Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.

DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.

szentségtelen is s ezért ló kell iktatni homiletikai szokásaink közül. Az alternatívák kiiktatásával valami ür marad egyházi beszédeinkben. Ezért helyette valami pótlást kell adni, ami jobb, mint a kihagyásra és rossznak itélt rész,. így nz egyházi beszéd utolsó ötödik részének tartalma csak a lelkesedés és a lelkesítés lehet. A megtárgyalt és megmagyarázott textus még tartogatja azt a lehetőséget, hogy a gyülekezet és az igehirdető a hallottak és befogadottak nyomán megindul és érzéseivel, szívével, értelmével igent mond arra, amit mond és amit hallott. Itt van helye annak, hogy a» textus inspirációja alatt az egész gyülekezet Isten ¥elé forduljon és lelkesedéssel hódoljon neki. Ez a tiszteletadás, hódoló magasztalás realizálható. Az igehirdető az utolsó résznél maradék szellem'i és fizikai erőit összegyűjtve a rajongás extázisaiba emelkedik fel s olyan földfeletti elragadtatottság bizonyosságával és hangjával beszél, hogy ezzel éppúgy felemeli a gyülekezetet, mint a hatalmas repülőgépmotorok a többtonnás repülőerő döket. Miért ne lehetne a legnehezebbet, magát az embert felemelni? Az Ige és a Szent magasságaiba. A Deus revelatus felé közeliti az igehirdető a hallgatóságát s a Szentséges ismeretlen, misztikus fenségességét eleveníti .meg. Az tud ilyen részt beiktatni igehirdetésébe, ald a jövendőmondó könyvek szellemében otthonos s magáévá tette R. Ottó: Das Heilige című művének gondolatait. Ezek ismerete nélkül minden más próbálkozás sikertelen marad. Ebben a beállításban ez a rész adja meg a szószéki igehirdetés ünnepélyességét is. Az igehirdető a szószéki tevékenység eme legma gasabb pontján az örökkévalóság bűvöletéből néz reá gyülekezetére s egész lénye és magatartása azt fejezne ki : Ott legyen a gyülekezet is, ahol én vagyok. Érzékeltetni kell a gyülekezettel, hogy keresztyéninek, egyháziasnak lenni és magát Isten kiválasztott gyermekének tudni az igazi summum bonum ezen a földön. Ez a rész győzi meg'a hallgatóságot arról, hogy van boldog örökkévalóság, amelynek polgárai és tagjai a gyülekezet. Csúcspont ez a rész fizért, mert az igehirdetőt a; szent tűz és lángja ereje hajtja. A gyülekezet pedig hajlandó megérteni, hogy az igehirdető kész elégni azért, ami lelkesíti őt és a gyülekezet szívesen melegszik ennek a tűznek a lángjánál. A fellelkesítő rész úgv szerkesztendő meg, hogy bár pillanatnyi hatásokra épül fel, az igehirdetésnek mégis legjobban kidolgozott része legyen. Sohasem lehet túlméretezett, hangjában, szavaiban és effektusaiban teljesen igaz és őszinte kell legyen. Az evangélizátgroknak nagyon fekszik ez a rész. Látszólag kevésbé az igehirdetőknek. Megítélésünk szerint az evangélizátorok rendszerint túlfeszítik a húrt és szívesen tépik szét az amúgy is túlfeszített idegeket. Az igehirdetők a gyülekezettel szemben érzett felelősségük miatt szelídebb igényűek és szerényebb célkitűzéseik vannak. Náluk ez a rósz sem nem drámai kifejlés,' sem nem tragikus borzalmak rajza, hanem békés apotheozis és annak boldog örömmel hallgatott lelki szavai. A gyülekezet szívesen kell hallgassa a lelkesítő szavakat, mert felemeltetik a lélek életének magasabb régióiba fs c részben győződik meg arról, hogy semmiféle más beszéd nem tudja úgy táplálni és' épi-