Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

Vizsgálódásunk kezdetén elvégre még azt sem tudhatjuk, hogy az ÜjTestámentomban olvasunk-e majd valóban az »egyházfegyelem«-ről a mai átlagos értelemben. Eleve való állásfoglalás lenne az is, hogyha ezt kérdeznénk: mi az Isten igéje az Új-Testámentomban az egyházfegyelemről, vagy ha ezt: milyen volt az egyházfegyelem az egyház legelső idejében az Űj-Testámentom tanúsága szerint. A kérdezés első esetében eleve tételeznénk, hogy az egyházfegyelemről van kinyilatkoztatása az Istennek, következésképpen: az egyházfegyelem a hit tárgya. A kérdezés második esetébea eleve történelmi beállítottságot kapna az érdeklődésünk, s a remélt felelet csak abban az esetben válnék számunkra normává, ha azt vallanók, hogy az egyház újtestámentomi történelme számunkra az isteni kinyilatkoztatás érvényével bir. Megvilágítom néhány példával a vizsgálódásban vállalt táglelkűség szükségességét. Amint már erre céloztam is, a fegyelem szavához ragaszkodva, akár be is fejezhetnénk tanulmányunkat. Az egyházfegyelemnek, egyházi fegyelemnek megfelelő görög szóval ugyanis nem találkozunk az Űj-Testámentomban. De nem sokra jutnánk a kirekesztés (a magyar észjárással ellenkező közkeletű szóval: kiközösítés) szóval sem,' még a locus classicus, a Alt 18, 15—20 is kikerülhetné a figyelmünket. Viszonylag nagy anyagot kapnánk az intés, feddés szavak révén, de viszont akkor kutatásunk körén kívül rekedne az anathéma. Látszólag megtaláljuk a dolog nyitját, ha a kulcsok hatalmáról szóló helyekkel kezdjük az egyházfegyelem bibliai alapjának a tanulmányozását, de ennél az eljárásnál ajánlatos tudnunk, hogy alighanem a XVII. századi lutheránus orthodoxiát követik tudatosan vagy öntudatlanul azok, akik a kulcsok hatalmát azonosítják az egyházfegyelemmel. Az ilyeneknek kevés az egyházfegyelem újtestámentombeli tanulmányozása, ha nem Mt. 18, 18 és Ján. 20,23 van a középpontban, viszont szinte felesleges, hogy másra is kiterjedjen. Mindebből azonban mindjárt az is következik, hogy táglelkűségünkkel egyszerre tudatosan igénytelennek is kell lennünk vizsgálódásunkban, éppen azért, mert sokféle igényt igyekszünk kielégíteni. Előre le kell mondanunk a teljesség és véglegesség igényéről. Nemcsak azért, mert folyton jelentheti valaki annak a szükségét, hogy még ez a hely is,az a hely is megvizsgáltassék, hanem azért is, mert az úgynevezett egyházfegyelem felől való további theologiai munkánk, nevezetesen a hitvallásaink szerinti egyházfegyelem vizsgálata, az úgynevezett egyházfegyelem történetének kutatása, az egyházfegyelem megvalósulásának, illetőleg megvalósításának a megállapítása újra meg újra ösztönözni fog bennünket, hogy tovább tanulmányozzuk az egyházfegyelmet az ÚjTestámentomban. A theologiára is áll az az igazság, hogy »nincs végleges tudomány, hanem csak folytonosan fejlődő tudomány van.« 2. MÁTÉ 18, 15—18. •»Ha vétkezik testvéred, fedd meg négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szavára álljon mindendolog. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg az ekklésziának. Ha az ekklésziára sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a pogány és a <vám~