Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

BOTTA ISTVÁN: Wichern.

mondatra, anélkül, hogy bármikor is elhanyagolta volna a főmondatot. És éppen ezáltal kerülte el a cselekedetek kísértését, hogy azokat a hitből^ fakadó mentő szeretet gyümölcseiként állítja elénk. Elkerülte az önzés és érdek kísértését. Soha nem ebből a forrásból merített. Elkerülte a »római kísértést«, melybe ha beleesünk, futunk cselekedeteket gyűjtve a kegyelem után és nem vesszük észre, hogy az Ádámnak tett ígéret óta hiába futunk ezen az úton, mert a kegyelem a hátunk mögött van. És ha egyszer megfordulunk a kegyelem hívó szavára, akkor vesszük észre, hogy amiért futunk, az régen a miénk. És nem gyűjteni kell, mert akkor elfogy, hanem osztogatni, hogy 3zaporodjék. Wichern mindig ezt a kegyelmet tudva hite, gondolata és tettei mögött vívta a megmentő szeretet harcát. De nem esett sehol a rideg kötelesség-ethika szúrós bokrai közé sem és másokat sem dobott belé. Pedig korábban eléggé kísérthették a Kanton nevelkedett kötelességethikusok. De Wichern hite nem tért soha ó-utakra vissza, hol Istent csak puszta szent felségében láthatja és ahonnét nem Krisztus arcán keresztül fénylik fel Isten atyai arca. Hogy Wichern elkerülte ezt a kísértést, az egyrészt már munkája természetéből is folyt. Alkotó munka ritkán születik hervadó feladatok jelszavával. A kötelesség szóban pedig szinte majdnem mindig érezhető átszármaztatott feladatok konzerválni akarása. Ő a cselekedetek harmadik forrásához fordult, ahhoz a lutheri »unruhig Ding«-hez, ahhoz á Krisztus-hithez, mely tesz, mielőtt kérdezett volna. A szolgálat, szeretet és irgalom cselekedete meggyőződése szerint a bűnbánat által hitre jutott ember termékeny életének gyümölcse. Hitének centruma pedig a Krisztuson keresztül és Krisztusban meglátott kegyelmes mennyei Atya. Látása, tapasztalása, melyet sok nyomorult, veszendő ember és gyermek életéből merített, azt mutatta neki, hogy ezeknek ez hiányzik. S ő ezt akarta megmutatni. Ez lett egész pedagógiája, belmissziói munkája és élete irányítójává: az Atyának Krisztusban megjelent megmentő szeretete. III. A KÖZPONTI VÁLASZTMÁNY MEGALAKULÁSA. A wittenbergi gyűléssel és beszédével Wichern számára valóban eljött az alkalom organizációs vágyálmai megvalósítására A munka lázas ütemben folyt és az események egymás követték. Szeptember 22 -én este irja feleségének: »Holnap tovább indokolom és beleegyezést kell remélnem egy választmány megalakítására, amely egyelőre és morálisan a német egyház nevében az egész belmissziót felveszi magába és a nemzet számára ebből, egy szervezetet kell alakítani.« Erről beszélt másnap, természetesen már erősen megritkult gyülekezet előtt és mint mondotta, 15 év óta ez a gondolat hajtja és most az egyházszövetségnek kell megvalósítani »az evangéliumi szeretet nagy akadémiáját«, a tervezett egy házszövetségben. Súlyos szavakkal mutat rá a választmány feladataira: Az ige írás és cselekedetek által a belmisszíó gondolatának terjesztése, a gyülekezet szétszórt tagjainak gondozása, minden munka szervezeti összefogása, új munkaterületekre való ösztönzés és indítás, az apostoli nézőpoíít szerint charizmatikus adományokkal megáldott személyiségek és egyéniségek munkába állítása. Nyomatékosan hangsúlyoztam »A választmánynak nem uralkodnia