Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

BOTTA ISTVÁN: Wichern.

ez nagyjából megfelel is a valóságnak, mégis azt kell mondani, hogy Wiehern túljutott ezeken az új pietistákon is és iL már más vizeken evezett. A régi pietizmusról erre az új pietizmusra való átmenetet az az ébredési mozgalom képezi, mely a szabadságharc idején kezdődött és a XIX .század első felén túl ás eltartott. Ez a mozgalom váltotta le nem sokkal Spener és Francke halála után a pietizmust, s ez már nem az orthodoxia, hanem a racionalizmus reakciója volt. Az úttörői között elsősorban meg kell említeni Schleiermachert, ki a megvetett vallást ismét királyi helyére emelte. Idetartozik Klaus Harms, Tholuck, a hallei professzor, Hofacker, Blumhardt, Löhe, Gossner, Hehnhöfer, Knack, Louis Harms, Büchsei... Ez a mozgalom a régi pietizmustól főleg egyházi beállítottságával különbözött. Vezetői majdnem mind az evangélikus Landeskirche vezetői voltak, melynek fejlődése mindinkább a hitvalló egyházzá válás felé tartott. Ha a nagyhatalom, mellyel az új pietizmus szembeszállott, a racionalizmus volt, Wichern abban tért el tőlük, hogy ő már egy új, mási hatalom ellen harcolt, s ez a szekularizáció, a modern pogányság. A veszélyesebb ez volt, hiszen ez a tömegkeresztyénség között helyezkedett el, közöttük hódított és munkálkodott. Ennek észrevételére kellett az élesebb szem és Wichern éles szemmel vette észre a halotti for-' mákban kimerülő államegyház tarthatatlanságát és elégtelenségét. Ezzel szemben követelte, mint a föntiekből is kitűnt', az egész népet átfogói népi missziót írásban, szóban, modern sajtóban, utcai prédikációkban, a szeretet mentő cselekedeteiben. Követelte a »laikus erők« mozgós;-tását, az egyetemes papság« megvalósítását, a gyülekezetgondozást t s a cselekvő keresztyénséget. Érintkezik a pietizmussal, de angolszász hatásokat is feldolgoz magába^ és ezek mindjobban erősödnek benne. Korából messze kinőtt és olyan utakat mutatott, melyek még ma sem záródtak le. Botta István. 1