Evangélikus Egyházi Értesítő, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-06-10 / 2. szám
o sz. EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ *63 ► f r Jól mondja életrajzíróinak egyike: „nem Mikszáth halt meg, a mi nemzetünk benne vetett reményei jmsz- tultak el, a tőle bizton várt megmérhetetlen kincsek szóródtak szétt Ezt érezzük, csak ezt. S midón e fájó érzelem elementáris erővel dúlja most szivünket, egyebet érezni, Mikszáth nagy jelentőségét s érdemeit még halvány ecsetvonásokkal is kifejezni vallásom szolgálatában nem fogom; félek, hogy a költő vágya érne: „nem érez igazán, ki érez szavakkal mondhatott Mikszáth immár az irodalom, történet halhatatlan alakja lett. Az lesz hivatva epochális munkásságát avatott kezekkel igéző képben megfesteni, mely tükre legyen az ó jellemének is. Oly tiszta az. mint Mikszáth „jó palócainak“ kicsiny hazájában csörgedező csermelyek kristályos vize Gyönyörködni, épülni fog benne nemzedékről nemzedékre e nemzet minden gyermeke, meglátván abban Mikszáthot, a minden izében művészi, jó, igaz magyar lelket. A gyászoló kegyeletnek szentelt múló percekre való tekintettel felkérettem, ne beszéljek sokáig. En engedelmeskedem! Most már csak egyet még! Mondatott: Mikszáth Kálmán halálában önző! 0, ki 40 évi irói munkássága egész tartamában a legtisztább önzet- le)iséget tanúsította, gazdag lelke minden kincsét, tudását nemzetére pazarolta s ebben s nemzete elismeré- sében találta — maga mondta — igazi ltohlogsáyát, halálában önzővé lett; maga most már igazán és teljesen boldog, kinek semmije sem fáj, reánk hagyta, millió híveinek hagyta a fájó szivet, melynek nincs vigasztalása. Nincs vigasztalása? Nem. nem, annyira nem fásult el a mi" szivünk dermesztő fájdalmában, szemünk könny fátyolén át látjuk e koporsót, benne Mikszáth kedves alakját, halljátok a néma ajak utolsó suttogását: .ne sírjatok, én boldog vagyok, nem fáj semmi sem, nem fáj semmi sem! Értsd meg ezt nemzetem! Kedvencednek nincs több fájdalma; mint egykor Izráel prófétája a tüzes szekéren, úgy Mikszáth is, nemzete hú prófétájaként a dicsőség aranyozta szárnyakon emelkedett fel a világosság és szabadság égi honába, hol nincs köny- nyeknek hullatusa, hol nem fáj semmi sem. Értsd meg ezt, kegyes család: férjed, atyátok, a jóságos Isten kegyelméből, megóva minden gyötrelemtől, melynek neve halál, körülvéve szeretteitől, karjaitok között szunnyadt át abba a titokzatos szent létbe, hol — nem fáj semmi sem! Dicsérünk tégedet azért, szent Isten, Atyánk, hogy megdicsőitetted jóságodat ez elpihent hű fiadon, ki nemzeted szent ügyeinek szolgálatában oly szépen értékesítette a Te adományaidat, ki minden jónak és tökéletesnek adományozója vagy, s így Tégedet is megdicsőitett. Mi őt hűnek és igaznak valljuk, s e hittel bocsátjuk őt a Te ítélő széked elé, ítéld meg 1 e a Te határtalan kegyelmed szerint, mely gyermekeid gyengéit, sőt bűneit is elfedezi a Krisztus érdemével. Most, hogy ráborul a halálnak éjszakája, s itt köztünk többé nem munkálkodhatik, kérünk, munkálkodjék az ő szelleme, az ő példája arra hivatott méltó követőiben és utódaiban. Mutass neki új szolgalatot a le örök országodban, hová előre ment kedvesei után sietett, s ahol viszont most hátramaradott kedveseit várja boldog viszontlátásra, a Jézus Krisztusnál. Amen. Miatyánk. — Áldás. A temetési menet ezernyi-ezer ember sorfala között egy óra alatt ért ki a kerepesi-úti temetőbe, ahol Mikszáth Kálmánt a 4 éves korában elhalt kis fia mellé tették. Itt Rafifay Sándor Deák-téri lelkész a következő sirbeszédet mondotta: „Az élők és a halottak választójánál, a sirgödör- nél állítsuk meg még egy búcsúszóra ezt a koporsót! Azután hadd lépjen jogaiba a föld, mely a testet követeli a múlandóság jogán és hadd lépjen jogaiba az élet, mely bennünket követel a kötelességteljesítés jogán. Milyen keserű volna ez a búcsúzás, ha nem tudnék. hogy Mikszáth Kálmánnak csak a teste a múlandóságé ! A válás e nehéz pillanatában azonban megbékéltet az a tudat, hogy arra a szép lélekre, mely benne élt s amely nemcsak az övé, hanem millióké volt, arra halhatatlanság és öröklét vár a túlnanb&n is, meg itt e földön is. Megbékéltet a tudat, hogy bár e koporsó csak a haza földjét gazdagja egy drága emlékkel és ezért egy élő nagyságtól fosztja meg a hazát, mégsem szakaszthat el Mikszáth- nak a leikétől soha. Amint dicsőségünk volt, amíg élt, úgy dicsőségünk is marad, amíg élünk, dicsősége marad a nagy mesemondó ennek a nemzetnek, amíg csak földjén egyetlen mesét szerető magyar lélek él. Megbékéltet a tudat, hogy ez a föld csak a porlandó test sírja, de azt a nagy lelket, amely e porlandó testben élt, a magyar nép lelke fogadta magába és ór/.i meg időtlen időkre. Szerető néped e vigasztaló hittel bocsát el a minden halandók útján, Mikszáth Kálmán. — nem az elmúlásra, hanem az örök életre. Búcsúznunk kell Tőled az egyház nevében is. Mikor mint egyháztanácsosunkat ünnepeltünk, olyan jól esett hallanunk Tőled az alázatosan büszke vallomást, hogy Te a breznóbányai és tufopolyai papok ivadéka vagy. Ha Te büszke voltál arra. hogy szegény evangélikus papok ivadéka lehettél, mi meg arra büszkélkedtünk, hogy Téged a miénknek tudhattunk és hogy hallhattuk Tőled az apostol nemes vallomását: Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, mert megtartó isteni erő az minden hívőnek üdvösségére! Hitvalló kedves egyháztanácsosunk, most elbocsátunk azzal az áldással, váljék valóra Rajtad'az Úr Jézus Ígérete: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt! S búcsúzzatok el tőle ti is, családjának kedves tagjai. Tiuéktek legnehezebb a búcsúzás. Mert a tietek nemcsak a dicsősége volt, hanem a szive, lelke is egészen. Mikszáth Kálmán egy ország halottja, de más vigasztalót csak ti nektek nem küldhet helyette soha a Gondviselés. Egy egész ország vesztesége ő, de a hitves és a gyermekek vesztesége igazán, mert a szerető szív melegét nem pótolhatja semmi. Mégis azzal a békéltető tudattal bocsássátok el őt az öröklét útjára, hogy veletek együtt milliók hullatnak könnyet a sírjára, amely sir a nemzet kegyeletének és tiszteletének oltára marad — a ti kedves halottatokért! Temessük el azért, temessétek el a porlandó testtel együtt ti is a gyász fájdalmát ebbe a sírba, hogy Mikszáth Kálmán dicső emléke teljes ragyogásában éljen közöttünk mindörökre 1“ Ezután még egy imádság és az áldás következett s végül az egyetemnek egyesült énekkarának Hym- nuszával befejeződött a gyászünnepély.
