Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.

DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.

mentesített, seramiféle többség és semmiféle kisebbség számára nem sajátítható ki. Mindenki számára és mindenkinek ingyen tulajdona lehet ez a beszéd. A beszéd a gyülekezet életében az egyedüli látható és hallható esemény, mert minden során érzik a felelősség, csak az egyház szava lehet az. Ezért, ha a szolga kiváló liturgus vagy nagyszerű evangélizátor, vagy a cura pastorális mestere is egyébként s nem a fenti feltételek szerint beszél, szolgálata olyan, mintha néma ember beszélne. Ha a szolga a

; felülről való, a gyülekezetnek szóló kívánságokat szólaltatja meg, ez a funkciója éppen a beszéd által örökértékű tevékenység. A gyülekezetben nő vagy csökken a ezószék beszédének tisztelete. Az ember mindig mást akar e tekintetben, mint a szolga. De korunkban minden remény megvan arra, hogy az egyházi beszéd hatalma mind nagyobb lesz, fölébe kerekedik a Sátánnak és a világ minden beszédének. Főként azért, mert az egyház arculatán kezd elmúlni minden sömörgőzés, a válságból válságba való állapot elmulóban van, az egyházi beszédre való vigyázás imádságban és szent vágyakozásban magasztosodik fel mindenki előtt és nagy öröm szándékai forrósodnak fel minden emberi szívben csak azért, hogy a szószéki beszéd nagy meglepetései a világot megmentő és átformáló hatásai kiteljesüljenek a jelenben és a jövőben. 2. Készülök, vagv dolgozom? A szolga láthatatlan cellája méreteiben nem kicsiny, noha zárt. A cella határfalainak neve: temető, kórház, börtön. Szegényes dolgozó szoba. De akármilyen szűk ez a cella, arra elég nagy, Tiogy a iszolgaj benne készüljön, vagy dolgozzék. A készülésre és a dolgozásra való idő is rendkívülien alkalmas. Bár semmiképpen sem idegmegnyugtató, de egyházi szolga számára a legideálisabb. Mert a lelkész cellájának falai akár hallgatnak, akár beszélnek, tömik anyaggal az igehirdetőt. Az az eleven, lüktető, szellemi, annyagi, gondolkodási és újjáépítési vonalon észlelhető nagy versengés és küzdelemre való felkészülés és készség, amely szemünk előtt játszódik le, szinte kényszerítik az igehirdetőt erre: láss, ballj és beszélje Az élmények, impressziók, meglátások, rejtelmek, álmok ma mindenütt életrekelőben vannak s ma a gyülekezet is nagyon jól tudja azt, hogy nincs igehirdető, akinek ne lenne mondanivalója. S mert valóban nem témaszegény az igehirdetésben forgolódó szolga, nem utolsó sorban arról van csupán szó, hogy mértéket tudjon tartani, rendszert felállítani abban a bizonyos mértékig kaotikus anyagban, amit értelme és érzelmi világa összegyűjt a mai eseményekből. Semmit sem kell feljegyeznie, mert ez az anyag nem yész el, sőt állandóan szemei elé kényszerül. Itt következik az adatgyűjtő igehirdető számára a nagy kísértés. Megkísértetik az idő, az alkalmak és tapasztalatok által s a gyülekezetszerű igehirdetés íratlan szabályai azt diktálnák: mondd el, amit szived és lelked nem bír el. Beszéld ki magad. Van nagyszerű itémád, csak éppen egy jelszószerű ige kell hozzá. De az igehirdető sohasem lehet sem lobbanékony, sem robbanékony s mindenfajta rögtönzésnek ellene kell mondjon. Az utolsó tíz év történetében csak egy sikeres rögtönzésre emlékezünk, amit a példa okából