Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.
Két októberi vértanúnk testámentuma.
Közöljük; :a ;. két evangélikus vértanú testámentuniát szent emlékezéssel. Mindkettő erős hitről tesz tanúbizonyságot. I. Gróf Leningen-Westerburg Károly levele hitveséhez az aradi siralomházból. Aradon, 1849. október 5-én. Egyetlen, utolsó lehelletemig szeretett Lizám! A kocka eldőlt és csak kevés órám marad még e világon, hogy "előkészüljek a keserű lépésre. A halál nem volna rettenetes .rám nézve, ha egyedül állanék, de a gondolat reád, drága Lizám tés ártatlan gyermekeimre súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért engem előkészületlenül. Azt hittem, mindenre készen állok cs mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szivem azon gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, mindenkorra elvesztelek. Nem, nem mindenkorra! Erős a hitein, hogy ez életre egy más, jobb és szebb élet következik: szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér. Szívesen, óh mily szívesen éltem volna, éltem volna, hisz megvolt mindenem, mi boldoggá teszi az életet, oly boldog voltam a veled való frigyben, mint ember csak lehet. Most e komoly órában, midőn minden, ami földi, mulandóságban áll előttem, midőn a múlt mintegy föltárva mutatkozik, mosit megrohannak minden emlékei[ní és nehézzé teszik válásomat. Mily tisztán és fönségesen áll most előttem emléked; mint szeretném, ha kifejezhetném szavakkal, minő fájdalmas 'érzéssel adom át magamat a reád való gondolásnak! A minderihiató Isten, ki szívembe lát, adjon erőt, hogy úgy halhassak meg, mint çgy keresztyén. Mindig híven hódoltam őseim; vallásának; a lelkész kéziéből fogadtam hitem vigasztalását és kész vagyok Uram és Teremtőm ítélőszéke elé lépni. És te, Lizám, ki mint a vígasz és remény angyala állottál mellettem, kinek csak gyöngén viszonozhattam azt a boldogságot, melyet nekem túláradó szereteteddel szereztél: adjon neked Isten bátorságot és erőt súlyos végzeted elviselésére. Nekem pedig bocsásid meg, drága Lizám, ha ez életben bántottalak, vagy ha gyöngédtelen voltam irántad. Nem hallhatom';már hangodat, de szívem azt dobogja, hogy megbocsátasiz. És gyermekeim! Nagy Isten, kell, hogy nekik élj, drága Lizám! Sorsod súlyosabb, mint az enyém 1, neked éveken át kebledben keil rejteni a búbánatot, de én még a túlvilágról is hálásan nézek rád, ha megmaradsz gyermekeinknek. Neveld őket az Űr félelmében, jó és nemes emberekké. Ha én m,ár nem is őrködhetem fölöttük, legyen anyjok: anyjok, aki megtanítja őket, hogy tiszteletben tartsák szerencsétlen anyjok emlékét. Csak fejökre tehetném áldó kezeimet, csak még egyszer nevethetnék szemedbe. De tán jobb mindkettőnkre nézve, hogy ez az utolsó találkozásunk elmarad. Legyen meg Isten akarata ... Földi dolgokról nincs mit közlenem veled. Legalább e tekin-