Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

WEILER HENRIK: Népegyház-szabadegyház.

gítségére, mint ministráns. Hogy hogyan lehet ez, arra ők sem tudnak 'választ adni, mert mindkét egyház lényege kizárja az ilyen közösséget. Ha ezek között az alakulatok között közös vonást keresünk, csak azt találjuk mindössze, hogy nincsen kötelező egyházi adó és nincsenek kapcsolatban az áHammal pénzügyi tekintetben. Érdekes további kísérlet a szabadegyház felé e református szabadtanács. Ez a református egyházat szeretné presbiteriánus elvek szerint reformálni hitvallásos szabad népegyház formájá­ban. ők is a gyülekezetre helyezik a hangsúlyt. Szabadegyházi jelieget mutat a hívő egyházra irányuló céljuk, az jegyházi adó eltörlésének a követelése, a püspöki szervezettel szemben való, állásfoglalásuk. Hogy szabadegyházi ideáljaikat meg tudják-e va­lósítani, azt a jövő fogja eldönteni. • A mi magyar evangélikus egyházunk tipikus példája az elvi­lágiasodotl: népegyházaknak. Jó volna, ha nyomorúságainkat egy­szerű szabadegyházi irányba "való átállással meg tudnók szün­tetni. Éppen az evangélizációk nyomán támadt ébredés bizonyítja, hogy Isten Lelke nincsen egyházi formához kötve. Még sincs semmi okunk arra, hogy egyházunk népegyházi jellegén változ­tassunk. Sőt az egyház lényege szerint csak nép egy ház lehet, ha a missziói és keresztelési parancsot figyelmen kívül hagyni nem akarja. Nyomorúságunk oka az elvilágiasodás. A szabad népegy­házaknak sok vonása bibliaibb ugyan a miénknél. Hiányzik ná­dunk az egyházfegyelem bibliai gyakorlása, amely lényege szerint úrvacsorai fegyelem. Az állami segélyezés elszoktatta híveinket az önkéntes adakozástól. Elpaposodott egyház vagyunk, ahol a gyülekezeti tagokból legnagyobb részt hiányzik az egy­háziért való mnukakészség és az egyházi munkában való részvé­tel. Ez főleg siórványegyházvoltunknál fogva katasztrofális. Egyházunk megújhodása érdekében az egyház feladatának a komolyabban vevésére, az Ige megtérésre hívó és elöntés elé állító szavának a hirdetésére és a szentségek helyes kiszolgáltatására, híveink komolyabb lelki gondozására és nagyobb egyházi fegye­lemre van szükség. Ha Isten ad lelki ébredést, népegyházi ke­retben is adhatja. Viszont senki sem kényszerítheti arra, hogy szabadegyházi keretben megadja az ébredést. Vegyük egyházunk mostani népegyházi helyzetet Istentől adottnak. Amíg Isten megengedi, hogy a jelen állapotban éljünk, legyünk hálásak minden jogunkért. Amíg van időnk, használjunk ki mifnden adódó lehetőséget, ami népegyházi jellegünkből követ­kezik az evangélium érdekében. Készüljünk fel arra az időre, nielyhen esetleg mostani jogaink elvesznek. Ne tekintsük a mos­tani helyzetet nyugvó párnának. Kérjük Istent, hogy vigye véghez az ébredés nyomán azt, hogy az amerikai szabad népegyházak mintájára mi, mint egyház is tudjunk minden külső hatalomtól függetlenek lenni. Weiler Henrik.

Next

/
Thumbnails
Contents