Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

sára. Az intést pedig ugyanúgy kettős jelentésben, mint kettős jelentésű a megfelelő új-testámentomi görög szó: valakit a jóra, egy bizonyos jóra figyelmeztetni és késztetni, — valakit a rossztól, egy bizo,nyos rossztól óvni. Utalok a Kittel-féle Szótárra (II, 470kk; IV, Í013kk). Mt. 18, 15-öt már vizsgáltuk. Itt vitathatatlanul testvérnek testvér által történő feddéséről van szó. Vitatható Ef. 5, 11; itt szó szerint a sötétség gyümölcstelen cselekedeteinek a megfeddésére hívja fel Pál az efezusiakat, de mivel ugyanebben a versben attól óvja őket, hogy ne legyenek közösségben azokkal, alig képzelhető el másképpen az a feddés, mint személytől személyhez szólóan. I .Tim. 5

r 20-ban egyenesen arról ír az apostol, hogy Timotheus feddje meg a vétkeseket. Általánosságban készteti az apostol Timótheust ill. Titust II. Tim. 4, 2-ben és Tit. 2, 15-ben: ints, feddj. Megjelölten a tiszta tanítás érdekében feddjen Titus, erről szól a rendelkezés 1, 9-ben és 13-ban. (1, 9-ben a hü fordítás: ...és megfeddhesse az ellenkezőket.) Pál az intést egyenesen tisztének tartotta. Kol. 1, 28: »Őt (t. i. a Krisztust) hirdetjük: intünk minden embert, tanítunk minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert mint tökéleteset állítsunk oda a Krisztusban.« Csel. 20, 31 szerint emlékeztette az efezusi presbvterosokat, hogy három évig szüntelenül intett mindenkit. A tanítást és az intést Kol. 3, 16-ban együttemlííve teszi kötelességükké a kolossébelieknek, mégpedig ezúttal is a prédikálással szorosan összekapcsolva, akár Kol. 1, 28-ban. »Lakozzék bennetek a Krisztus beszéde gazdagon, minden bölcseséggel tanítván és intvén egymást....« (A textus receptus másképpen tagolja a mondatot, de l

v 28 is javallja a kritikai szerint való tagolást.) A maga intését világosan a szülői szeretetből folyó cselekedetnek mondja I. Kor. 4, 14-ben: »...mint szeretett gyermekeimet intelek benneteket«. A nevelést és az intést az Úrra vonatkoztatva egyenesen egymás mellett említi Ef. 6, 4-ben : ... neveljék az apák a gyermekeiket az Űr nevelésében és intésében. (Itt megtévesztő a Károlyifordítás: »az Úr tanítása és intése szerint«, mert ez úgy is érthető, hogy: a szerint kell nevelni a gyermekeket, ahogyan az Úr tanított és intett bennünket. Megközelíti az eredeti értelmet: az Úr nevelésével és intésével. De ez sem sejteti, hogy itt az Úrban való nevelésről van szó.) Kiket kell inteni? Tit. 3, 10 szerint az eretneket. II. Thessz. 3, 14 szerint azt, aki nem engedelmeskedik Pál beszédének. De I. Thessz. 5, 14 általánosságban a rendetlenkedőket mondja megintendőeknek. Sőt a már idézett helyek szerint voltaképpen minden keresztyén rászorul arra, hogy inhék. (V. ö. Csel. 20,31; Kol. 1, 28; 3* 16.) Küiek a tiszte az intés? Amint láttuk, Pál a maga tisztének tartotta, de. Timóteust és Titust ugyancsak kötelezte reá. Vájjon hát valami különleges tiszt volt az intő tiszt? Semmi alapunk sincs reá, hogy igennel feleljünk e kérdésre. Egyelőre legfeljebb azt mondhatnánk, hogy aki az evangéliomhirdetés tisztében állott, az az intésre is megbízásosai birt. Az idézett helyek legtöbbje összekapcsolja a prédikálást, tanítást és az intést. De Kol. 1, 28 és 3, 16 félremagyarázhatatlanul minden keresztyénnek tisztévé teszi az intést: intsétek a rendetleneket, intsétek egymást. Ef. 6, 4 szerint inteni kötelesek a szülők a gyermekeiket. Ehhez nem kell semmi különleges felhatalmazás, megbízás. Ez velejár azzal,