Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Tájékoztató - MOLLAND EINAR: A norvégiai evangélikus egyháztörténete a német megszállás alatt. 1. Norvégia egyháza 1940—1944.

nap, február 16-án az istentiszteleten. Koren L. esperes egyesület elnöke február 14-én Skancketól táviratot kapott, amelyben megtiltotta ennek a felhívásnak a kiküldését. Az elnökség vonakodott attól, hogy a tilalom előtt meghajoljon és határozatát közölte Feylinggal. Következő nap visszavonták a minisztériumból a rendeletet. Májusban a Tekészegyesület 42 más szakmai szervezettel (Szakszervezetek, Den Norske Sakforérförening, Deií Norske Laegeforehing, "Norges Lektorlag stb.) írásbeli felterjesztést tett Terboven-hez. Éles hangú levélben mutattak rá égy egész sor túlkapásra, amelyekben a norvég nemzetiszocialista hatóságok vétkeseknek bizonyultak és felhívta a birodalmi biztost, hog\' akadályozza meg a kormányhatalommal való mindennemű ilyen visszaélést. A felterjesztési igen rosszalóan fogadták. Mindazokat, akik aláírták az iratot, a 43 szervezet elnökeit és főtitkárait megbeszélésre hívták össze az országgyűlési terembe, ahol Terboven feddőbeszédet tartott számukra azért, mert megtámadták az ..államhordozó" pártot. A jelenleAŐÍ egy részét mindjárt le is tartóztatták és az értekezletről azonnal a börtönbe vitték. Bizonyos egyesületeket felosztattak, másokat állami „biztos" felügyelete alá helyeztek. A Lelkészegyesületet az utóbbi módon büntették meg. Korén esperest eltávolították az elnökségből és junius 17-én Fevlingot nevezték ki biztosnak, ü azután Fröyland Larsot nevezte ki elnöknek s a vezetőség többi tagjainak megtiltotta tisztségükkel járó kötelességeik végzését. Az egyesületből való kilépés is megkezdődött nag}' tömegekben mindenfelől. '1941 nyarán Fröylandot a gyak. theol. szeminárium pedagógia-tanárává nevezték ki, bár a szeminárium vezetősége kijelentette: ő volt az egyetlen a pályázók közül, aki semmiféle előfeltétellel nem rendelke^ zett az állás betöltéséhez. Maga Fröyland parókus lelkész is beismerte*a vezetőség elnökével való beszélgetéskor, hogy semmiféle pedagógiai ismerettel nem rendelkezik, de hozzá fűzte, hogy a tárgy tanulmányozására egy év szabadságot kíván igénybevenni. A vezetőség tiltakozott a szakképzettség figyelembe nem vétele miatt. Ugyanakkor Blessing-Dahlet is kinevezték a missziói tudományok tanárává. Egyikük sem kezdte meg a tanítást, mindketten engedélyt kértek szolgálatuk megkezdésének elhalasztására. Április 5.-én kelt körlevelében Skancke megpróbálta megszabni az igehirdetés irányát. Előírta a lelkészeknek, hogy „egyelőre az evangélium építő és örökkévalóságról szóló vonását állítsák előtérbe igehirdetésükben; az egyház istentiszteletei ne érintsék azt a politikai szétszakadottságot. amely sajnos szomorú ténv népünk életében". A püspökök tiltakozással feleltek, mert a kultuszminisztérium a fennálló egyházi jogágai ellentétben, az egyház püspökeinek megkerülésével küldött lelki dolgokban leiratot a lelkészekhez. Továbbá kijelentették, hogy lehetetlen körülhatárolni azt a területet, amelyet Isten igéjének be szabad világítania és rámutattak arra, hogyha a minisztérium az „építő" kifejezéssel „közömbös" dolgokról való prédikálásra gondol, akkor ez Isten törvényének semmibevételét jelenti. A szószékekről is leheteil sok támadást hallani a minisztériumnak az igehirdetést korlátozni akaró szándéka ellen. Július 5.-én Stören és Maroni püspököket, valamint öt lelkészt elbocsáioít a szolgálatból a kultuszminisztérium. utalva egv olyan rendeletre, amely megengedi a biztosi államtanácsnak 65 éven felüli hivatalnokok nyugdíjazását, ha ezt jónak tartja. (A lelkészek szolgálati korhatára különben 70 év volt.) Elbocsátásukat már a sajtó is hozta, július 12.-én mégis \isszavont; k azt. Berggrav püspök akkor beszélt erről az elbocsátásról Terbovennél, amikor tiltakozol! az ellen. hogy Norvégia templomi harangjait kiszolgáltassák a németeknek. Itt lett nyilvánvalóvá, hogy Skancke ebben az ügyben saját felelősségére cselekedett, anélkül, hogy Terboven engedélyét elnyerte volna. A birodalmi biztos ekkor ellentmondott eszköze rendelkezésének és parancsot adott az elbocsátás visszavonására. 1941 nyarán kezdte meg Hitler háborúját Oroszország ellen. Ezt a norvég propaganda állandóan az istentelen bolsevizmus elleni ..kfrcszteshadjáratnak" nevezte. Azt gondolták a nácik, hogy igv az égyhaír szerepet vállal propagandájukban s