Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ : Az evangélikus egyháznak mint közösségnek a története. (Vázlat.)

zük csak a »gyülekezeti közösség« kifejezést. Ezen oly keresztyéneknek az együttességét szokták érteni, akik a gyülekezet tagjainak az átlagából kiemelkedve hívőknek, igazán hívőknek, megtérteknek, felébredteknek, újonnanszületetteknek, élő keresztyéneknek tudják és vallják magukat és a maguk hite fenntartása, ébrentartása, erősítése, keresztyénségük elevensége végett külön összejöveteleken együtt imádkoznak, énekelnek, Bibliát olvasnak és egymás között is keresik a kapcsolatot. Tanúságai ennek a hazánkban is tartatni szokott gyülekezeti közösségi konferenciák. Ezeken azonban a megjelenők nem egy-egy gyülekezeti közösség képviseletében vesznek részt, hanem egyénileg, voltaképpen egy ugyanolyan jellegű közösséget keresnek ott, mint amilyenben egész éven át élnek otthon. E miatt a jelenlegi magvar egyházi-szóhasználat miatt kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy amikor az egyháznak mint közösségnek a történetét vizsgálom, akkor nem azt vizsgálom, hogy az egyház mikor, miképpen, mennyiben volt olyan közösség, mint amilyen közösségre az ú. n. ébredési, ill. közösségi mozgalmak hívei vágyódnak. De egyáltalában nincs olyan eszményi mértéke az egyházi közösségtörténelemnek, amely alkalmas volna minden kor megértésére. Az egyháztörténélemnek tárgyilagosan és egyforma szeretettel kell vizsgálnia a keresztyének mindenkori együttességét. Nem feladata eldönteni, hogy milyen értelemben congregatio sanctorum et fidelium az egyház, mikor valósul az meg. A történet megírásához azonban szavakra, mégpedig csiszolt, közérthető theologiai műkifejezésekre van szüksége. Már az eddigi fejtegetésekben is nélkülözhetetlen volt a közösség szó. Helyénvaló volt ? A mi korunkat közvetlenül megelőző kor megpróbálkozott ezzel a szóval: Egyháztársadalom. Az egyház tagjainak bizonyos fokon szervezett összességét értette rajfa. Fogalmilag elválasztotta egymástól a hivatalos egyházat és az egyháztársadalmat. Feltehető, hogy ha ebben az előző korban akart volna valaki beszélni az egyháznak mint közösségnek a történetéről, akkor ezt a címet adta vonla előadásának: Az evangélikus egyháztársadalom története Magyarországon. Talán ma is többen értenék meg ezt a megjelölést, mint értik az általam választott címet. Igen ám, de maguk a szociológusok is általában az együttélés legmagasabb fokát nevezik közösségnek, ennél alacsonyabb fokot neveznek társadalomnak. (Még alacsonyabb fokok pl. a sokadalom, a tömeg.). Nem fonák dolog hát a keresztyének igazi együttélésének a társadalom nevet adni? Ezt a fonákságot látta meg az 1942-ben Budapesten tartott ú. n. egyháztársadalmi kongresszus. Az Országos Luther Szövetség hívta össze az egyháztársadalmi munka elvi kérdéseinek tisztázására. A kongresszus eredménye voltaképpen annak a megállapítása volt, hogy hibás már maga az elindulás, mert helyesebb egyháztársadalom helyett egyházról beszélni, hiszen az már amúgy is közösség és az ú. n. egyháztársadalmi munka kiépítése helyett arra keli törekedni, hogy az egyház minél inkább valóságos kö-