Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.

DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.

meg is örökítünk. Ezt a rögtönzést is egy orgonista végezte el az 1944„ évi német megszállás első perceiben egy a rádió által még közvetített ünnepi, nemzeti istentiszteleten. Az akkor érthetően nagyon megrökönyödött nemzet számára az improvizált postludium a Himnusz és Szózat tételeit szólaltatta meg fájdalmas tónusú keserves sóhajtásokban. Egy érző ember bátorsága volt ez, mely enyhítette egy gyülekezet vagy talán a nemzet nagy részének szomorúságát. Veszélyes játék volt, de tökéletes művészet is, talán azért sikerült ilyen jól. A szószék azonban nem az a hely, ahol a kísérletezések és kísértések adta lehetőségeket fel lehetne használni. Éppen azért kell készülni és dolgozni az igehirdetőnek, hogy mindennemű rögtönzés egyszersmindenkorra lehetetlenné váljék. Pont akkor, amikor a cella falain a betűk, a beszédek, a hangok izzani kezdenek és perzselik az igehirdető agyát és szívét s már megvált a 'megválasztott motto a beszédhez, az igehirdető meditációjának két mondata rögtön szólaljon meg: mit szól mindezekhez Jézus Krisztus? Mit javali a kommentár? A második mondatot komolyan kell venni az igehirdetőnek minden időben. Főként azért, mert a nagyon régi vagy újabb komoly, tudományos vagy népszerűsítő és azért mégis felvilágosító vezető mindig lehűti a robbanni készülő agyat. A lassú és figyelmes tanulás, görög És héber szavak feltünedezése az írást messzi és közeli távlatra egyszerre állítja bé s belesúgja az igehirdető fülébe: csak az írás időálló és'idők

1 felett álló. Menekülés a könyvek közé : ez a készülök és a dolgozom titka. S itt jön azután a nagy mementó. Nem idézzük az elközönségesített banalitást: mutasd meg a könyveidet stb'., d,e a szolga könyvtárának minden egyes darabja a vételnél, az elolvasásnál komoly mérlegelés tárgya kell legyen. Csak a lelkésznek van meg egyedül az a joga^ hogy könyveket égessen el. A hazug és a gonosz könyveket. Ezzel a joggal' minden lelkésznek élnie kell. Az állandó használatra méltónak tartott könyvek örök segítő eszközök. Nincs olyan könyv, tudományos vagy népszerű, regény, vers, színdarab, folyóirat vagy napilap, melynek olvasása anyag ne volna az igehirdetéshez. A méhecske gyűjtése elenyésző kicsiny a lelkész gyűjtögetéséhez képest. Amilyen vakmerő az evangéliumi egyház akkor, amikor a beszéd jogát megadja az elhívottaknak és a megválasztottaknak némi támaszpontok alapján, még vakmerőbb sok fiatal Timotheus és sok aggas-, tván korba hajló lelkész akkor, amikor elegendő vagy hiányos tanulás nélkül a beszédre vállalkozik. Minden egyes beszédre egy egész életen át kell készülni s azért, hogy valaki beszéljen és beszélni tudjon, állandóan dolgozni kell. Mások beszédeinek elmondásához, átfordításához nem kell munka csak tolvaj lelkiismeret. A készülés és dolgozás két külön dolog. El lehet készühii egy beszédre egy nap, vagy egy ÓTa alatt lis. De ez olyan beszéd is lesz, ha még olyan sikere is volt. Felületen mozog az az igehirdető, aki rend-, szeresen, de mindig csak így készül. A dolgozó igehirdetők alkotásait lassan szokja meg a gyülekezet. Sokáig nem érti meg és hosszú tdőn át nem ért egyet a halottakkal. De az, aki állandóan dolgozik, nemcsak