Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

D. NYGREN ANDERS: Az állam és az egyház.

tehát- a hatalomnak keresztyén használatát. Nem a lelki hatalmasság dolga a pallos hordozása, hanem az, hogy megtanítsa annak keresztyén használatát. Itt nincs SZQ a két hatalmasságnak semmiféle összekeveréséről ; a lelki rend nem nyul bele a világi, rendnek cselekedetébe; a másik oldalon viszont nincs szó valami szekularizációról sem, mert a evilági hatalmasság Isten ítélete alatt áll és az ő akaratához van kötve. A világi életről szóló lutheri felfogásnak ez a kettőssége, hogy t. i. egyik oldalon? a viiág nem kormányozható az evangélium által, a másik oldalon a Világi hatalmasság is Isten akarata és,' ítélete alá tartozik, vele szemben sok kifogásra adott okot és gyakran ellentmondást is véltek felfedezni benne. Első pillanatra talán nehéz dűlőre jutni ezzel a kettősséggel. Jelentékenyen könnyebb lesz, ha elkülönítjük az összetartozó két oldalt anélkül, hogy megelégednénk csak az egyikkel. Vagy azt mondjuk akkor: a világ nern kormányozható az evangéliumrrÉal, —* és levonjuk belőle közvetlenül a vé^sô mondatöt: tehát a keresztyénségnek a világi élettel nincs mit kezdenie; így megmaradunk a szekularizmusban. Vagy elindulunk (az ellenkező oldalról is mondván: a világi élet is Isten akarata alá helyeztetett, — és levonjuk 'ebből a végső mondatot: tehát az evangélium, mint törvény és alaptétel érvényes a világi élet számára is; igy megmaradunk a rajongók felfogásánál. Luther összetartja mindkettőt, és kell is összetartani azokat az evangélium tartalmának teljes megértéséhez. Hogy ebben a kérdésben tiszta látáshoz jussunk, szükséges még egy lépést tennünk visszafelé. Nem Luther volt az, aki kitalálta a két birodalomnál,!,- á lelki lés a világi hatalmasságról szóló tanítást. Luther mögött ott áll Pál és általában véve az egész Űjtestámentom. Melyik az a páli gondolat, amelyhez Luther kapcsolódva, irányította őt éppen akkor, amikor a két biroídalo'mról szól. Azt mondja, Ádám gyermekeit két csoportba keli osztani, azokra, akik Isten birodalmába tartoznak, és azokra, akik a világ birodalmába. Ádám gyermekei — lerre utal a római levél 5. fejezete, ahol Pál egymással szembeállítja Ádámot és Krisztust; Ádám, aki által mindannyian, mint az ő gyermekei, a halál hatalma alatt állunk, és Krisztus, aki által mindannyian, akik hiszünk benne, az élet hatalma alatt állunk. Mi történt akkor, amikor Isten Jküldötte Krisztust a világba? Pál feleleté ez: egy új világ tört be. >.A régi elmúlt, ime, valami új érkezett!« Amiképen egy ember, Ádám, által jött a világra a bűn és Ádám valamennyi gyermekét bűnössé tette s őket a halálnak szolgaságába vetette, azonképen egy ember, KrisztUo, által betört az életnek" világa, Krisztus feltámadása által az élet világa valóság* lett miközöttünk úgy, hogy akiket egybéfűz vele a hit, a feltámadás gyermekeinek nevezhetők. Ez úgy is kifejezhető: az, aminek az atyák reménységgel néztek .lébe, Krisztus által jelenlévő valósággá lett. Most valaki azt gondolhatná: ha az új világ betört, a réginek bizonnyal vége. Minden, ami régi, elmúlt. Ez azonban csak részben van így. Az, aki hisz a Krisztusban, ezáltal nem szűnt meg Ádám egyik gyermekének lenni. Az, aki megigazíttatott a Krisztus által,