Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.
DR. SÓLYOM JENŐ : Az evangélikus egyháznak mint közösségnek a története. (Vázlat.)
Tudvalevő azonban, hogy a legutóbbi évek igazán nem voltak alkalmasak alapos tudományos munkára. Azzal kell vigasztalódnunk, hogy olykor a szándék is elég. Az évek alkalmatlanságához tartozik, hogy alig tudunk még ma is belekapcsolódni a külföldi theologiai tudományosságba. Kapcsolataink lazaságának egyik jelensége, hogy csak legújabban és most is csak közvetítéssel értesültem arról a jelentős érdeklődésről, amellyel a külföldi theologusok az egyház, mint közösség felé fordultak. A nemrég Magyarországon járt Hoekendijk Johann Christian, a holland református egyház missziói tanácsának főtitkára elmondotta (Makkai László dr., Teleki Pál intézeti tanárnak, hogv külföldön új theologiai résztudomány van kialakulóban, amelynek az egyház, mint közösség a tárgya s ez a neve: koinonika. Ugyanő — emlékezetből — a következő müveket említette, mint koinonikai tárgyú theologiai tanulmányokat: Bonhoeffer, D. : Sanctorum communio. 1930. — Kressel, H.: Die lebendige Gemeinde — das Schicksal der Kirche. (Bertelsman, Gütersloh) 1939. — Schweizer, Eduard- Der Dienst des Herrn in der Gemeinde und seinen Gliedern. (Abhandlungen zur Theologie des Alten und Neuen Testaments) Basel, 1946, — Barth» Karl: Eine Schweizer Stimme. (Zollikon-Zürich )1945. (Ebben két cikk a keresztyén közösségről.) Ugyanaz: Schrift und Kirche- (Theologische Studien) 1947. — Bronkhorst, A.: Schrift en kerkorde. 1947. (holland). — Bruder, O. : Lebendige Gemeinden. (Az Oekumene kiadás) 1947. — Thornton: Gomfmon life in the body óf Christ. — Thornton (más!): The Form of the Church. — t Grob, Rudolf: Aufbau der Gemeinschaft. (Grundzüge einer reformierten Sozialethik.) (Zvvingü-Verlag, Zürich) — Religion och Gemenskap. (Svenska Kyrkans Diakonistyrelses Bokförlag Stockholm). — A francia római katholikusoknál szintén mutatkozó érdeklődés bizonyságai: Jeunesse d'Eglise folyóirat (Lyon) (teljesen a közösség problémáival foglalkozik). — La France commünantaire et. missionaire, A grenoblei papkonferencia tárgyalásai, Páris, Edition du Cerf, 1947. — Ezt a Hoekendijk szívességéből adott irodalmat • kiegészíthetjük Makkai László dr. szíves közlése folytán a következő könyvcímekkel : Kraemcr, H.: Gemeente-Opbow. Eltheto Mei. 1941. (holland ),— Conord, Paul: Le problème d'une sociologie chrétienne. — E sorba kívánkozik még: Althaus, P.: Communio sanctorum. Die Gemeinde im lutherischen Kirchengedanken. I. Luther. 1929. Az alábbi hazai egyházközösségtörténelmi vázlatban megtartom a koinologia szót, de nem azért, mert elzárkózom! a koinonika szótól, hanem csak azért, mert még nem tudom, hogy milyen jelentéssel használják azt külföldön. Lehet, hogy a közösség-, egyház-, gyülekezetépítés tudományát értik rajta s az ekklesiastika ágai közé sorolják. Ez esetben még helye volna a koinologia szónak, az egyházi közösségtudomány, ill. tan értelmében. A koinos szóhoz tudnunk kell, hogy bár az Uj Testamentomban gyakoribb ez a jelentése: közönséges, tisztátalan (pl. Márk 7,2; Csel. 10,14; Jel. 21,27),- mégis előfordul az alapjelentésében : közös, társi (pl. Csel. 2,44; Tit. 1,3., ill. 4; Jud. 3.). Kevésbé volna pro-