Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.
DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.
\ elük a szép és tiszta életet — szelíd beszéddel. Jézus Krisztus >az. elesett emberek számára tartogatta legmelegebb nézését és legszeb'debb mosolyát. Lehetetlen, hogy az igehirdetésben az ligehirdető ezen a téren egyházának Urál ne akarná követni. A süllyedő világ csak az egyház 'hajójában talál biztos menedéket, mert ez az. egyház nem exclusiv hely, hangsúlyozni kell, hogy ott minden tisztességes ember számára van hely. A bűneiktől megszabadított, erkölcsileg újjáépült emberek erősítik az egyházat. Nyugodttá teszik az ország életét. Boldoggá teszik a családi közösségeket. Bizakodóvá teszik a chaoszban tévelygő lelkeket. Lehetetlen, hogy az igehirdetés elmulasztani merné az itt adódó lehetőségeket. S mert erre ma alkalom adatik, az egyházi beszéd harmadik' fejezetének szakszerű kidolgozása olyan új vonással gazdagítja magát az egyházi beszédet, amelynek a vonzó hatása nemcsak eredményes, hanem egyben ma még kiszámíthatatlan. 8. A textus ' quietivumai. A beszéd három első része a gyülekezetet lefoglalta s a hívek -az igehirdetés anyagában olyan meglátásokat nyertek, amelyekkel viaskodtak, elfogadtak vagy elutasítottak. A negyedik rész feladata a prédikációt hallgató gyülekezet megnyugtatása. Minden igehirdetőnek tudnia kell azt, hogy csak az az igehirdetés és c&ak az a megfelelő: egyházi beszéd, amelynek meghallgatása után egyetlen egy hallgató sem távozik Istennek házából elégedetlenül és kielégítetlenül. A gyülekezet joggal várja a vigasztalást az igétől, az igehirdetéstől és az igehirdetőtől. Ez azért <nem nehéz és megoldhatatlan feladat, mert elsősorban az írásnak minden szava inkább derűlátás, mint borúlátást kelt. És minden írást hallgató gyülekezet a sötét prófétálások; esetében is reménykedésekkel van tele. A magyar protestantizmus tömegei és személyei átélték Luther egyik -mondásának teljes igazságát: Amikor Isten rombol, ugyanakkor épít. Csak a megvigasztalt és optimista ember lehet újjáépítő és újjáépítendő. A gondokban, szenvedésben, nélkülözésben, megítéltetésben, leértékelésben élt és élő gyülekezeti tagok, esetleg az egyház egésze a templom áhítatos csendjében 1 várja azokat a mondatokat, amelyek személy szerint is és teljes egészük szerint is nekik szólnak és felemelik őket. Ebben .ai részben szükségeltetik az igehirdető lelkipásztori bölcseségével párosult gyülekezet-ismerete. Az igehirdető anélkül, hogy híveinek ablakán naponként betekintene és vénasszonyos hírek által befolyásoltatna, állandóan kell tudja azt, hogy gyülekezetében hányan gyászolnak, kik sírnak, az árvák és az özvegyek hol és mennyire éheznek, kik és mennyire nélkülözik a gyülekezet 'és egyéb közösségek szeretetét, hányan alusznak kemény földön és kik mossák meg éjszakánként nappal felveendő egyetlen ingüket. Ma a gyülekezetben jobbára megvígasztalásra váró hívek vannak, akik kívánják a quietivumokat. Egyénenként, de személytelenül várják a vigasztalást. Az imádság hangjában is, de kifejezetten magában az egyházi beszédben, azaz az igehirdetésben. A beszéd negyedik szakaszában a lelkész melegszívű, megértő, simogató szóval fordul a személyenként ismert gyülekezethez s úgy, hogy senki el ne találja és meg ne fejthesse, az egyes bajokat ;és 'nehézsé-
