Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

ban ennyi is elég Mi. 18, 17 értéséhez. Az ekklészia itt — az eddigi vizsgálat helyessége esetén — nem valami testületet jelent, legkevésbbé valami hatóságot, hanem jelenti az aktuális, az eseiröl-esetre hívott, gyűjtött gyülekezetet. Ez szükségképpen helyi gyülekezet, de mégsem abban az értelemben, hogy az ugyanabban a községben lakó keresztyének öszszessége. Mindennek a helyes értése azon fordul meg, hogy tudunk-e szabadulni az ekklésziával kapcsolatban emberi értelmünknek abból a gyarlóságából, hogy az életet, a mozgást, a cselekvést, a folytonos valósulást létként, testként, állapotként, kész valóságként akarjuk felfogni; szinte fizikai képletben akarjuk rögzíteni — azt, ami percrőlpercre valósul Isten csodálatos munkájából. Most már aztán visszatérhetünk az előbbi gondolatmenetünk végéhez: Mi legyen hát az ekklészia magatartása az olyan iránt, aki a feddés ismétlődésekor reá sem hallgat? Állapítsuk meg, hogy a rendelés erről közvetlenül nem szól. Egyszerűen exegetikai rövidzárlat azt mondani, hogy Jézus a 17. versben az ekklésziából mint a keresztyének testületéből való kirekesztést rendelte. De kétséges, hogy beszélhetünk-e akár csak az aktuális gyülekezetből való ténykedéses kirekesztésről is. Hiszen a feddő eljárás leírása feltételezi, hogy a vétkes testvér jelenvan az ekklésziá'ban. Viszont az is kétségtelen, hogy valamiben meg kell nyilvánulnia annak a rendelésnek, hogy a feddő testvér számára legyen a feddésre nem hallgató testvér olyan, mint a pogány és a vámszedő A korábbi vizsgálatból kiviláglott, hogy ez az/t jelenti: az ilyen testvér rászorul az evangéliom újonnan való hallására. Már ezért sem képzelhető, hogy a vétkest éppen abból rekesatik ki, amire neki nélkülözhetetlenül szüksége van, nevezetesen az evangéliom hallgatásából. Ha te* hát a vétkes testvér úgy tekintendő is, mint »bűnös«, akkor sem az a rendelés felőle, hogy rekesztessék ki az ekklésziából mint az evangéliomhallgató keresztyének közösségéből. Ellenben igenis tételezhet•— jük, hogy az ilyen testvér, ha egyáltalában testvérnek nevezhető, nem reszesül az imádkozó és az ú^vacsorai közösségben. A 20. versben olyanok imádkozó közösségéről van szó, akik Jézus nevében gyűlnek egybe. I. Kor. 11, 29 szerint pedig PáS apostol arra hívja fel az ekklésziát, hogy ne részesüljön az úrvacsorában az, aki nem. becsüli meg az Ür testét. Az Űr testét az nem becsüli meg, aki nem hiszi, hogy az őéretre töretett meg a kereszten. Viszont tehát az becsüli meg, aki hivő bűnös. Mt. 18, 17-ből is nyilvánvaló, hogy a megnyerésnek nem a vétek az akadálya, hanem az, hogy a vétkes testvér nem vallja magát bűnösnek a megfeddett vétek tekintetében; mintha azt mondaná a megfeddett testvér: arra a cselekedetre nézve, amely felől megfeddettek engem, nincs szükségem Jézus érdemére, az a cselekedetem igaz cselekedőt. Az ilyen legalább is arra a cselekedetre nézve nem hitből él, más szóval: haszon, érték nélkül valónak tekinti Jézus testét. Tehát az ilyen a feddő testvér számára olyan lesz ezentúl, mint a nem hívő bűnös. Szinte azt mondhatnánk végeredményül, hogy a magától, a maga cselekedetéből igaz embernek nincs teljes közössége azokkal, akik egyedül Jézus nevében gyűlnek össze, akik bűneik bocsánatára eszik és isszák az Úr testét és vérét. Mindezért az egyházból való -kirekesztésről nemcsak azért nem lehet beszélni Mt. 18, 17 alapján, mert az összefüggés szerint legfel-