Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.

DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.

Ellene mond-e a textus a világnak? Isten tulajdona az egész világ. Erről az igényéről csak azt harigoztartja az igehirdetés és minden megnyilatkozásában azt állítja, hogy nincs olyan ember, aki Istent letaszíthatná vagy lemondhatná az egész világról való igényéről. Elítéli a bűnt Isten Igéje? Bíárki él a bűnben, az Ige szolgája személyeskedés nélkül mutat rá nem a bűnös emberre, hanem az emberekben megmutatkozó bűnre s nem tarthatja vissza a beszélőt senki sem attól, hogy a bűnt ne (tartsa és ne nevezze bűnnek. Javítani akarja-e az írás az embereket? Még a menthetetlenül elveszetteknek látszók után is ledobja a mentőkötelet. A fuldoklót és az elmerülni akarót csak az evangélium vezetheti ismét a jó útra. Harcot akar-e az egyház igehirdetése? Békét minden áron és mindenkivel békességet kíván, de ha ez másképpen nem megy, akkor a gondolatok nemes harcával akar viaskodni. Van-e reménysége e harcban, az igehirdetőnek? Mert Isten nevében, az emberek örökkévalóságának jussa érdekében küzd, teljes bizonyossága van a harc kimenetelét illetően. Kit követ ebben a vállalkozásában az igehirdető? Az egyház U'rát, Jézus -Krisztust s az igehirdetőnek éppen úgy, mint a hallgatónak erre az egy mondatra kell összpontosítani figyelmét és reményét : jobb Istennek, mint embereknek engedelmeskedni. Ezekre a pillérekre épült »felépítmény« az evangélium bölcs lelkületét szólaltatja meg. így lesz a Tbeszéd második része talán emberibb és világias jellegű, de azért sohasem színtelen és értéktelen. Ez a felsorolás ' mutatja, hogy a második rész örök tömegtémát jelent. Lehetetlen arra gondolni, hogy ez a probléma-komplexum minden alkalommal ugyanezekkel a megnevezésekkel szóba kerüljön. Csak arról lehet szó, hogy ennek foszlányai mindig szóba kerülnek és mindig belekívánkoznak a textus tárgyalásrendjébe. A beszédnek ez a másodikl része a megszólaltatás után nem jelenthet szellemi emelkedést. A való helyzet őszinte feltárása éppen a textus hallgatása közben természetesen és önként hasonlítja össze az írás világát és a maga életkörülmé03'eit. A gyülekezet tagjai az igehirdetés alatt nemcsak hallgatnak, hanem az igehirdetővel együtt esetleg külön vagy vele szemben is gondolkodnak. S gyenge szava volna annak az igehirdetésnek, amely nem mernei bátran vállalkozni a gondolatkülönbségek meglátása után a megoldás lehetőségeire. A gondolatok nemes vetélkedése az igehirdetőtől hármat kíván meg: nagy szellemi felkészültséget, tiszta evangéliumismeretet és a gyülekezet teljes ismeretét. Az utolsót különösen kell hangsúlyozni, mert a gyülekezetet, mint közönséget sem leértékekii, sem felértékelni nem szabad. A való helyzet ismeretében kell megszólalni az egyházi beszéd második részében minden mondatnak s ehhez 'az ismerethez kell méretezni a harc fegyvereit és szellemét. Sohasem ;az ember harcol az emberi gondolatok ellen, hanem mindig az írás. Mindig ^a bibliai szellem és a bibliai emberek tanúságai állanak szemben a mai szellemmel és a mai emberekkel. Nem kétséges az, hogy Isten fegyverzetével szemben az emberi