Evangélikus Egyházi Értesítő, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-04-24 / 1. szám
1. az. EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 29 Mikszáth ünneplése. Egyházunk presbyteriuma f. é. ápril 11-én disz- ülést tartott, mely alkalommal koszorús költőnket, Mikszáth Kálmánt, egyháztanácsunk tagját írói jubileuma alkalmával lelkes ünneplésben részesítette. Dr. Wágner Géza elnök megnyitván az ülést, üdvözölte a koszorús költőt az egyháztanács körében s felkérte Raffay Sándor lelkészt, egyházi elnököt, hogy tolmácsolja a gyülekezet üdvözletét, mire Raffay Sándor lelkész a kővetkező beszéddel üdvözölte koszorús költőnket : »Mélyen tisztelt egyháztanácsi A kiváló emberek élete olyan, mint a nap: fényt, ragyogást hint mindenfelé. Midőn ma egy kiváló egyháztanácsosunk jubileumának megünneplésére gyülekeztünk össze, mindnyájunk szivét igaz öröm tölti el, mert abból a fényből, amely egy hosszú és dicsőséges írói munkálkodásból szerteárad, a pesti evang. magyar egyházra is esik egy sugár. I nneplésünk célja nem is más, csak az. hogy ezt a reánk vetődő sugárkévét, mint a tükör lapja, visszavetésük a fény forrására Mikszáth Kálmánra, hogy ezzel is az ó dicsőségének ragyogását növeljük. Ünneplésre indít nemcsak az a büszkeség, hogy Mikszáth Kálmán egyházunknak tagja, sót presbytere is, hanem mint valláserkölcsi testületet, fókép az a mindenek ünneplésére méltó tény, hogy e nagy írónk munkásságának minden egyes terméke lelket nevel, eszméket terjeszt, gyarlóságokat ostoroz, félszegsége- ket irtogat s így szinte akaratlanul is az evangéliom szellemét terjeszti, az evangéliom terjedésének útját egyengeti. Mikszáth Kálmán úgy magába szívta az evangéliom igazságait és tiszta, emelkedett szellemét, hogy a modern irodalom legnagyobb részével ellentétben. valamennyi művén rajta van a tiszta léleknek az a hímpora, amely a lelket leköti és felemeli, elbűvöli és gazdagítja. Az ő műveit bízvást odaadhatjuk bárki kezébe, mert ő csak nevelni, építeni tud. Ünneplésre indít azonban egy másik szellemi rokonság is. Mikszáth Kálmán egészen a miénk: a magyar géniusz szülöttje és harcosa. Ihletét a magyar föld szerelme kelti föl, a magyar rög lehelete táplálja, a magyar nép lelki világa tölti meg egészen. Ó a szó teljes értelmében magyar író, büszkeségünk, dicsőségünk, akit a magyar géniusz emelt föl a legnagyobbak közé! E géniusz nevében, mint annak szintén egyik hűséges szolgája, a pesti evangélikus magyar egyház tanácsa, a nemzeti büszkeség és a testvéri szeretet lelkes örömével üdvözli Nagyságodat negyven éves írói munkálkodása jubileumán. Mindnyájunk közös fohásza, hogy a jóságos Isten, aki olyan sok nagy lelki ajándékkal megáldotta, adjon erőt Önnek, hogy azt a mesteri tollat, amelynek minden vonása a magyar haza szellemi kincseit gyarapítja, egyházunk díszére s nemzetünk dicsőségére még igen sokáig forgathassa!“ Raffay Sándor beszédére az ünnepelt meghatott hangon mondott köszönetét következőképen: Tisztelt egyháztanács 1 Bizonyos esetekben és helyeken feszélyezi az embert a dicséret. Ez az a helyzet. Bár egy negyed százada ülök a parlamentben és az akadémia tudósai közt, de még sehol se éreztem magamat olyan kicsinynek, mint ennek a lendületes szép beszédnek a hatása alatt az önök tiszteletreméltó gyülekezetében. Önök itt az egyház szolgálatában tevékenyek, én csak a helyet foglalom el. Nagyobb emberek jelenléte nem hat olyan deprimálólag az emberre, mint a nálánál kisebbek hiánya. En vagyok itt az utolsó, akit ide citáltak, hogy fölbokrétázzák. Hogy ez megtörténhetett, magyarázatát csak abban az emelkedett szempontban láthatom, mely a magyar protestantizmus tényezőit mindenkor áthatotta, mely meg tudja érteni, hogy az, aki más alakban dolgozom hazánk kultúrájának emelésén, ugyanazt cselekszem. amit önök. Nem vagyunk holt rácok, akik a templom körül feküsznek s ezzel betelik örök rendeltetésük. A mi egyházi életünk minden szálával össze van kötve a mi hazánk életének majd minden szálával, s ha néni volna egyháztörténetünk, a magyar nemzet külön történetéből is elődomborodnék egyházi életünk összes keserveivel és viszontagságaival, sót ha a nemzet történelme valamely kigondol hatlan módon elveszne, az irodalomtörténetből még fönségesebb pompában emelkednék ki, hogy kik voltunk. Úgy szólva egvre megy, tisztelt uraim, hogy ki melyik ponton dolgozik. Az Istenhez vezető utak csodálatosan vannak keresztezve és bűvölő természetitek. Mi lesz a mi jámbor szállítmányainkból, míg fölérnek ? Miért ne változhatnék át a pacsirtaszó istentiszteletté ? Egy ihletett költői gondolat úgy hathat az í rnál, mint egy ima. A buzgó fohász fölér egy költői művel. Egy jótett a lélek virága. Egv szépen nyíló virág az anyaföld zsoltára. Mindaz, aki a szépet keresi, az Istent keresi. Aki a szépet gyámolitja. ugyanaz, mintha keresné. A szépnek a kultusza egyenes értékű a jónak a kultuszával. És önök, akik az egyházat szolgálják, tökéletesen ott vannak, ahol én, aki a szépet szolgálom. Isten kertjében nyer látszatot úgy az én munkám, mint az önöké. És így most már meg bírok béküliii e rendkívüli megtiszteléssel, sót melyen meghatva köszönöm azt. És így talán önök se veszik zokon, ha ezentúl is azon a téren szolgálom a magyarokat, ahol azt sikerrel tehetem. Annál is inkább, mert ez idő szerint, hála Istennek, nincs egyházunknak semmi baja, legalább a körülményekhez képest nincs olyan, mely azokat is ideszólítsa, akik más téren munkában vannak. Mert nekem az a fölfogásom, hogy a csizmadia varrjon csak czizmát. de fogja meg a kardot is, ha szükségessé válik. Bajt azonban, ha nincs, ne keressen a közélet férfin. .Mert a közélet nem vadászterület, ahol a bajoknak, mint a vadaknak, még etetőket és sózott helyeket is készítenek, hogy minél jobban mutatkozzanak. Hiszen nem tagadhatom, észre lehet egyet-mást venni, letűnt századok silhouett jeit; de ezekben én nem hiszek. Mással viselés ez a század. Azt gondolom, hogy ez a reakció csak a hajdani Majláth István futásához hasonlít, aki megfordítva Uttette fel lovai patkóját Fogarasvárban, hogy ellenfeleit meg- tévesze ; hogy a Kinyomok azt mutassák, mintha jönne, pedig voltaképen ment, végkép elment. Nem egyebek ezek a mai jelenségek, mint ilyen visszájára rert patkók, melyek maguktól le fognak esni a lólábakról. De ha nem így volna, akkor legyenek meggyőződve, hogy lónyabányai és turopolyai lutheránus papok dédunokája is tudni fogja, mire való kezében a kis vaspenge. Az Alföldi-u. prot. egyletben és az Üllöi-úti imaházban tartott vallásos estélyekről lásd 6. old. A vasárnapi iskolák f. évi húsvét vasárnapján az üllői-úti egyházi épület helyiségeiben Gyarmathy Amália és Zapf Róza k. a. vezetése alatt szeretet- vendégséget tartottak.
