Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

móteus vitézkedjék ama jó vitézséggel, tartsa meg a hitet és jó lelkiismeretet. A korintusiak nem lesznek hívebbek az által, hogy nincs közöttük az a parázna; nekik kell másképpen viselkedniök: a bűn miatti megkeseredniök, a tisztaság és igazság kovásztalanságában élniök, a gonosztól tartózkodniok. Timóteus sem lesz hívebb evangéliomhirdető az által, hogy két hűtlen embert nem int többé Pál, hanem hagyja, hogy gyötörtessenek a Sátántól. Szinte felesleges megállapítanunk, hogy itt, I. Tim. 1, 20-ban azán már igazán nincs szó menthetetlenségről, a bűn végleges, az üdvösséget örökre megsemmisítő, az evangéliom térítő és üdvözítő szavát véglegesen megakasztó megtartásáról. Ha nem volna Pálnak az a reménysége és az az imádsága, hogy Himenéus és Alexander hisz még majd a Krisztusban és tanít még majd tisztán, akkor nem adná át őket a Sátánnak gyötörtetésre. Ha pedig majd nem fogják káromolni az Istent, megtérnek bűnükből, lítsznek és a Krisztust fogják hirdetni, akkor elkövetkezik a bocsánat ideje. 4. ANATHEMA. A bűn megtartásának előbb vizsgált egyes eseteivel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a Sátánnak átadás kifejezésével mindössze kétszer találkozunk az Űj-Testámentomban. Feltételeztük, hogy az nem volt valamiféle terminus technicus Pál számára. Amikor most áttérünk az anathema vizsgálatára, ajánlatos mindjárt felvetnünk a kérdést, hogy vájjon az anathema szó nem volt-e hasonlóképpen egy esetlegesen használt jel az Űj-Testámentom nyelvében valaminek a kifejezésére. Az a szó kínálkozott valaminek a megértésére. Felfogásom szerint ilyen esetlegesen használt nyelvi jel volt, és nem má,s. Esetleges, bár történelmileg bizonyára megmagyarázható folyamat volt az, hogy a keresztyénség utóbb nem a Sátánnak való átadás, hanem az anathema kifejezést) tette terminus technicus-szá az ú. n. egyházfegyelem körében. Alighanem a LXX-beli előzmény, megalapozás adott előnyt az utóbbinak. Részletező vizsgálódás helyett utalok a Kittel-féle Szótárra (I. 356k). Ott elegendően tanulmányozhatjuk az anathema, anathéma, katathemá, anathematizó, katathematizó jelentésváltozatait és összefüggését. Számunkra, magyarok számára talán akkor tárul fel igazán a problematika, ha megfelelő szót keresünk a vizsgálatunk középpontjában álló anathema szóra. Átok? Nem jó, mert átkon az átkozás, megátkozás, elátkozás cselekvését, vagy azt a ^mondást, szólást értjük, amely által az elátkozás történik. De jelenti az átok s/ó azt az erőt is, amely rajta van a megátkozotton. Az anathema az Új-Testámentomban nem ezt jelenti, hanem az átkozás tárgyát. Átkozott? Megátkozott? Elátkozott? Ez kínálkozik az átok szó elutasítása után. És valóban, úgy látszik, nagyjából ez a jelentése a szónak az Üj-Testámentom néhány helyén. Csakhogy nem minden esetben. Luk. 21, 5-ben a szó anathéma változata »Istennek szentelt«-et jelent. Ez már is óvhat bennünket attól, hogy másutt tökéletesen megfelelőnek tartsuk a »megátkozott« szót. Ez ugyanis semmiképpen sem érezteti, hogy nem az Istentől elszakításról, hanem ellenkezően az; Istennek átadásról van szó. Az összefüggésből derül tehát ki, hogy Istennek áldozatképpen odaszentelésről, vagy pedig Isten haragjának kiszolgáltatásról. Mind a kettőt értheti a magyar az »Istennek szánt«