. Sok új erőt kívánt küldeni Kongóba a négerekhez. Maga válogatta ki e célra a legderekabb diakonokat s misszionáriusokat. Még decemberi tüdő- gyulladása alatt is felolvastatta a Kongó misszió tudósításait s életének utolsó hetében is ez képezte főgondoskodása tárgyát. Nagy örömére szolgált, hogy a vándor munkás- helyekről szóló törvényt mind Hannoverben, mind Szászországban elfogadták s végül a katonák részére is hasonló intézményt akart létesíteni, mint a ván- dormunkásoké HofTnungsthalban. E végből meghívta oda a hadügyminisztert, hogy beláttassa vele, mily kiváló haszonnal jár az ily intézmény a katonák egészségére és erkölcsére nézve is. Utolsó születése napját, a 79-diket 1909 márc. 6-án ünnepelte. Feledhetetlen szép nap volt ez. Gyermekei, unokái kedveskedtek neki és ápoltjainak ajándékaikkal, a hadügyminiszter s a királyi pár is üdvözölte. Ez év Virágvásár napján jött össze még egyszer egész családjával. Felvették mindnyájan együtt az úr sz. vacsoráját, mit a család tagjai szolgáltattak ki egymásnak. Részt vett az assapheumi gyermekek konfirmációján. Volt mindenikhez egy kedves szava s megáldotta egyenkint mindnyájukat. Még a nagy hét is munkában találta s az ót meglátogató, távolról jött barátainak egy független mun- kásujság létesítését ajánlotta. Nagyszombaton az afrikai misszióról tanácskozott. Húsvét első napját családjának, a második napját a magdalai betegeknek szentelte, kiknél reggeli könyörgést tartott. Néhány nap volt még hátra életéből. Mintha tudta voln i. Mikor látogatását a mahanaimi és putmosi betegeknél elvégezte, a temetőt látogatta meg. Felkereste ott boldogult felesége s kedves barátja, Kuhló lelkész sírját s azon kicsiny helyet, melyet felesége sírja mellett magának szánt a terhes földi vándorlás után örök pihenőül. Azután hazatért s az esteli áhitatosság végeztével nyugodni ment. Agyában érte újból a szélütés, most már baloldalát. Nem is kelt fel többé. Sírva búcsúztak el tőle munkatársai s családjának tagjai. Eszmélete koronként visszatért, de csak hogy elbúcsúzhasson. „Ne félj! ón megszabadítják tegedet, neveden szólítlak, te az enyém vagy,“ Édes anyjának a haldokló gyermekhez intézett ezen kedves szava s az égfelé mutatás volt az ő búcsúja is a világtól. Aztán következett a nehéz haláltusa. 1909 ápr. 2. délután 1 órakor a nagy szív megszűnt dobogni s a halhatatlan lélek, mely itt Isten dicsőségét munkálta, Isten trónja elé szállt. Legyen áldott emlékezete !
