Evangélikus Egyházi Értesítő, 1908 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1908-04-15 / 1. szám
8 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ Tabitha-nöegyletünk javára, husvét utáni második vasárnapon, a kórházak vasárnapján, pedig 611 kor. gyűlt össze a Deák-téri s 219 kor. a fasori templomban a szamaritánus egylet segélyezésére. A gyűjtést mindkét alkalommal lelkes úrhölgyek végezték. Lelkészi hivatalaink körében a következő változások történtek: Wolf József fasori segédlelkész úr magyar egyházunk vallástanárává, Máté Károly Deáktéri segédlelkész úr pedig a kispest-erzsébetfalvai missziói kör lelkészévé választatván meg, az előbbinek helyére Szüts Gábor, az utóbbiénak helyére pedig Fábry Viktor iglói s. lelkész hívatott meg. Mind a négyüket melegen üdvözöljük új munkaterükön. A pestvidéki törvényszék fogházában régi szokás szerint a múlt évben is havonként egy-egy istentiszteletet tartottunk s a főünnepek alkalmával az Úr vacsoráját is kiszolgáltattuk. Kispesti és erzsébetfalvai fió kegy házaink a folyó év elején kibontakoztak a mi fővárosi magyar egyházunk kötelékéből. Egyházmegyénk a több mint 2000 evang. lélekkel bíró két községet kispest-erzsébetfalvai missziói körré szervezte Kispest székhelylyel s lelkészévé tiszt. Máté Károlyt, eddigi Deák-téri segédlelkészünket választotta meg. Magyar egyházunk azzal a jó reménynyel bocsátotta el az önállóságra régóta vágyódó fiókegyházait, hogy kipróbált világi vezérférfiaik és hitbuzgó és munkabíró ifjú lelkipásztoruk vezetése és gondozása alatt csakhamar örvendetes fejlődésnek indul missziói körük. A jó Isten adja, hogy így legyen! Saját háztatásunkra térve át, némi megnyugvással jelenthetjük, hogy, habár a közös intézmények által igénybevett 14330 kor. 16 f. miatt az egyensúlyt még nem érhettük el: az 1906. évben volt 9316 kor. 85 fill, hiánynyal szemben 1907. évi számadásunkat 1709 kor. 2 fillérrel zárhattukle; ez kerek összegben 10000 kor. javulást jelent, mert az 1906. évet pénztárin aradvánnnyal kezdtük, a mi 1907-ben rendelkezésünkre nem állott. Ezen lényegesen kedvezőbb eredményt előmozdította az, hogy hitsorsosaink közül többen — kiket külön kimutatunk — önkényt felemelték a reájuk kivetett egyházi adót, — és az, hogy gondnokunk, adókivető bizottságunk és uyilvántartónk — hálás elismerést érdemlő kitartással fejlesztették egyházi adóbevételeinket. Eeményeljük, hogy az 1908. évben — a nélkül, hogy egyházunk tevékenységének fejlesztésében megálljunk — már bevételi többlettel zárhatjuk le számadásainkat, mely reményünkben támogat az, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága a t. közgyűlés nevében beadott folyamodványainkat kedvezően intézte el és ha a belügyminisztérium 1908. évi költség- előirányzatát helyben hagyja: egyházunk segélye 4800 koronával, hitoktatási segélyünk pedig a főváros részéről 8000 koronával emelkedni fog; utóbbit pedig a vallás és közoktatási miniszter 2000 kor. segélye is szaporítani fogja. Végül, mint a múlt évben, ezúttal felkérjük különösen tehetősebb hitsorsosainkat, hogy egyházunkat áldozatkészséggel támogatni szíveskedjenek. Lényegesen kell még fokoznunk kiadásainkat, hogy kellően megoldhassuk hivatásunkat és telíthessük azt, mit egész egyetemes egyházunk jogosan várhat tőlünk: azt t. i., hogy a főváros magyar egyháza, mely most már legnagyobb, legnépesebb evangélikus egyháza hazánknak: mintaképe, elöljáró legyen az egyházi életnek, az evangélikus működésnek. Szükségesnek véljük ehhez azt is, hogy a fővárosi ev. egyház egységesen szerveztessék — mire egy évtizedet meghaladó idő óta törekszünk, mi végett tavali közgyűlésünk az egyetemes egyház zsinati bizottságához előterjesztést is tett, —- és mit e őbb utóbb el fogunk érni, mert egyetemes egyházunk érdeke is követeli. Ámde addig is hittsorsosainkáldokat- készségére van szükségünk. 1 Egyházi alkotmányunk felhatalmaz ugyan beniiin- ket egyházi adóink emelésére, de ezt a megoldását a nehéz kérdésnek nem tartanók méltányosnak, különösen kevésbbé tehető s híveinkre nézve, akik a mai éfet- viszonyokkal különben is alig bírnak megküzdeni. ,,Presbitériumunk — ez okból — a leghuim- nusabb módját jelölte meg pénzügyeink rendbehozatalának, midőn elhatározta, hogy kérjük m néhány meleg szóval tehetősebb, vagyonosabb lé- veinket és családainkat évi egyházi adójuk önkéntes felemelésére. Humánusnak, ideálisnak mondhatjuk a kibontakozás e módját azért, mert mt- lőzve minden kényszert, egyenest a protestáns érzülethez fordul, ehhez az ős forráshoz, amelybl a magyar protestantizmus eleitől fogva mindz ideig annyi életerőt, megújhodást merített s amqj ha valaha kiapadna, evang. egyházunkra néze is megvalósulna a költő végzetes szava: Néven él csak s többé nincs jelen !“ Presbitériumunk e megállapodása, illetőleg Elhívása már eddig is számos lelkes hívünknél vifz- hangra talált, amint ezt a nyilvántartói hivatalpk által összeállított s Értesítőnk jelen számába felptt külön kimutatás örvendetesen igazolja. De mi azt hiszszük, azt reméljük, hogy lak meg kell ismételnünk felhívásunkat, hogy még fen sokan sorakozzanak híveink azon lelkes egyházfők mellé, akik egyházi adójuk önkéntes felemelésétpár nagylelkűen elhatározták. Ezért hódolva isteni bg- váltónk amaz intésének: Kérjetek és meagdatiklör- gessetek és megnyittatik nektek! ezúttal is hangsvoz- zuk múlt évi jelentésünk zárószavait: „Ne vonjáieg senki azt az áldozatot, amelyet a lélekben ésfaz- ságban való istenimádás vallásáért s egyhijnk kulturális intézményeinek fenntartásáért és feirá- goztatásáért anyagi viszonyainak tekintetbeftele mellett meghozhat. Őseink készek voltak íiden áldozatra, hogy a protestantizmus kinejt a maguk és az utódaik számára megmentséhbör- tön, gályarabság és kínpad meg nem félentette őket. Méltó utódaik volnánk-e, ha az általuíeánk hagyott örökséget könnyelműen és önzőefiusz- tulni, veszni engednők? . . . „Ne feledjük, hogy a magyar protestaZmus ma is csak saját híveinek vallásos érzüWen s áldozatkészségében keresheti és lelheti fefle és felvirágzása alapjait. Az állam és széke\váro- sunk gyámolítása sokat lendíthet ugyanjlendí- tett már eddig is, különösen taniigyünkjvirá- goztatásán — hálásak is vagyunk értet— de vak, aki nem látja, hogy igazi erőt ésJerg iát csak protestáns hitéletünk és áldozatkécgünk nyújthat eszméink és ideáljaink megváltására. „Ne nézzük tehát hideg közönynyel elázunk anyagi eszközeinek elégtelenségét, hanenpssünk áldozatot hozni a szeretet és lelki szabefg vallásának oltárára, szöról-szóra hódolva j ősrégi isteni törvénynek: Tarts ünnepet az Úrnak, a te lstejnek, a te kezednek szabad akarat szerint vafldomá- nyával, amelyet ahhoz képest adj, all megáldott tégedet az Úr, a te Istened!“ (V. Aj 16, 20.)
