Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

Tájékoztató - MOLLAND EINAR: A norvégiai evangélikus egyház története a német megszállás alatt. I. Norvégia egyháza 1940 — 1944 (folyt.) II. Norvégia egyháza 1944-1945.

kat az egyház közösségén. Teljesen elszigetelődtek gyülekezeteiktől és kollégáiktól. Közülük néhány megkísérelte azt, hogy változtasson ezen és később, félév múlva, háromnegyedév múlva lemondott hivataláról, de már csak azt tapasztalhatta meg, hogy késő volt a bizalom megnyeréséhez. Azok, akik már 1942 áprilisában megtették ezt, voltak a legbátrabbak, mert ez akkor annyit jelentett, hogy bizonytalan gazdasági helyzetet vállaltak az állandó bebörtönzés veszélyével együtt ezért az egyetlen dologért. S közöttük sok egészen fiatal lelkész volt, feleségével, apró gyermekekkel és még tanulmányi adósággal. De nem hoztak kisebb áldozatot azok' az idős lelkészek sem, akiknek már csak néhány hónapjuk volt hátra nyugdíjaztatásukig, s most elvesztették nyugdíjukat, pedig egész életükön át fizették a nyugdíjintézeti járulékot. A hivatalról való lemondás magában foglalta , azt, ho,gy semmiféle fizetést nem fogadtak el az államtól, sem pedig az államegyház igazgatási szerveitől. Az egyházi minisztériumtól kapott leveleket a lelkészek iktatták anélkül, hogy válaszoltak volna reá, vagy pedig egyenesen a papírkosárba dobták. Minden a minisztériumtól érkezett pénzt következetesen visszaküldték a feladónak. IIa elvétve egy-egy lelkész félelemből átvett egy pénzesutalványt és elkönyvelte azt az iroda pénztárába, azon pillanatban megbélyegezte őt a titkos sajtó. A gyülekezetek magukra vállalták lelkészeik anyagi terhét pénz vagy természetbeni adomány által Ez minden lelkész számára bevételének csökkenését jelentette, de egyetlen kötelességét teljesítő lelkésznek sem kellett csalódnia a norvég hívekben. A lelkészek folytatták az istentiszteleteket és az egyházi cselekmények végzését. Később a lelkészek egy része akkor is prédikált az istentiszteleteken, ha a rendőrség elkobozta lelkészi ruháit, — először civil ruhákban, később pedig lelkészi ruhákban is. Volt azonban egv egyházi cselekmény, amelyet a lelkészek, ha hűségesek akartak maradni egyházukhoz, nein tudtak továbbra is végrehajtani, s ez az esketés volt. Az államjogilag érvényes esketésről, amellyel mint államjogi. hivatalnokok rendelkeztek, lemondottak. így azok, akik nem akarták Quisling-lelkész által összeadatni magukat, azokat polgárilag kellett hirdetni és megesketni. Igen sok esetben, majdnem a legtöbbször a polgári házasság után mégis egyházi megáldás következett. A norvég ágenda tartalmaz rendet erre a békében igen" ritkán előforduló esetre is^ ami most naponta előfordult. A lelkészek továbbra is vezették az anyakönyveket (egyházi könyveket) saját cselekményeikről, de viszont nem vezették a születési anyakönyvet és nem küldték be az adatokat a központi statisztikai hivatalba. Svéd lelkésztársaikkal ellentétben a norvég lelkészeknek nem kell a népmozgalmi nyilvántartási könyveket vezetni, de az ehhez hasonló más feladataik most' mind megszűntek. Keresztelési és házassági bizonyítványt a lelkészek csupán nevükkel és címükkel jegyezték és ezzel a címmel „-lelkész a X. gyülekezetben", hivatali pecsét nélkül. A német hatóságok először nem akarták elismerni ezeket a bizonyítványokat, de végül is beadták derekukat és elfogadták, ha le volt pecsételve ezekkel a Szavakkal „X. gyülekezet", ami helyett régebben „X. lelkészi hivatal" állott. Quisling május 7-én alkalmi törvényt adott ki, amely lehetőséget nyújt anyakönyvvezetők kinevezésére a lelkészek helyett. Augusztus 7-én ezt egy másik törvény követte, amely bevezette a születések, házasságok és halálozások polgári anyakönyvezését.. Az a lelkész, aki lemondott hivataláról, nem nevezte magát „esperesnek" (prost), „gyülekezeti lelkésznek" (sokneprest) vagy „segédlelkésznek" (kapellan), hanem csupán „lelkipásztornak" (pastor). Ez iuLajdonképpen nein volt feltétlen következménye a hivatalról való lemondásnak, hiszen egy államtól elválasztott egyháznak is lehet hierarchiája különböző fokokkal. Csupán a .,püspök" és a ,.lelkipásztor" címeket tekintették hivatalos egyházig jelöléseknek, amely két külön felszentelésen alapszik. Mig a többi címet állami kinevezéstől függőnek tekintették. A lelkészek nagyon pontosak voltak ebben a címkérdésben. „N. N. gyülekezeti lelkész" igen lenézett cím volt, mert ez azt jelentette, hogy hordozója nem szakított az állammal.