Evangélikus Egyházi Értesítő, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1909-10-20 / 3. szám

■HHipHjpppipiHiPppi^in

SZ. EVANG. EGYHÁZI KHTKSÍTŐ ____ ____ 71

u

gyanannyi hívót, mint amennyi a lelkészt délelőtt a szószéken látta. A városi misszió ezzel példát adott arra, hogy más templomokban is rendezzenek ingyenes egyházi hangversenyeket. Mindinkább megkívánják már a hívek és mindinkább értik.

Nagy a tolongás, ha az „énekes fiúk* (a németek így nevezik : kyrrende) egyesült karai énekelnek. A városi misszió révén a berliniek szivéhez nőttek ezek a derék ti ti k.

Az énekes fiúk hét csoportra oszolva végzik missziói munkájukat. Csoportonkint járják be a várost és felkeresik az előre kiszemelt házakat. Szétjárnak, mint az apostolok s ilyenkor ezren és ezren hallgatják az ajkukon fölcsengő énekből az Isten igéjét és pedig oly formában, hogy a legmegátalkodottabbak sem térhetnek ki előle. Betegség, nyomorúság, halál, hitetlenség, bűn mind elég ok arra, hogy e kis pacsirták meglátogassák a bérházak udvarait s vallásos, buzgó énekükkel megnyerjék a sziveket.

Mert szép az éneklő gyermek hang.

Megesik, hogy oly udvaron járnak, ahol durva- lelkű emberek éppen piszkos szavakkal trágárkodtak, vág)’ ahol tudákos nemzetköziség vad erőszakkal szaggatja ki a hivő telkekből a vallásosságnak és a házasságnak gyökérszálait. De megejt a dallam. Az emberek leteszik kezükből a munkaeszközt s ahogy fölcsendül az ének : „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik“ . . . mintha a tavasz szellője érintené az arcokat és amikor odaér a szent ének, hogy :

„Tehozzád én Istenem, szomjuhozik én lelkem“-----a szemek akaratlanul is az ég felé tekintenek. Valóban ! Mintha azok a kövesedésnek indult szivek is keresni akarnának odafenn valamit ! . . . Valakit! . . .

A gyakori megindító esetek mutatják e kis misz- szionáriusok működésének áldását. Nemrég történt, hogy egy beteg leány vigasztalására mentek el, mikor befejezésül egyik legszebb vallásos dalukat énekelték : Nyugodj meg Isten akaratán; Amit ő cselekszik az úgy jó, igaz és szent!“ Már éppen indultak, amikor váratlanul kinyílt a betegszoba ajtaja s a mélyen sújtott édesanya az énekes fiúk vezetőjének kezét meg szorítva így szólt: „Most fogtam le a leányom szemét a halálos álomra Éneketek volt az én első vigasztalásom. Legyetek áldottak érette!

Egy másik alkalommal úgy biztattak énekükkel, mintha megtérést sürgető bűnbánati prédikáció hangzott volna ajkukról. Egy húszéves, züllésnek indult ifjú került az énekes fiúk útjába. Végighallgatta éneküket és többé nem tudta elhagyni őket. Ment velük házról-házra. '„Milyen szép, milyen megható!“ — fordult végre a vezetőhöz. „Mintha mennyei hangok énekelnének, úgy betölti a szent énekek melódiája szivemet. Rossz fiú voltam, bűnös fiú voltam, de az Istenre kérem, ne hagyjanak el többé. Vigyenek magukkal, kisérjenek vissza szüléimhez, hogy újra jó lehessek“. Fel-felzokogott és bűnbánat, megtérés, fogadalom volt zokogásában.

IV.

Egyéb missziói intézmények. A központi épület mellék- helyiségei.

Nem volna teljes a berlini belmisszió központi helyiségeiről adott rajzunk, ha a melléképületek nagy helyiségeiről nem tennénk említést. A könyvnyomtató műhelyek, a misszió folyóiratainak és kiadványainak központi hivatala és szerkesztősége, a könyvkereskedés, a templonifölszerelési műintézet mind tanúskodnak a misszió hatalmas munkájáról.

V.

Zsemletemplom — Schrippenkirche.

Azok a lelkek, akiket a misszionáriusok látogatása, az énekes fiúk éneke, a folyóiratok és újságok szava megindít, a további lelki gondozást is megkívánják. Es a berlini belmisszió valóban gondoskodik mindenről és mindenkiről.

„Schrippenkirche!“ hivatalos neve: Adventskapelle. Ezzel kezdődik a vasárnapi munka a berlini Városi Misszióban. Keresed a szó értelmét a szótárban és nem találod. De azért meg tudod értetni, hogy mit jelent; egy egészen sajátságos gyülekezetét s annak istentiszteletét Látása lehangoló és fájdalmas, de a Schrippenkirehe gondolata épen ezért felemelő és magasztos! A missziói helyiség nagy termének ajtaja előtt, már kora reggel gyülekeznek a Schrippen- briiderek s a 7 órai pontos ajtónyitásra rendben vonulnak be s ülnek le a hosszú asztalok mellé sorba. Számuk a 800-at is meghaladhatja. De milyen a külsejük. Egyik ősz-hajú öreg, rongyolt ruhája alig takarja mezítelenségét. A másik még ifjú, erőteljes testtel, de szemeinek alattomos villogása arra mutat, hogy az abban égő tüzet már a sátán táplálja. A szerencsétlenség, bún, nyomorúság százféle változata áll e képben előtted s ha az arcok vonásaiból olvasni tudsz, itt sokat olvashatsz. Csak figyelj s amit hallasz vésd emlékezetedbe.

„Egykor jó napokat láttam. Bírtam mindennel, amivel boldog lehettem volna. Gyógyszertáram a legkeresettebb volt az egész városnegyedben. Szép családom volt; feleségem, gyermekeim, kényes finom cselédségem. Oh. be jó volt akkor. De elbizakodtam. Elfeledkeztem a jó Istenről. Elhanyagoltam családomat. foglalkozásomat s a végén itt vagyok!“

Tovább ne is olvass. Azok. akik itt vannak mind vesztes emberek s a legnagyobb részük a legtöbbet veszítette — magát az Istent! . . . A könyörülő szeretet mégis hétról-hétre megnyitja a Schrippenkirehe ajtaját. Ilyenkor jönnek régi és új alakok, de egy sem távozik a nélkül, hogy egyúttal ne vinne valamit. Megértheted jól szavaimat, ha még azt is megmondom, hogy a „munkanélküliek és hajléktalanok szeretet iienilégségéröl* van szó.

Ugyanis a berlini Városi-Misszió kezet fogva egy másik tisztán humánitárius szempontból alakúit egyesülettel, melynek neve „Dienst an Arbeitlosen“, hétról-hétre összegyűjti az élet eme nyomorultjait a Schrippenkirchébe, ahol minden egyes megjelenő ember anélkül, hogy számon kérnék tőle kilétét, két zsemlét (Schrippé-t) s egy csésze kávét kap, amelynek elköltése után egyházi ének, ima és alkalmi elmélkedés, illetőleg intelem következik ; térítve, bátorítva, buzdítva az Isten kegyelmébe vetett hitre s jóra serkentve. „Késő már!“ szólal meg egy hang. „Sohasem késő!“ hangzik szivemből a válasz, a bibliai szőlőniunkásokra emlékeztetve.

De hát van-e ennek az áldozatnak is értelme, kérded ? Bizonnyal megesik, hogy sokan maradnak a Schrippenbriiderek közül olyanok, a kiken ezután sem fog az intés és a segítő jóakarat. Azonban jegyezd meg, hogy ez intézmény egyúttal munka, — illetőleg munkásközvetítővel is egybe van kötve s így e szerencsétlen embertársaink jó része hajolva a tanácsra, jó példára, előbb-utóbb meggondolja magát, mert belátja, hogy nem az az élethivatása, hogy örökösen hány Lvetett életet éljen.

Újból ismétled a kérdést, hogy mégis mi értelme van e dolognak V Kérdésedre még egy választ adok.