Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

BOTTA ISTVÁN: Wichern.

tak, de nem vezetett a megoldás felé ,sem .Másodrendű út volt. A politikai út ellen új és másféle politikai út, ha egyházpolitikai is. A látó ember közöttük Wichern volt. Ő a saját meglátott útját így foglalja össze előadásaiban: »Charismákat kell ébreszteni... Ezt pedig csupán egy egyházi alkotmány nem teremtheti meg, hanem szükségesek ehhez egyéb erők a családban, az iskolában és egyházban. Elsősorban nem holmi tapasztalatok beállításáról van szó, hanem a személyes hitélet felébresztéséről. Ahol ez elevenné vált, ott minden egyéb megtalálja a maga helyét. Isten igéjében és rendeléseiben (Ordnung) annyira gazdag egyházunknak egy hiánya van: ezek alkalmazása, vagyis a közösségek szűkebb módon való ápolása és gondozása. Miután ez nemi történik meg, a gyülekezetben sok az elégedetlenség és az egyháziakban való elégtelenség... Egy a célhoz vezető út: a hivatalnak az eleven egyháztagok elébe kell jönnie... Ezekben az elemekben az egyháa sajátságos ereje és egészsége rejlik s ezeknek hivatása a tanítás és igehirdetés, valamint a szeretet életének és munkájának ápolása. Ezlenne a hivatal hivatása, ha olyan lenne, amilyennek lennie kell.« (Vorträge 246. o.) Wichernt meglátása nem hagyta nyugodni. Kitartó ragaszkodással igyekezett felvétetni a »belmissziót« a tárgyalási pontok közé .Lehetetlen nem gondolni a Denkschrift bevezető soraira, mely arról tanúskodik, hogy helyes meglátásának teljes tudatában volt : »a Krisztus megjelenésének a tényén alapuló és az új krisztusi világrendben áthatóan ismétlődő törvény az, mely a Megváltó életén alapul és világosságában a világról való lemondás menetét követi — az élet a halálból, a feltámadás az enyészetből. — A régi vége az új legpompásabb kezdete, mini ahogyan a tavasz a kemény tél után a termékeny nyár hírnöke s vele vad viharokból emelkedünk ki. Ez a csírázás és az új életnek ezi a halk hirdetése a halódó régi közepette sokak szeme előtt folyik le, egyeseket azonban az üzlet és hajózás munkáinak bonyodalmai akadályoznak abban, hogy az olyan jelentéktelenül elrejtett dolgokra figyeljenek, mások \iszont azt a szemléletet, mely egyedül veheti észre a csírázó jövendőt, oly kevéssé gyakorolják. Az evangéliumi keresztyénség sok hel\én származnak ebből a gondolkodásból és az abból eredő reménységekből s imádságokból mély fájdalmak és égő sebek, melyek az elmúlt évben a hazát s az egyházat sújtották. Amikor a vad orkán és vulkanikus remegés Európát kezdte rázni és Németországot is a forradalom tengerébe sodorta s ragály, lázadás és háború hirdette Isten ítéletét, a várakozók Isten országában új, jobb korszak szülőfájásait látták. Amikor a mély erkölcsi züllés, a végnélküli elidegenedés és a kiterjedt evangéliumtól való távolság az ijesztés számos alakjábaní nyilvánvalóvá lett és mégiscsak kevesen ismerték fel a tulajdonképpeni ellenséget, mely már oly régen aláaknázta a szilárd talajt, a keresztyénség mélyen alapozott ölén már régen nőtt egy hatalom, mely az előretörő betegségei csírájában felismerte és baltáját is gyökerére tette. Ezek a gyökerek a nyilvános és privát, egyházi és áHami, társadalmi és társas élet minden területén, minden osztályban és nemzetben elágaztak. De ezeknek csavarodásait a gyógyulást nyújtó kezek már mindenütt nyomon követték... Ennek az elrejtett, lassanként felnövő keresztyén megmentő igyekezetnek összessége számunkra a belmisszió. Ami-