Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.
DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.
való használatával, hogy a galáciaiak legyenek résen akkor is, amikor valaki az evangéliomhirdető ruhájában szól előttük. Leginkább talán ilyen fordítással közelítjük meg Pál mondanivalóját: »De még ha mi hirdetnénk vagy egy mennybéli angyal hirdetne is nektek evangéliomul más valamit azon kívül, amit mi hirdettünk nektek mint az evangéliomot, legyen anathema.« Tanulmányunk tárgya szempontjából azonban nem ezen a fordításon fordul meg e két hely jelentősége. Mind a két helyen voltaképpen az Űr Jézus Krisztus megtagadásáról van szó. Az egyik helyen általában az Ür iránti állásfoglalásról, a másik helyen a Krisztus evangéliomának prédikálásáról. Úr-e Jézus? Az Úr-e a Názáreti Jézus? Az Úr-e ő, az, akit szeretni kell a »szeresd a te Uradat Istenedet« parancsolat folytán? Az Úr-e ő, az, aki által egyedül van bűneink bocsánata, szabadulásunk, üdvösségünk, akiről a hír egyedül az igazi, szabadító »jóhír«? Nem arról van tehát itt szó v hogv ha ezt vagy azt nem teszed meg, ha erről vagy arról nem tudsz 1 lemondani, nem szereted Jézust. És nem is arrófl. van szó, hogy ilyen vagy olyan hiba esik a prédikáláson, hanem az evangéliom tartalmának a kicseréléséről. Mind a két helyen általánosságban ír az apostol, nem nevez meg személyeket, sőt Gal l-ben csak feltételesen beszél. Megnevezett személyekről tehát nem mondja, hogy legyenek anathemák, legyenek odavetve Isten megsemmisítő haragjának. Nyilvánvaló, hogy erős nyomatékot akart adni a szavának: Minden keresztyén szeresse az Urat! Nincs helye a keresztyének között olyannak, aki nem szereti az Urat ! És nem szabad tűrni, hogy vigasztaló, boldogító, üdvösséget ígérő, jó üzenetként hirdessen valaki valami mást, mint az apostol által is hirdetett tiszta evangéliomot! Ahhoz kétség sem fér, hogy Pál számára az anathema szó nem valami hangzatos szólam volt. Ezt valamennyire megérezték azok, akik lehették e szót az ú. n. egyházfegyelem műkifejezései közé. De ugyanakkor nem vették komolyan azt, hogy mennyire súlyos szó volt az ő szemében. Egyszer sem olvasunk arról, hogy akár ő maga, valakit megnevezve, kívánta volna: legyen anathema, akár másokat késztetett volna, hogy valakiről azt mondják: ez legyen anathema. Tehát vagy Pálnak volt laza erkölcsi felfogása s ezért nem anathemázott, vagy az utódoknak volt laza képzetük az anathemáról. Az utódok megpróbálkoztak azzal a megoldással, hogy nem alkalmazták az anathema szót személyekre, hanem csak tárgyakra, tanokra; egyes személyekkel kapcsolatban pedig akképpen használták, hogy az anathema jelentése tárgyszerű legyen; így mondták: anathema alá vetni valakit. Ennek felel meg a magyarban a tartózkodás ilyen szólástól: »meg van átkozva«, »ki van átkozva«, inkább elviselik ezt: »kiátkozással sújtották«, »átok alá van vetve«. Minthogy Pál mindkét helyen csak általánosságban, sőt az egyiken egy szörnyű képtelenség elképzelése kapcsán mondja: »legyen anathema«, ezért tisztára elméleti a kérdés, hogy lehet-e valaki, aki anathema, többé már nem anathema. Ha szorosan ragaszkodnánk a szó kifejtett jelentéséhez, akkor azt kellene felelnünk a kérdésre, hogy az lehetetlenség.
