Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

5. »NEM BOCSÁTTATIK MEG.« Eddigi vizsgálatunkban is előkerült már a kérdés, hogy van-e olyan bün, amely »nem bocsáttatik meg*. Ez a szokásos kérdés váltakozik ezael : az igazán keresztyén ember követhet-e el olyan bűnt, amelyre nincs bocsánat? Vagy ezzel: Ha egy már megkeresztelkedett ember vétkezett, van-e számára bocsánat? Ezek a kérdések tanulmányunk tárgya szempontjából azért fontosak, mert ha azt feleljük rájuk, hogy van olyan fogható bűn, amely nem bocsáttatik meg, ill. ha ezt: ha egy keresztyén vétkezik, számára nincs már bocsánat, — akkor egyszerű levonnunk a következtetést: az egyház jó rendje megköveteli, hogy a megbocsáthatatlan bűnű ember ne tűressék meg az egyházban; ha még nincs megkeresztelve, ne kereszteltessék meg; ha már meg van, taszíttasssék ki az egyházból. Vizsgáljuk meg először a következő helyeket: Zsid. 6, 4—6; 10, 26; I. Ján. 5, 16—17, aztán ezt: Mt. 12, 31—32. Zsid. 6, 4—6: »Lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, és elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Isten Fiát, ék meggyalázzák őt.« Zsid. 10, 26: »Ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat.« 1 1. Ján. 5, 16k: »Ha valaki látja, hogy vétkezik a testvére, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és (az Isten )életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön .Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is.« Világos a következő: Az Üj-Testámentom tud bűn és bűn közti különbségről. Van halálos bűn, és van nem halálos bün. Van vétkezés, és van szándékos vétkezés. Van vétkezés a Szent Lélekben való részesülés előtt és az után. De ezeken a helyeken seholsem olvassuk, hogy nincs bocsánat erre vagy arra, ilyen vagy olyan bűnre. Az első helyen a levél írója azokhoz beszél, akik megvilágosíttattak. Nem szidja őket, hogy elestek, hanem óvja őket, hogy el ne essenek. Másokról sem beszél megnevezetten. Akinek kedve van e szóra, mondhatja úgy is, hogy elvi megállapítással van itt dolgunk. Csakhogy itt élő, személytől személyekhez szóló ige hangzik. Nem dogma. Intés, figyelmeztetés ez, hogy el ne bizakodjanak; ne reménykedjenek, hogy majd megtérnek újra; előre ne bízzanak a bocsánatban. A locus súlypontja az első szóban van : advnaton. Ez szófejtőleg azt jelenti: képtelenség, nincs rá képesség, nincs rá erő. Vagyis: nincs meg senkinek az az ereje, hogy tetszés szerint akkor térjen meg újra, amikor akar. Más kérdés azonban, hogy mi lehetetlenség az Istennek, mi az, amire nincs képessége, nincs ereje, nincs hatalma az Isten Lelkének. Ilyesmi pedig nincs. Luk. 18, 27: »Ami lehetetlen az embernél, lehetséges az Istennél.« A második helyen egyenesen szándékos vétkezésről van szó, nyilván arról, hogy valaki, egy keresztyén abban a tudatban követ el bűnt, hogy majd lesz rá úgy is bocsánat; ha neki magának nem is lesz ereje a megtérésre, lehetséges lesz az Istennél, hogy öt megtérítse; ne bizakodjanak el, hogy ők »megkegyelmezett« emberek, a megkegyelmezettség »állapotában« vannak.