Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

vérrel, mint Jézus egyik követője Jézus másik követőjével, most már beszélj vele úgy, mint Jézus küldöttje a Jézushoz térésre szorulóval. Üjra más szóval: eddig az volt a tiszted, hogy dorgáld meg a testvéredet, mert ez vagy az a cselekedete nem »jócselekedet«, tehát min.tegy figyelmeztesd arra, hogy ez vagy az a cselekedete nem a|z Isten, gyermeke új életének a gyümölcse; most majd az lesz a tiszted, hogy hirdesd néki az evangéliomot, indítsd arra, hogy higgyen abban, akit Isten elküldött az ő megtartására. Látjuk, hogy a feddő testvér tiszte a harmadik sikertelenség után megváltozik, a feddés helyett megtérésre szólító evangéliomhirdetés lesz o feladata. Szükséges, hogy itt mindjárt kiküszöböljük azt a gyakori félreértést, hogy a megtérés valami ismétlődhetetlen fordulat az ember életében. Ha az volna, akkor a következő két magyarázattal menthetnénk meg a vizsgált rendelést. Az egyik magyarázat szerint az, aki feddésre szorult, voltaképpen nem is volt megtért ember, csak látszólag volt testvér, vagyis képmutató volt; csak ezután válik cl, hogy megtér-e, vagy sem. A másik magyarázat szerint megtért ember volt az, akit megfeddettek, de az által, hogy nem hallgatott a feddésre, kiesett a megtértség állapotából, és többé abba vissza nem kerülhet. Mind a két magyarázat szerint a megtérés, az evangéliom hittel hallgatása, a Jézushoz szegődés csak egyetlenegyszer lehetséges. Egyelőre állapítsuk meg azt, hogy Mt. 18, 15kk egyik magyarázatnak sem adnak alapot. Szükséges azt is világosan látnunk, hogy Jézus sem azt nem mondja: »pogánnyá és vámszedővé lesz«, sem azt nem: ^tedd őt pogánnyá és vámszedővé«, hanem azt, hogy: »legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő.« Jézus rendelésének a tárgya tehát nem a megfeddett testvér, hanem a feddő testvér. Arról beszél Jézus, hogy mi az ő tanítványának a tennivalója olyankor, amikor vétkezik az ő' másik tanítványa. De jóllehet az egyes feddő testvér a rendelés tárgya, mégis kell vizsgálnunk az ekklészia köteles magatartását a vétkes, illeve a feddésre nem hallgató testvér iránt. Mi legyen az? Két úton is eljutunk e kérdéshez. Az egyik ez: egy testvér vétke minden testvér ügye, következésképpen, ha a feddő testvér számára olyan lesz a feddésre nem hallgató testvér, mint a pogány és a vámszedő, akkor végül is minden testvér számára olyan lesz. Az ekklésziabeli feddést úgy kell értelmeznünk, hogy minden testvér megfeddi a vétkes testvért. Ezen az uton csak akkor nem kell végighaladnunk, ha Jézus arra az esetre korlátozza a feddés kötelességét, hogy »ellenem« vétkezik a testvér. De láttuk, hogy Jézus tanítványai között a bűn mélysége iránti érzéketlenség lcnno azt mondani, hogy ez vagy az a bűn csak egyik vagy másik testvéremnek az ügye. A másik út, amelyen eljutunk a felvetett kérdéshez, ez: a megfeddett testvér nem hallgat az ekklésziára, itt tehát közvetlenül érdekelve van az ekklészia. De mi hát az az ekklészia? A szövegfordítással kapcsolatban már utaltam az értelmezés nehézségére. Igen messze kanyarodnánk tanulmányunk tárgyától, ha töviről-hegyire vizsgálnánk az ekklészia újtestámentomi fogalmát. Utalok egy svéd theologusnak, Linton Olofnak nagyszerű munkájára. Uppsalában 1932-ben jelent meg német nyelven: Das Problem der Urkirche in der neueren Forschung. Az azelőtti félévszázad