Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

MOHR GEDEON: A nagy törés.

egynéhány rendbeli követünk által való átyai ajánlásáról, kegye [mes ígéretével, méltóztassék odafellévő — vagyis az országgyűlésben lévő — főember követeinek kegyelmesen demandálni, hogy meggondolván az ő nagysága hivsége» s oltalma alatt levő mostani nyomorult sorsunkat, sem religio dolgából, sem egyébaránt ne igyekezzenek sem magok terhelni, sem penig szabadságtalanságunkat, romlásunkat, anélkül is szomjuhozókat. megrontani bennünket; ne láttassék sokaknak gonosz (jövendő példájokra a mi tökéletességünkért mostan az ő nagysága méltóságos gondviselő szárnyai alatt a külső jószágunknak megromlásával együtt azt a belső szabadságot is, elvesztenünk amelyben boldog emlékezetű hatalmas királyoktól és fejedelmektől kegyelmesen megtartattunk és oltalmaztattunk, liogy így az ó nagysága emlékezetes jóhíre-neve a mi maradékunknál is alkalmatosak lehessenek az ő nagysága méltóságos hazája szolgálatára.« Ez a nagyon is alázatos hangú levél azonban nem segített a városon, de nem segítettek a fejedelem »assecuratio«-i sem, mert 1647-ben a 18.-ik és 1 Q.-ik törvénycikkeket mégis meghozták, melyek szabad vallásgyakorlatot biztosítanak a városban mind a katoliku* soknak, mind a reformátusoknak. Mondanunk sem kell, hogy ez az evangélikus tanácsot kétszeresen ép a fejedelem részéről bántotta, akinek oltalma alatt tudták »mostani nyomorult sorsukat«. Fájdalmas volt ez azért is, mert a város vallásegységét szétrombolták, viszont azonban ezzel tartós^ eredményt saját maguknak nem tudtak biztosítani. Igaz ugyan, hogy a fejedelem elérte a városban a református istentiszteletet s a reformáus egyházat, sőt templomot is, de ez a templom — mely ma az orsolya-apácák tulajdona — nem sok református istentiszteletet látott. Ezt a templomot már 1655-re felépítették s használatba vették. Azonban alig 20 esztendő multán át kellett adniok, akárcsak az evangélikusoknak is saját templomaikat a katolikusoknak. Thököly 1682—1685 között, II. Rákóczy Ferenc pedig 1705—1712 között ismét átengedte ezt a templomot a reformátusoknak. Azután pedig a külvárosba szorultak főtemplomba és istentiszteleti életük

1 a város falain kívüli rekedt. Rövid felvirágzás után tehát — amikor a templom felépült, — hanyatlás következett a kassai reformátusokra; s itt — ebben van ^szomorú történelmi felelősségük a protestáns világ előtt! — magukkal rántották az evangélikusokat is és segédkezet nyújtottak a reformáció el'eiiSf'geireK hogy Kassa protestáns je'^gét megszüntessék. Csak a legnagyobb szomorúsággal gondolhatunk a fejedelem megtévedésére, aki letért elődjének útjáról s felekezeti türelmetlenségélt és elfogultságát az evangélium ügye fölé helyezte. Nehéz feladatra vállalkoznak a református történészek, akik a fejedelmet ebben az eljárásában menteni igyekeznek. El kell hag'yniok a tárgyilagosság síkját, hogy a fejedelem tévedését meg akarják magyarázni. így Dr. Szab; (21—22. old.) lutheránus »fenekedésekről« ir s így azért, mert a város védekezett az ellen, hogy megcsalassék a »hívő« fejedelemtől, akiből az őszinteség ezzel az üggyel kapcsolatban hiányzott. Ezt az eljárását Dr. Szabó a következő kitétel elnéző mosolyáéval intézi el : »a fejedelem azonban nagyobb diplomata náluk«_