Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

maga után vonssza a test bűnhődését; ne imádkozzunk érette, hogy, ne szenvedjen testében a bűne miatt; ne kérjük az Istent, hogy mentse őt meg bűnének a testre nézve gonosz következményétől. (V. ö. II. Kor. 12,7). Az a feltevésem, hogy 1. Kor. 5, 5 értelmét Ján. 17, 15-ön és I. Ján. 5, 16b-en keresztül közelítjük meg. Jézus imádsága nyomán tisztük a keresztyéneknek, hogy imádkozzanak egymásért; őrizze meg őket az Isten a gonosztól. De ne könyörögjenek azért a keresztyén társukért, akinek halálra való bűne van. Minthogy azonban ez csak feltevésem, megismétlem azt a véleményemet, hogy közvetlenül nem állapítható meg Pál szavaiból valamilyen eljárási mód, amely szerint »hibátlanul« »adhatnánk át mi is valakit a Sátánnak. Utalok Schlatterra. Bár más gondolatmenet után, de ezt írja e versek magyarázatának végén: »Késiőbb némelyek megpróbálták, hogy ismételjék (Pál) átkát és átadjanak másokat a Sátánnak; de eközben nem volt az a hitük, amely az apostol hite volt, hanem maguk tele voltak haraggal és keserűséggel.« Számot kell még vetnünk azzal a gyakori értelmezéssel, hogy Pál itt példát adott az egyházból való kirekesztésre .Ennél az értelmezésnél is megint circulus vitiosusba jutunk. Az esetből képzetet alkotunk magunkban az egyházból való kirekesztésről, aztán tovább haladunk és visszatérünk büszkén az esethez, hogy íme itt van reá Pál példája. Az a tétel tehát, hogy példát adott F^l ezzel az eljárásával az egyházból való kirekesztésre, a szerint igaz, hogy mit értünk az egyházból való kirekesztésen. Annyit mindenkinek el kell ismernie, hogy az egyháziból való kirekesztés fogalmát kívülről visszük bele I. Kor. 5 magyarázatába. Az egyházból való kirekesztés ilyen vagy olyan tartalmú forgalmának az alkalmazása feltételezné, hogy Pál szemében az egyház a keresztyéneknek valamilyen státusa, állománya, lajstromozott társasága. Valóban van szó I. Kor. 5-ben valamiféle társaságról, az egymással társaságilag, ahogyan a közelmúltban mondták: társadalmilag érintkezők, együtt étkezők társaságáról; ebből valóban el kell távolítani azt, aki testvér létére parázna, csaló, bálványimádó. De ugyanakkor különbséget tesz Pál a belülállók és kívülállók között. S éppen nem azt mondja, hogy az, aki testvér létére parázna stb., a kívülállók közé kerül. A legfeltűnőbb pedig az, hogy így beszél a keresztyének társalkodási társaságából kivetendőkről :»aki testvér létére«, pontosabban: »aki testvér nevet visel«, »valaki, aki testvérnek neveztetik«, »egy névleges testvér« (tis adelphos onomazomenos). Ebből ugyan nem lehet arra gondolni, hogy Pál szerint testvér maradi a parázna stb., sőt inkább arra kell gondolnunk, hogy Pál szerint az ilyen csupáncsak nevezetre testvér. De viszont a testvér nevet mégsem vonja meg tőle. (J. Kor. 5-re tehát semmiképpen sem lehel alapoznunk afféle rendtartást, hogy az ilyen meg ilyen biinös törlendő a testvérek névsorából. De ha el kell is hárítanunk azt az olcsó megoldást, hogy I. Kor. 5-öt az átlagos értelmű kirekesztés mintaesetének vegyük, akkor is megállapíthatunk annyit, hogy fogható esete van itt a testvérek ekklésziájából, evangéliomhirdető, inuídkozó, úrvacsorai közösségéből, sőt, egy ma közkeletű műszóval élve, »imaközösségéből« való kiejtésnek, ill. kiesésnek. Hogy kiejtésnek-e, vagy kiesésnek, ezt a szövegből meg nem állapíthatjuk, legalább is nem az úrvacsorai közösségre vonatkozóan. A testvé

(rekért való könyörgés közösségéből világosan kiejtik a paráznát, már