Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.

Két októberi vértanúnk testámentuma.

Közöljük; :a ;. két evangélikus vértanú testámentuniát szent emléke­zéssel. Mindkettő erős hitről tesz tanúbizonyságot. I. Gróf Leningen-Westerburg Károly levele hitveséhez az aradi siralomházból. Aradon, 1849. október 5-én. Egyetlen, utolsó lehelletemig szeretett Lizám! A kocka eldőlt és csak kevés órám marad még e világon, hogy "előkészüljek a keserű lépésre. A halál nem volna rettenetes .rám nézve, ha egyedül állanék, de a gondolat reád, drága Lizám tés ár­tatlan gyermekeimre súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért engem előkészületlenül. Azt hittem, mindenre készen állok cs mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szivem azon gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, mindenkorra elvesztelek. Nem, nem mindenkorra! Erős a hitein, hogy ez életre egy más, jobb és szebb élet következik: szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér. Szívesen, óh mily szívesen éltem volna, éltem volna, hisz megvolt mindenem, mi boldoggá teszi az életet, oly boldog voltam a veled való frigyben, mint ember csak lehet. Most e komoly órában, midőn minden, ami földi, mulandóság­ban áll előttem, midőn a múlt mintegy föltárva mutatkozik, mosit megrohannak minden emlékei[ní és nehézzé teszik válásomat. Mily tisztán és fönségesen áll most előttem emléked; mint szeretném, ha kifejezhetném szavakkal, minő fájdalmas 'érzéssel adom át maga­mat a reád való gondolásnak! A minderihiató Isten, ki szívembe lát, adjon erőt, hogy úgy hal­hassak meg, mint çgy keresztyén. Mindig híven hódoltam őseim; vallásának; a lelkész kéziéből fogadtam hitem vigasztalását és kész vagyok Uram és Teremtőm ítélőszéke elé lépni. És te, Lizám, ki mint a vígasz és remény angyala állottál mel­lettem, kinek csak gyöngén viszonozhattam azt a boldogságot, me­lyet nekem túláradó szereteteddel szereztél: adjon neked Isten bá­torságot és erőt súlyos végzeted elviselésére. Nekem pedig bocsásid meg, drága Lizám, ha ez életben bán­tottalak, vagy ha gyöngédtelen voltam irántad. Nem hallhatom';már hangodat, de szívem azt dobogja, hogy megbocsátasiz. És gyermekeim! Nagy Isten, kell, hogy nekik élj, drága Lizám! Sorsod súlyosabb, mint az enyém 1, neked éveken át kebledben keil rejteni a búbánatot, de én még a túlvilágról is hálásan nézek rád, ha megmaradsz gyermekeinknek. Neveld őket az Űr félelmében, jó és nemes emberekké. Ha én m,ár nem is őrködhetem fölöttük, legyen anyjok: anyjok, aki meg­tanítja őket, hogy tiszteletben tartsák szerencsétlen anyjok emlékét. Csak fejökre tehetném áldó kezeimet, csak még egyszer nevethet­nék szemedbe. De tán jobb mindkettőnkre nézve, hogy ez az utolsó találkozásunk elmarad. Legyen meg Isten akarata ... Földi dolgokról nincs mit közlenem veled. Legalább e tekin-

Next

/
Thumbnails
Contents